vezető
Lefoglalta az adóhatóság az előzetesben ülő Czeglédyék ledarált áfabevallásait
Tanúként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága Szarvas Szilvesztert, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettesét Czeglédy-ügyben és az adócsalással gyanúsított MSZP-s ügyvéd cégénél történt múlt heti iratmegsemmisítéssel kapcsolatban. Szarvas Szilvesztertől, - aki az Echo Tv Informátor című magazinműsorának felelős szerkesztője is - a NAV nyomozója lefoglalta a több száz oldalnyi ledarált áfabevallásokat, amelyeket kollégánk a múlt héten talált a Humán Operátor Zrt. székházánál a kukába dobva. A NAV nyomozója a tanúkihallgatáson megerősítette, az apróra darált megsemmisített iratok valóban áfabevallások.Soros fia Budapestre repült, és tárgyalt a „nem létező” Soros-hálózat tagjaival
Budapestre érkezett pénteken Soros György Alexander nevű fia, aki korábban Brüsszelbe is elkísérte apját – tudta meg a Ripost. Az amerikai pénzügyi spekuláns fia a főváros egyik legdrágább szállodájában, a Four Seasonsben szállt meg.Fidesz: használták-e pártmunkára a szocialisták a Czeglédy Csaba cége által kiközvetített diákokat?
A Fidesz választ vár a szocialistáktól arra, hogy használták-e pártmunkára azokat a diákokat, akiket a költségvetési csalás miatt őrizetbe vett Czeglédy Csaba szocialista politikus cége közvetített ki.Szolgálatban
Van egy találó közmondás: Az igazsággal nem lehet alkudni becstelenség nélkül. S ha muszáj, be kell ismernünk tévedéseinket.Nyereményhullám- A 17. FINA Világbajnokság és a PestiSrácok.hu közös játéka (I. hét)
Világbajnoki lázban ég az ország, ugyanis már csak napok kérdése, és elstartol hazánk sporttörténetének legnagyobb eseménye, a 17. FINA Világbajnokság. Ennek okán hat hetes nyereményjátékot hirdet a PestiSrácok.hu. A helyes válaszadók között hétről- hétre értékes nyereménycsomagot sorsolunk ki. (A válasz elküldéséhez regisztráljon!)Őszig kapott ultimátumot az MSZP-től Botka László
Nem elégedett pártja Botka László miniszterelnök-jelölttel, ha őszig nem hozza az ígért eredményeket, akkor repülhet a pártból - írta meg a Vasárnapi Hírek alapján a Magyar Idők.A BKV szerint a felújított metrókocsik meghibásodásai nem veszélyeztetik az utasokat
Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a 3-as metró biztonságos, a felújított metrószerelvények meghibásodásainak nagy része nem veszélyezteti az utasok biztonságát.Csúnyán belesült a bosszúállásba a Habony- és Mészáros-fóbiás Index
Még nem tudjuk, hogy sírjunk, vagy nevessünk az Index újabb "nagy dobásán", de tény, hogy ha a Simicska Lajos által felvásárolt szerkesztőségben fél percet áldoztak volna arra, hogy alaposan szemügyre vegyenek egy képet, akkor nem sültek volna fel csúnyán. Történt, hogy pénteken Felcsúton járt az Index, ahol Mészáros Lőrinccel szerettek volna beszélgetni. Mivel nem igazán sikerült interjút készíteni a felcsúti polgármesterrel ezért a lap bosszúállásba kezdett, és egy olvasói észrevételen felbuzdulva megpróbálták ráhúzni Mészárosra, hogy éppen Habony Árpád hívta a kamerájuk előtt. Aki jobban megnézi a képet, az simán láthatja, hogy szó sincsen erről.Ajánljuk még

















