vezető
Amerikába rohan panaszkodni és Orbánék ellen áskálódni Soros rektora
Nincs új a nap alatt, mindig ezt csinálják, de azért adjuk hírül, hogy vasárnap Amerikába utazik Michael Ignatieff, a Soros György által alapított Közép-európai Egyetem rektora, hogy intézményüket érintő magyar törvényjavaslatot az amerikai jogalkotók és a média elé tárja. A feljelentéssel felérő utazásról a HVG értesült, a portál egy levélről is beszámol, amelyben a rektor azt írja: "szükségünk van a segítségetekre, hogy megismertessük ügyünket, és megosszuk azt barátainkkal és kollégáinkkal az egész világon".Orbán: Európa végzetét jelentené a baloldal akcióterve
A baloldalnak világos akcióterve van Európa megváltoztatására, de az végzetes lenne Európa számára – hangsúlyozta Orbán Viktor az Európai Néppárt (EPP) kongresszusán. Kijelentette, az EPP-nek Európa zászlóshajójának kell lennie, olyan pártnak, ahol van helye a nemzeti büszkeségnek és a keresztény identitásnak.Lovasrendőrséggel kellett megfékezni az úszóstadionba toduló tömeget!
Telt ház előtt rendezte meg Magyarország az első úszó Európa-bajnokságot. Az 1926-os kontinenstornát Horthy Miklós nyitotta meg és annyian kintrekedtek, hogy végül megrohanták az újjáépített Császárfürdőt. Úszótornáink: 1926-tól 2017-ig.Puzsér a Polbeatben: Ha Orbán az új Kádár, Botka csak Rákosi vagy Chavez lehet (videó!)
Mire alapozod azt, hogy most annyira nagyon rossz a magyaroknak, hogy Orbán Viktort Vona Gábor és Botka László koalíciójával kell elkergetni, ha amúgy nem rosszabbul, hanem jobban élünk mint nyolc éve, és nincsenek korrupciós lelepleződések? - kérdezte Huth Gergely és Szarvas Szilveszter Puzsér Róbert ízlésdiktátortól, a Magyar Nemzet és a Hír Tv munkatársától. Puzsér visszakérdezett: "nem mar szét titeket a cinizmus?"A Soros-egyetemnek is be kell tartania a magyar törvényeket
Nincs szó a CEU elleni hadjáratról vagy a Soros-egyetem ellehetetlenítéséről - szögezte le Palkovics László. Az oktatásért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, a hazánkban működő 28 külföldi felsőoktatási intézmény közül hétnek kell tisztáznia a helyzetét. Aki jövő február 15-ig nem felel meg a felsőoktatási törvény módosításának, az jövő szeptembertől nem indíthat újabb képzést. A felfüggesztés addig szól, amíg kritériumok nem teljesülnek. Palkovics László a PestiSrácok.hu kérdésre közölte, ha az érintett egyetemek bármelyike nem tudja határidőre eszközölni a változásokat, amint teljesíti a feltételeket, tovább folytathatja működését. Az államtitkár azt is közölte, ma este ülnek le tárgyalni a CEU-val.A Buda-Cash Brókerház alapítójáig érhet a Welsz-ügy nyomozása
A PestiSrácok.hu információi szerint hamarosan Pintér Zoltán, a Buda-Cash Brókerház milliárdos csalással és sikkasztással vádolt alapítója is gyanúsított lehet a 2014 tavaszán öngyilkosságot elkövető vállalkozó, Welsz Tamás és társai ügyében pénzmosás és más bűncselekmények miatt indított nyomozásban. Pintérről a hatóságok éppen Welsz halála napján foglaltak le terhelő dokumentumokat a gyanús körülmények között elhunyt üzletember lakásában. Emellett portálunknak megszólalt egy, a főbrókert jól ismerő forrás is, aki többek között arról beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy Pintér Zoltán miként próbálta meg megúszni a teljes Buda-Cash-t bedöntő brókerbotrányt.Ajánljuk még

















