vezető
A börtönből készül irányítani Óbudát Kiss László
Börtönrácsokon áthatoló kommunikációval vezetné a kerületét Kiss László. A lecsukott DK-s politikus ugyanis a hűvösről tervezi bejelenteni, hogy kiknek személyében látná szívesen a helyetteseit. A Fidesz közben nem tervez politikai show-műsort, ehelyett konkrét javaslatokkal készül a képviselő-testület meglehetősen abszurd alakuló ülésére, a Momentum nem javasol alpolgármestert.Biden megkérte Izraelt, hogy legyen szíves, ne lője az iráni olajlétesítményeket
Joe Biden szerint az izraeliek még nem jutottak döntésre egy Irán elleni katonai csapásról, de az amerikai elnök a Fehér Ház sajtótájékoztatóján azt mondta, Izraelnek nem az iráni olajlétesítményeket kellene célpontnak választania.75 éve született meg a woke-progresszió mintaállama, az NDK
Hetvenöt éve, 1949. október 7-én alakult meg a második világháború után szövetséges megszállás alá került Németország keleti felén, a szovjet zónában a Német Demokratikus Köztársaság, "az első munkás-paraszt német állam", ahol izmosak és szőrösek voltak a nők, senki nem fogyasztott túl, valamint mindenki úgy jelentette fel a szomszédját, ahogy a Facebook algoritmusával megtámogatott házmesterek el sem tudják képzelni. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyaga:A középosztályra épül a szuverén, stabil ország – Bemutatták György László könyvét
A szegények és a gazdagok is szívesen gondolják magukat középosztálybelinek. Mi olyan vonzó ebben a társadalmi rétegben, mi a jelentősége az erejének, és mi múlik rajta? Ezek a kérdések merültek fel György László közgazdász, egyetemi docens, kormánybiztos új könyvének bemutatóján a XXI. Század Intézetben. A középosztály forradalma – Meritokratikus stratégia a 21. századra című könyvben a szerző által bevezetett új fejlettségi mérőszám is nagy hangsúlyt kapott, hogy ne mások számolják ki az ő mércéjük szerint, mennyire állunk jól vagy rosszul.Döcher-gyilkosság: nem lehetne elítélni Tureket és Bodokyt, ha most lenne vége a pernek? (videó)
Két évvel a vádemelés és egy évvel a per kezdete után véget ért - idén legalábbis - a Döcher-Dimov gyilkosság miatt zajló per a Fővárosi Törvényszéken. E héten két napon át tanúkat hallgatott ki a bíróság, majd a pert február 4-re és február 6-ra napolta. Annyit már most leszögezhetünk, ha most fejeződne be a per, a két vádlottat, Bodoky Károlyt és a Turek becenéven ismert Uszikov Alexet fel kellene menteni. Az eddigi bizonyítási eljárásban ugyanis az égvilágon semmi olyan nem hangzott el, ami a bűnösségüket bizonyítaná. Még csak egy rossz szót sem mondtak a tanúk Csontkezű, vagyis Döcher és Turek kapcsolatáról. A java azonban még hátra van.Karácsonynak a többsége, Magyar Péternek a gondolatai párologtak el a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén (Videó)
Megalakult a Fővárosi Közgyűlés, Karácsony Gergely azonban már megbukott, hiszen képtelen volt olyan kompromisszumot kisajtolni a körülötte ülő frakciókból, amelynek következtében törvényes módon kezdhetné meg a működését a fővárost irányító testület. Karácsony tehát főpolgármester-helyettes, mi pedig Magyar Péter-féle élet-, párt-, és országvezetési gondolatok nélkül maradtunk, hiszen hiába jelent meg felvigyázni közgyűlési képviselőire a Tisza elnöke, azt nem mondta meg, hogy pontosan mi az elképzelése a budapesti munkáról, hogyan képzeli el a főváros jövőjét – vagy hogy pontosan mivel is tudta őt megzsarolni volt kedvese, Vogel Evelin. Vitézy Dávid szerint dolgozni kell, nem osztozkodni, ugyanezt kérte Szentkirályi Alexandra is, Radics Béla pedig rámutatott, Karácsony szótlan, semmittevő menekülése éppen ugyanaz, mint amit 5 éve látunk tőle, és ha komolyan gondolja a város vezetését, változtatnia kell a viselkedésén. Szaniszló Sándortól pedig akár azt is megtudhatjuk, ki a Demokratikus Koalíció Bese atyája.GEOrgPOLITIKA - Hatalmas robbanások Bejrút központjában
A Hezbollah még meg sem választotta az új főtitkárt Hasszán Nasszrallah halálát követően, Izrael máris ki akarja iktatni a legvalószínűbb új síita vezetőt. Az éjszakai támadás magasrangú célpontja Hasim Szafi ad-Din volt. A hatvanéves vallástudós egyben az USA által drónnal megölt iráni tábornok Kasszem Szolejmáni veje, így komolyan be van kötve Teheránhoz.Működésképtelenné válhat a főváros – Alapvető kérdésekben nem tud kiegyezni a Közgyűlés
Péntek délelőtt 10 órakor kezdi el a munkát az új összetételű Fővárosi Közgyűlés. A fővárosi közgyűlés alakuló ülésén döntenek többek között fővárosi cégvezetők- és a főpolgármester-helyettes kinevezéséről, költségvetés elfogadásáról, de szóba kerülnek azok a köztisztasági és közbiztonsági kérdések is, amelyek már a kampányban középpontban voltak. Az alakuló ülés már csak azért is érdekesnek ígérkezik, mert ellenzéki pártok láthatólag még nem tudták eldönteni, hogyan dolgozzanak együtt.Úgy tűnik, mégis egy aberrált, belterjes közösség tartja kezében az amerikai szórakoztatóipart
Hosszú évek óta mondogatják egyesek, hogy egy beteg, pedofil, aberrált banda tartja kezében az egész amerikai showbizniszt. Ahogy ilyenkor szokás, idiótának és futóbolondnak tituláltak mindenkit, aki ezekről az ügyekről, akár csak sejtelmesen is szót ejtett. Most viszont olybá tűnik, hogy mégse voltak bolondok, a P. Diddy-botrány után ugyanis sorra esnek ki a csontvázak a szekrényből.Ajánljuk még
















