vezető
Válogatás a vizes vb-t szerető haraggal körbeölelő higgadt és tárgyszerű elemzésekből
Ideje van a számvetésnek, még akkor is, ha számunkra olyan volt ez a vizes vb, mint a gyarmatosítás kezdetén a spanyol uralkodóknak a felfedező-konkvisztádorok beszámolói: aha, biztos nagyon érdekes volt az a madár, de inkább az aranyat mutasd! E sorok írója például úgy értesült a vízilabda-döntő végeredményéről, hogy azt bemondta a kommentátor a Kispest–Balmazújváros meccs félidejében. Mert sportot kell nézni, de a szárazföldi azért jobb. Ennek ellenére mégis érdemes feleleveníteni a haladó sajtóban a rendezvényt megelőzően és közben kötelezően használt toposzokat, vagyis azokat a higgadt, kizárólag tényeken alapuló elemzéseket, melyek úgy vetítették előre a bukást, a csődöt, mint 2011-ben az IMF látogatása Orbánét. Érzékenyítőtréning gyerekeknek: transznemű matrjoska baba, meleg álomapuka társkereső szimulátor
Találtunk néhány olyan cuki játékot, amit mindenképp be szeretnénk mutatni nyájas olvasóinknak, hátha ebben a forróságban kedvük szottyan gyermekükkel a meleg álomapuka társkereső szimulátorral játszani egy kört. Ha mégsem és gyermeke lehülyézi, ne adja fel! Mutassa meg neki Sam-et, a transznemű matrjoska babát, majd a cikkünkbe ágyazott videó alapján vezesse körbe porontyát a fejlettnyugati Svédország óvodáin, ahol bizony gendersemleges nevelés is folyik. Ha ön cseppet sem progresszív szülő, akkor csak azért olvassa el cikkünket, hogy lássa, mivel manipulálják a gyermekeket a haladó országokban. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.