vezető
Megszólalt Fekete-Győr Andrásban a nemzeti hang, miközben korábban a románokat és a szlovákokat választotta a magyarok helyett -Kövesse velünk élőben az Országgyűlés munkáját! (VIDEÓ)
Az esemény utáni tabletták vénykötelességének kérdése nem politikai, hanem szakmai ügy -érvelt Rétvári Bence a párbeszéedes Tordai Bencének arra a felvetésére, miszerint Európában csak nálunk kell ezt a pirulát orvossal feliratni és a nőket sokszor megalázzák emiatt vagy fel sem írják nekik. Erről is szó volt az Országgyűlés hétfői napján, de a legfőbb ügyész helyettese, Ibolya Tibor Béla is brillirozott, ugyanis olyan oltásban részesítette az okoskodó DK-s képviselőt, hogy azt öröm volt hallgatni. A nap érdekessége azonban mégis csak az volt, hogy Fekete-Győr András szerint Orbán Balázsnak kellene távoznia a közéletből, mert ha rajta múlna már nem lenne Magyarország. Mondja ezt az a képviselő, akinek pártja évkig a saját hazája ellen szólalt fel az Európai Parlamentben és bár tehette volna, inkább egy román képviselő-jelölt mellett kampányolt, minsem egy határontúli magyar mellett.Magyar Péter elárulta, szerinte a tüntetők provokáltak 2006-ban, vagyis Gyurcsány és Gergényi voltak a "jófiúk"
„Mi békések leszünk. Mi nem fogjuk azt eljátszani, amit 2006-ban a Fidesz és a focihuligánok eljátszottak”– hangzott el Magyar Pétertől a Tisza Párt szombati, meglepően alacsony érdeklődés mellett zajló tüntetésén a közmédia épülete előtt. A fenti kijelentés tükrében azonban talán mégsem annyira váratlan, hogy apad az érdeklődés a Tisza Párt rendezvényei iránt, hiszen Magyar ezzel nemcsak a gyurcsányi óbaloldal narratívájába simult bele, hanem saját eredettörténetét is elárulta. Ugyanis sokan talán felejtenek, mi viszont még emlékszünk, hogy a 2006-os áldozatokat segítő munkájával házalt például színre lépésekor a Partizánnak adott interjúban, ezt azonban úgy tűnik, most odadobta a baloldal 13 ezüstjéért.Kövér László: Magyarország ma olyan tényező az európai és a világpolitikában, amit az ország mérete, gazdasági potenciálja nem indokol
Sem a Fidesz, sem az ország nincs válságban, de a világ kétségtelenül nagy bajban van – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kövér László. A házelnök hozzátette, a Kormány előtt az a kihívás áll, hogy ennek a világnak a részeként próbálja az ország szuverenitását, értékeit, életmúdját meg édeni, „illetve a magunk erejéhez mérten hozzájárulni ahhoz, hogy Európa rátaláljon önmagára, és a világ is jobb irányba forduljon”.Egy évvel ezelőtt lángolt fel a gázai konfliktus – Izrael offenzívát indított az évfordulón
Pontosan egy évvel ezelőtt, 2023 október 7-én intézett meglepetésszerű támadást egy izraeli fesztivál, majd az ország határtelepülései ellen a Hamász iszlamista terrorszervezet. Az akció általános nemzetközi megdöbbenést, valamint az izraeli hadsereg gyors ellencsapását vonta maga után. Az eredetileg Dávid és Góliát küzdelmének ígérkező gázai művelet azonban egy év alatt sem hozott döntő sikert, ugyanakkor a harcok teljes mértékben destabilizálták a Közel-Kelet kényes geopolitikai egyensúlyát. Mára Izrael már a Hezbollahhal is nyílt fegyveres konfliktusban áll, a két iszlamista szervezetet finanszírozó Iránnal szemben pedig folyamatos készültségre kényszerült a zsidó állam. Mindeközben Európában és az Egyesült Államokban lassan beérik a mintegy évtizednyi iszlamista indoktrináció, a liberális értelmiség egy jelentős része ugyanis kifejezetten palesztin-, ezáltal pedig Irán párti álláspontot foglal el a vitában.Megfogyva bár, de törve nem
Milyen igazak Vörösmarty Mihály szavai a Szózat című versében, amelyet 1836-ban írt. Utalva az előző évszázadok honvédő harcaira, amelyeket a magyarok vívtak Árpád fejedelem vezérletével a 907-es pozsonyi csatától, a török elleni végvári küzdelmeken, Hunyadiakon- a Rákóczi-szabadságharcon át a XIX. századi reformküzdelmekig.Oda a Fradi bajnoki veretlensége, a Paks a kupadöntő után ismét legyőzte a címvédőt! – Paks-Ferencváros 3–1 (2-0)
Ahogyan a tavaszi idény végén a Magyar Kupa döntőjében, úgy most, az idei bajnokság első párharcán is megtréfálta a Paks a Ferencvárost. Bognár György alakulata huszáros rajttal, gyors góllal rögtön megadta a mérkőzés alaphangját, s mivel a korábbi Fradi-kedvenc, Böde és Tóth Barna is eredményes tudott lenni, az atomvárosiak viszonylag sima győzelmet arattak a kissé enervált címvédő ellen.Így fognak csalni a demokraták novemberben – The Right Brothers
Hogyan fognak csalni idén a demokraták? Ez egy olyan téma, amin már régóta törjük a fejünket, de úgy tűnik, hogy megkaptuk a választ a leghivatalosabb helyekről: már azok is szavazhatnak egyes államokban az USA-ban, akik nem amerikai állampolgárok. Alkoholt még persze nem vehetnek a boltban személyi hiányában, de az ország jövőjéről akkor is dönthetnek, ha éppen csak pár hétre, némi politikai hátszéllel érkeztek az ígéret földjére. Hogy mit ígértek nekik cserébe? Szerintem azt is sejtjük.Önös politikai érdekek szolgálatába nem lehet állítani a holokausztot, de Magyar Péter persze ezt is megtette
„A múlt század, sőt a történelem egyik legnagyobb tragédiája soha semmilyen körülmények között és semmilyen térfélen nem állítható önös politikai érdekek szolgálatába ” – fogalmazott Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkára Magyar Péter tegnap tett kijelentésére, amit a jobboldali újságírókra tett. A liberális, progresszív, haladó sajtó és politikusok kedvenc fegyvere, hogy jobboldali emberek kiragadott félmondataiból, szavaiból, légből kapott értelmezésekből kreálnak botrányokat, miközben ők maguk bárkire, bármit mondhatnak. Még kötőszavakat is nácinak, antiszemitának minősítenek, ha éppen az az érdekük. Miközben már hosszú ideje a progresszió nyakig ül az antiszemitizmusban és sok más rasszista ideológiában is, és élen jár a nácik és a kommunisták rémtetteinek relativizálásában. Magyar Péter a kommunista és náci propagandisták jó tanítványaként pont azzal vádolja a magyar jobboldalt, amit ő maga már elkövetett és elkövetni készül. Azt persze tudtuk, hogy soha senkire nem szokott tekintettel lenni, de a holokauszt relativzálása eddig nem volt meg neki. Ezt a hiányt most pótolta, tovább haladva a politikai ellenfeleinek dehumanizálása felé.A jóemberkedés beárnyékolja az európai kereszténydemokráciát – Nádor Koppány Zsombor a Grundban
A Grund e heti adásában Hoppál Hunor vendége Nádor Koppány Zsombor, a Szent István Intézet vezető kutatója volt. A témát a kereszténydemokrácia helyzete adta, amiről Zsombor tanulmányt is írt. Ez az az eszme, amelyet végérvényesen cserben hagyott az európai elit. A család fogalmának feloldódásától az emberi méltóság kiforgatásán át a krisztusi politizálás félreértelmezéséig körüljártuk, hogyan jutott oda Európa, hogy mára a keresztény gyökereit végleg feladva folyamatos válságban éli mindennapjait.Ajánljuk még

















