Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA - Hatalmas robbanások Bejrút központjában

A Hezbollah még meg sem választotta az új főtitkárt Hasszán Nasszrallah halálát követően, Izrael máris ki akarja iktatni a legvalószínűbb új síita vezetőt. Az éjszakai támadás magasrangú célpontja Hasim Szafi ad-Din volt. A hatvanéves vallástudós egyben az USA által drónnal megölt iráni tábornok Kasszem Szolejmáni veje, így komolyan be van kötve Teheránhoz.

Hasim Szafi ad-Din (ad-Din=a vallásos) már évtizedek óta tagja a Hezbollahnak (Allah-pártja) és ott van a legfelsőbb döntéshozók körében. A zsidó állam titkosszolgálatai azt feltételezik, hogy ő legesélyesebb, hogy átvegye Naszrallah (Naszrallah=Allah győzelme) helyét. Izrael nyilvánvalóan ügynökei segítségével próbálja megtudni a magasrangú Hezbollah-tagok tartózkodási helyét és programjaikat, hogy vagy drónokkal, vagy a légierő rakétáival lecsaphassanak rájuk. A libanoni egészségügyi miniszter szerint már közel 2000 személy vesztette életét az izraeli bombázások által. Sok köztük a civil és a gyermek, mivel az IDF az elmúlt napokban lakóövezeteket bombázott. Csak a ma éjszakai támadásban 37 ember halt meg, 151 pedig kórházba került, részben súlyos sérülésekkel a repeszek és a leomló épületek miatt. A Hezbollah harcosai egy robbantással megöltek nyolc izraeli katonát Dél-Libanonban. Ezt csütörtök este megerősítette az IDF szóvivője is.

Az IDF már harckocsikkal is bevonult Libanon déli határvidékére, így nem valószínű, hogy ígéretük szerint egy maximum 48 órás kommandóakciót hajtanak végre. A libanoni hadsereg egészen tegnapig nem avatkozott bele a harcokba, ám az izraeli katonák tüzet nyitottak rájuk, amit végül viszonoztak.

Izrael ismét bombázta Damaszkuszt, Szíria fővárosát is. Az áldozatok között van az ország egyik legkedveltebb televíziós hírolvasója, Szafa Ahmad is. A szír hatóságok három halálos sérültről számoltak be. Mindeközben a Gázai-övezetben és Ciszjordániában is folynak a harcok és több tucat palesztin vesztette életét. A legtöbb áldozat Tulkarem városában volt, ahol egy levegő-föld rakétát lőtt az izraeli légierő az egyik kávézóba. Ott 38 palesztin vesztette az életét. Az IDF azzal indokolta a légicsapást, hogy a kávézóban volt a Hamasz helyi főnöke Sahi Jasszer Abd al-Rasegh Ufi.

PestiSracok facebook image

Az Iráni elnök Masszúd Pezeskian még mindig Dohában tárgyal, mivel a katari emír,Sheikh Tamim ibn Hamad Al Thani a legfőbb közvetítő a közel-keleti konfliktusban. Az iráni politikus ott találkozott a thaiföldi miniszterelnök asszonnyal Paetongtarn Shinawatraval. Masszúd Pezeskian megpróbál egy ázsiai összefogást létrehozni Izrael agressziójával szemben, számolt be az iráni MEHR hírügynökség.

Az Egyesült Államok és szövetségesei késleltetik a Kijevnek szánt fegyverszállításokat, és egyelőre nem hajlandóak Ukrajna légvédelmét ellátni – közölte Volodimir Zelenszkij.

Zelenszkij csütörtökön találkozott a NATO új főtitkárával, Mark Ruttéval, aki mindössze két nappal azután rohant Kijevbe, hogy átvette a munkát a szövetséget évtizedek óta vezető Jens Stoltenbergtől. Kijev hónapok óta próbálja elérni, hogy a NATO-országok terjesszék ki légvédelmi védőburkukat ukrán területre, arra hivatkozva, hogy a Nyugat által adományozott rakétarendszerek nem tudnak megbirkózni a bejövő orosz tűzzel.

Ukrajna júliusban még egy ilyen rendelkezést tartalmazó biztonsági paktumot is aláírt Lengyelországgal, csakhogy Varsó visszalépett, arra hivatkozva, hogy konzultációkra van szükség a NATO-val. A Ruttéval közösen tartott sajtótájékoztatón Zelenszkij azzal is érvelt, hogy Ukrajnának „megfelelő mennyiségű és minőségű fegyverekre” van szüksége ahhoz, hogy megfordítsa a hadszíntéren a háború állását, „beleértve a nagy hatótávolságú fegyvereket is, amelyek biztosítását véleményem szerint partnereink késleltetik” - közölte az ukrán elnök.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.