vezető
Tiltakozásra készülnek az Európa Unió országai ellen a "globális civilek"
Visszaszámlálást indított a "globális civil társadalom", amely nem fogja megengedi, hogy az európai unió tagállamai kivonják magukat a menekültek befogadása alól és ne teljesítsék a menekültkvótát. A Sick of Waiting elnevezésű csoport először június 28-án, az Európa Parlament előtt követeli majd, hogy gyorsítsák fel a menekültek befogadását, majd pedig Athénba szerveznek tüntetést, hogy véget vessenek a menekültekkel szembeni "gyalázatos bánásmódnak".Botka helyett Hunvald állt ki a csalással vádolt Czeglédy mellett
Az egész MSZP-ben és a baloldalon megütközést keltett, hogy Botka László rögtön etikai vizsgálatot rendelt el saját ügyvédje, a párt szombathelyi frakcióvezetője, Czeglédy Csaba ellen – írja a Magyar Idők. Emlékezetes, a politikust nemrégiben költségvetési csalás gyanújával helyezték előzetes letartóztatásba.Kósa állítja, Habony, Csányi és Demján kártyázni jártak Makaón
A kártyázó üzletemberekről, a letelepedési kötvényről, a migránsok kötelező betelepítéséről és a civil törvényről is beszélt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, a Magyar Időknek adott interjújában.Orbán: Megállítottuk az áradatot, amit mások megállíthatatlannak mondtak
Magyarország azt tette, amit a józan esze és a történelme diktált, útját álltuk az áradatnak. Amikor a migráció teljes erővel ránk nehezedett, mi nem tartottuk fel a kezünk – mondta Orbán Viktor a Hősök terén, ahol 1206 rendőr tiszthelyettes tett ünnepélyes esküt. A rendőri szolgálatról szólva hozzátette, Dobó István és Zrínyi Miklós nemzedéke óta, ez a fogadalom a legkomolyabb dolog, amit egy fiatal a hazájának adhat.Elfogta, majd elengedte a Dózsa György úti kabrióst a rendőrség
A PestiSrácok.hu információi szerint péntek délelőtt előállította a Dózsa György úti baleset egyik érintettjét, M. Richárdot a rendőrség. Úgy tudjuk, a férfi éppen a II. kerületi Kapy úton haladt a Mercedesével, amikor a készenléti rendőrség munkatársai elfogták, majd az illetékes kapitányságra vitték. Onnan azonban gyorsan szabadulhatott…Storck állja a következő két hazai vb-selejtezőn az Andorrában szurkolók jegyét
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya meghívta a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőre azokat szurkolókat, akik a helyszínen tekintették meg az andorrai mérkőzést; bejelentette, ő fizeti a jegyüket.Elhunyt Helmut Kohl volt német kancellár
A Bild című német lap szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa péntek reggel, ludwigshafeni otthonában hunyt el. A CDU a Twitter-oldalán megerősítette a halálhírt. "Gyászolunk. Nyugodjon békében Helmut Kohl" - írták. A hírt Helmut Kohl ügyvédje, Stephan Holthoff-Pförtner is megerősítette.Ajánljuk még

















