A haladásnak álcázott utópiák ellen '56 hőseinek is meg kellett, és nekünk is meg kell küzdenünk
Az 1956-os forradalom hősei egy olyan rendszerrel szálltak szembe, amelynek nem önszántából lett része az ország, s amely „a nemzeti önazonosság megtaposásán, az állami önrendelkezés felszámolásán és az önbecsülést romboló társadalmi és gazdasági megalázáson és méltánytalanságon alapult” – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke az 1956-os emlékévet lezáró pénteki budapesti konferencián az Országházban. Wittner Mária egykori '56-os szabadságharcos egyenlőségjelet tett a kommunista és a globalista internacionalizmus közé, ahogy ezek hazai kiszolgálói közé is. Schmidt Mária, az Emlékév kormánybiztosa a haladás jelszavával az országra kényszerített utópiák ellen emelte fel a szavát, és az ítélkező 20. századból a gondolkodó 21. századba való megérkezés reményét fejezte ki.
Amikor Magyarország önrendelkezésre képes, azaz szuverén, cselekvőképes és nemzeti célokat követő állam volt, akkor a magyar nemzet mindig emelkedett, amikor viszont a magyar államiság hiányzott vagy az állam elveszítette szuverén, cselekvőképes és nemzeti jellegének bármelyik elemét, akkor a magyarságra mindig nehéz idők és történelmi zuhanások vártak – fogalmazott Kövér László, a most záruló emlékév fővédnöke. Kijelentette:
A magyar ’56 azt üzeni a 21. századnak, hogy a népakaraton nyugvó állami szuverenitásból sem a népakarat, sem az állam, sem annak szuverenitása nem vonható ki, mert ellenkező esetben a demokrácia leépülése, anarchia és alávetettség vár Európára.
Feladatként azt említette, hogy egy olyan országot és egy olyan EU-t építsünk, amely „szolgálja, nem kiszolgáltatja az európai és magyar polgárokat”. A forradalom és szabadságharc tanulsága napjainkban arra figyelmeztet, hogy a saját önazonosságának, önrendelkezésének és önbecsülésének fenntartása nélkül egész Európa, az egész Európai Unió tragikus vesztese lehet az Európán kívüli nagyhatalmi erők és az államok fölötti, demokratikus felhatalmazás és ellenőrzés nélkül működő háttérhatalmak gátlástalan érdekérvényesítésének – jelentette ki a házelnök. Szavai szerint ’56 példája is megmutatja, hogy
a nemzeti önazonosság, önrendelkezés és önbecsülés soha nem veszélyforrás, hanem mindig erőforrás egy közösség számára, így Európa és az Európai Unió számára is az kell, hogy legyen.
A globális versenyben az identitás egyre inkább politikai és gazdasági versenyképességi tényezővé válik, Európa pedig csak keresztény civilizációs alapjaival és a sokszínű nemzeti kultúrák alkotta európai identitással állhat helyt – mondta Kövér László. Hangsúlyozta, korunkban soha nem látott kihívások előtt áll az egyéni és közösségi emlékezés készsége, képessége, márpedig utóbbi nélkül nincsen helyes önismeret. A házelnök a magyar történelmet végigkísérő végzetként említette saját erőnk túl-, valamint az ellenérdekek alábecsülését, ugyanakkor kijelentette:
Félreismeri a magyarokat, aki azt hiszi, nyomásgyakorlással rá lehet őket bírni 1956 emlékezete és a szabadság, az önrendelkezés megtagadására.
„Mi már 150 évig éltünk migránsok hatalma alatt, az iszlám hatalma alatt”
Wittner Mária egykori szabadságharcos, az emlékév egyik védnöke a tíz évvel ezelőtti, tragédiába fulladó szomorú évfordulót állította szembe a mostani eseménysorozattal, amely „megmutatta, hogy tudunk ünnepelni együtt”. Hozzátette, hogy amikor a tíz évvel ezelőtti, ötvenéves évfordulón szétverték a rendőrök a megemlékező tömeget, akkor nem indítottak eljárást Magyarország ellen. Mint mondta, 2010-ben a nép újra azt mondta, elég volt, az akkor megalakult kormány pedig kiszabadította Magyarországot az IMF gyilkos öleléséből, és épülni kezdett az ország.
A török időkre utalva kijelentette, „mi már 150 évig éltünk migránsok hatalma alatt, az iszlám hatalma alatt”, és akkor is azt az Európát védtük, amelyik most kötelező jelleggel akar idegeneket idetelepíteni.
Akik korábban kelet felé árulták a hazánkat, most nyugat felé hajbókolnak. Internacionalizmus, globalizmus, szocializmus – ez mind egy tőről fakad. Ez az a tő, amelyet mi nem szeretnénk locsolgatni
– jelentette ki, majd beszédét azzal zárta, hogy '56-ban fegyverrel harcoltunk, ma pedig szellemileg és erkölcsileg kell harcolnunk az ország szabadságáért, ami talán még nehezebb.
A haladás jelszavával ránk kényszerített utópiák mindig zsákutcák voltak
Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, az emlékév kormánybiztosa arról beszélt, hogy aki 1945-öt afféle nulladik órának tartja, amikor helyére zökkent az idő, és azóta jó felé halad az emberiség, az ezzel is bizonyítja, hogy még mindig a huszadik század foglya maradt.
Mi magyarok figyelembe vettük és vesszük a történelmi tapasztalatokat, és ezért szálltunk szembe az úgynevezett haladással, amelyről mindig kiderült, hogy zsákutca. 1956-ban is szembeszálltunk a ránk kényszerített progresszióval, hogy visszavegyük a nemzeti önrendelkezésünket
– vont párhuzamot '56 és a jelen között, hangsúlyozva a tapasztalatokra alapuló, utópiáktól mentes, pragmatikus gondolkodás jelentőségét.
1956-ban pont azokért az értékekért mentek az utcára, fogtak fegyvert a magyarok, amelyeket „a 20. század mindenkori győztesei is zászlajukra írtak, s amelyeket aztán mindig feláldoztak a hatalmi érdekek oltárán” – jelentette ki, megjegyezve, hogy a most záruló emlékév során emléket állítottak és köszönetet mondtak a hatvan éve szerepet vállaló hétköznapi embereknek. Végre hangosan kimondtuk, hogy ennek a forradalomnak nem voltak vezetői, ebben a forradalomban és szabadságharcban a magyar emberek többek között azért fogtak fegyvert, mert igazi vezetőiket kivégezték, emigrációba kényszerítették vagy bebörtönözték, akik pedig a helyükbe léptek, az idegen, szovjet megszállók kiszolgálói voltak, akik cserben hagyták őket – fogalmazott. Hozzátette:
A kommunista elit nemcsak elárulta nemzetünket, de el akarta törölni a múltunkat, át akarta szabni a nyelvünket, hogy alkalmatlanná váljon a valóság leírására, totális háborút indítottak minden ellen, ami magyar, számunkra fontos, szent volt. Hatvan évvel ezelőtt a szakadék szélére űzött nemzetünk a puszta létéért, a megmaradásáért küzdött
– fogalmazott Schmidt Mária, aki a megemlékezés-sorozatról szólva kijelentette, az emlékév megmutatta, hogy „van egység, van közös akarat, állítson bárki mást, nem lesz igaza”. A magyar nép erejéről szólva emlékeztetett, hogy amikor a körülmények alapján már éppen „szét kéne esnie számunkra a történelemnek”, mi mindig akkor tudunk a legerősebbek lenni. Az Emlékév adatainak részletes ismertetése után (erről ITT írtunk bővebben) ismét '56 egyik jelenkori tanulságára figyelmeztetett:
A 20. század nem a gondolkodás, hanem az ítélkezés százada volt. Sokan még ma sem hisznek benne, hogy ez megváltozhat, de az elmúlt ezer év arra tanított minket, hogy sosem szabad feladni a reményt, mert nincs veszett ügy.
A kommunizmus hitelét végleg lerombolta '56, a forradalmárokét viszont végleg helyretette az Emlékév
A konferencia második részében neves külföldi tudósok előadásai követték egymást. John O'Sullivan újságíró-filozófus, a budapesti Danube Institute igazgatója, Margaret Thatcher egykori tanácsadója brit, illetve nyugati nézőpontból beszélt 1956-ról. Talán legmegdöbbentőbb megállapítása szerint nyugaton nem hittek abban, hogy a magyarokban lesz elég erő és akarat a felkeléshez. Karol Sauerland, moszkvai születésű lengyel filozófus a vasfüggönyön innenről szemlélte az eseményeket, amelyeket felelevenített. Frank Füredi, akivel a közelmúltban interjút olvashattak a PestiSrácok.hu-n, illetve tabudöntögető előadásáról is beszámoltunk, ezúttal arról beszélt, hogy a magyar forradalom és szabadságharc véres leverése kizökkentette a nyugati közvéleményt a kommunizmushoz fűződő rokonszenvéből. Sokan hittek ott a kommunista utópiában még akkor is, amikor Magyarországon (is) az 50-es évek hihetetlen kommunista terrorja tombolt. Füredi szavai szerint egy ilyen esemény után a nyugati baloldal sem tudott többé az lenni, mint volt, mert elvesztette a hitelességét.
A konferenciát levezető Tallai Gábor még az első részben köszöntötte a még köztünk lévő '56-os forradalmárokat, köztük az Országház felsőházi termének első sorában helyet foglaló Wittner Máriát és Regéczy Lászlót. Az utolsó előadást követően egy lyukas zászlót adott Tallai kezébe valaki azzal a kéréssel, hogy írják alá a jelen lévő forradalmárok. Ez az apró, nem betervezett zárómozzanat jelezte, hogy talán sikerrel járt az Emlékév szervezőinek az a fő szándéka, hogy 1956-ot és annak hőseit elhelyezze a nemzeti panteonban 1848 emlékezete mellé. Ez a megbecsülés, amely most övezi az egykori pesti srácokat, sokban emlékeztet arra, ahogy a 19. századi zsarnokság lerázása után a magyar nép hálával vette körül a néhány évtizeddel korábbi honvédeket.
PS/MTI
