vezető
Itt a simicskásított Jobbik terve: "Az MSZP után a Fideszt is ki kell nyírni"!
A Fidesz kinyírásáról beszél a Jobbik egyik vezető politikusa, Sneider Tamás azon a hangfelvételen, amelyet az Echo Tv Informátor című oknyomozó műsora hozott nyilvánosságra pénteken. A párt frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés alelnöke egy eddig soha nem hallott 2014-es hangfelvételen azt mondja, hogy az MSZP kinyírása után a nagyobbik kormánypárton a sor, bár az "keményebb dió lesz". A Jobbik és Sneider terveinek megvalósítását az Orbán Viktorral szemben totális bosszúra szomjazó Simicska Lajos is segítheti, az oligarcháról ugyanis már korábban kiderült, hogy a szíve a Jobbikhoz húzza. Néhány napja éppen a PestiSrácok.hu adta közre azt a hangfelvételt, amelyen Sneider arról beszél, hogy vádalkuval segítene Simicska Lajos oligarchán.Kenőpénz nagyhalakra hivatkozva: lezárták a nyomozást a volt Pest megyei rendőrkapitány ellen
Lezárta a korábban a Belügyminisztérium állományába tartozó Ármós Sándor rendőr dandártábornok, volt Pest megyei rendőrkapitány és öt társa ügyében vesztegetés, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt indított titkos, majd a minősítés alól feloldott nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség – értesült a PestiSrácok.hu. A gyanú szerint a tábornok magas rangú, külföldi és magyar hivatalos személyekre hivatkozva többektől kért milliós kenőpénzt azzal az ígérettel, hogy az általa belebegtetett befolyásos emberek eljárnak az érdekükben. Ármós és társai ellen hamarosan vádat emelhet az ügyészség.A bíróság állítja: igenis ők írták a Budaházy-per jegyzőkönyvét, nem az ügyészség
Nem az ügyész, hanem a bírósági tanács tagjaként eljáró jegyzőkönyvvezető készítette a Budaházy-per tárgyalási jegyzőkönyvét – derül ki a Fővárosi Törvényszék válaszából, amelyet a PestiSrácok.hu megkeresésére küldött. Arra viszont nem adtak magyarázatot, hogy akkor mégis mit keresett az eljáró ügyész neve az egyik bírósági irat szerzői között.Soha ennyien nem szavaztak volna Orbán Viktorra
A teljes felnőtt népesség 44 százaléka ismét Orbán Viktort választaná miniszterelnöknek, a kormányfő újrázását többen támogatják, mint ahányan a többi szóba jöhető jelöltet együtt - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.Botka László háttérbe szorítaná az MSZP erős embereit
Botka László ragaszkodik ahhoz, hogy csak az egyetértésével lehessen valaki MSZP-jelölt - írja az Index. A portál szerint nem szerepelhetnek majd a névsorban, akik a 2010-es kétharmados vereségbe vitték a pártot, vagy kollaborálnak a Fidesszel, ezeket a feltételeket pedig néhány erős MSZP-st kényelmetlen helyzetbe hozza. A lapnak Mesterházy Attila és Hiller István azt is elmondták, hogy nem veszik magukra a dolgot.Mégsem bűncselekmény tiltakozni a multik dömpingárai ellen
Több mint háromnegyed évig tartott az az ügy, amelyben a fő kérdés, hogy egyáltalán miért lett belőle ügy. Azaz, hogy miért lett belőle ilyen ügy. Tavaly júliusban a Tesco által megszabott dömpingár ellen tüntettek a dinnyetermesztők a budaörsi áruház előtt, a parkoló egy eldugott pontján, ahova engedélyt kaptak. Hárman viszont sajátos, de számukra kézenfekvő módon adtak hangsúlyt a tiltakozásnak: dinnyéket borítottak le és törtek össze az áruház parkolójában. Érthetetlen bilincsbe verés és előállítás, érthetetlen elsőfokú ítélet és csaknem tíz hónap után derült ki, hogy az egész eljárás fölösleges volt, és a vádlottakat végül felmentették.Ajánljuk még

















