vezető
Magyar Péter egyre szánalmasabb
A minap kiraktam egy mémet a Facebook oldalamra. Szoktam ilyet csinálni, elég gyakran. Általában politikai tartalmú mémek, de nem mindig. A mostani egyálrtalán nem volt az. Egy újabb, kb. Százezredik RickRoll. Vagyis Rick Astley nagy slágerének, a “Never Gonna Give You Up”-nak egy mesterséges intelligencia segítségével átalakított változata volt, tele trágársággal, igazi részeg egyetemista hangulat. Tényleg olyan, mintha Rick énekelné, nagyon profi ma már az AI. Vagy inkább ijesztő…Az ügyészség szerint is hazudott Magyar Péter
A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében jelentette ki, hogy Magyar Péter a valóságnak nem megfelelő állításokat fogalmazott meg mikor azt állította, feljelentést tett annak a hangfelvételnek kapcsán, amelyen titokban a volt feleségével készült beszélgetést rögzítette.GEOrgPOLITIKA – Véres hétvége Solingenben
A németországi terrortámadás egyik „perverziója” az, hogy Solingenben van a világ legjobb késgyára, a másik pedig, hogy a rendezvény neve „Fesztivál a Sokszínűségért” volt. A hőn áhított és az egekig magasztalt „sokszínűség” most ismét megmutatta az igazi arcát. A szír elkövető, aki két éve érkezett az országba, megkéselt 11 embert. Hárman a helyszínen életüket vesztették nyolcan még kórházban vannak, súlyos szúrt sebekkel.Brutális orosz támadás indult az ukrán energiahálózatok ellen
Drón és rakétaeső árasztotta el hétfő délelőtt Ukrajna fontosabb energetikai központjait. A hírek szerint találat érte a kijevi vízerőművet, de a vinnyicai tranzisztorállomást is. Az ukrán hatóságok bejelentették, hogy országos áramkimaradásokra kell számítania a lakosságnak.Kórházi témával feledtetné el az emberekkel Magyar Péter az átbulizott, balhés nyarát
Egy másik téma felhozatala mindig jó megoldásnak tűnik arra, hogy az ember elterelje a figyelmet a számára kellemetlen történésekről. Ezzel a módszerrel él most Magyar Péter is, aki elég rendesen megküldte a nyarat, ami éppen ezért nem is volt balhéktól mentes, most viszont inkább egy örökzöld témáról beszél, ami nem más, mint az egészségügy. Pedig szívesen meghallgatnánk, hogy miért csúszott-mászott tinilányok lába alatt, miért érezte úgy, hogy neki a Sziget VIP részlegén van a helye, illetve hogyan került egy olyan hajóra, melynek üzemeltető cégére milliárdos büntetést vetettek ki kartellezés miatt.A hajós borozgatás után feljelentéscunamit indít Magyar Péter (VIDEÓ!)
A nyár végéhez közeledve Magyar Péter is eldobta a borosüveget, mert munkatársai végre találtak érdekes témákat, ami miatt ismeretlen tettesek ellen lehet feljelentéseket tenni. Bár Hadházy Ákostól szokhattuk meg, hogy a miniszterelnök és családja zsebében turkál, ez a tevékenység úgy tűnik megtetszett a Tisza Párt elnökének is, ezért például az irodaépületek vásárlása miatt feljelentést tesz. S mivel mostanában tett egy kört az állami egészségügyben Szabó Tímea után szabadon ezt a témát is felkarolta. A sok koppintás mellett viszont van egy saját ötlete is, ez pedig nem más, mint a Júdásgyóntató, amiről részleteket tudhattunk meg. Továbbá elképzelhető, hogy végre kárpótolja volt feleségét az általa okozott traumák miatt, hiszen lesz egy alap, amiből például a családon belüli erőszak áldozatait kívánják támogatni.Donald Trump: Egyből tudtam, hogy egy golyó talált el
Amikor visszagondolok rá egy szürreális pillanatnak tűnik. Azonnal tudtam, hogy egy golyó talált el – idézte fel a Breitbart nevű online portálnak nyilatkozva Donald Trump az ellene elkövetett merénylet részleteit. Az amerikai elnök a lapnak azt is elmondta, hogy szerinte ki a hibás a merényletért, valamint azt is, hogy miért kiabálta követőinek, hogy „harcoljatok”.Dobrev cirkuszol: "Magyarországnak nincs szüksége olimpiára"
Az elmúlt hetekben több fórumon felmerült, hogy Budapest újrapályázhatná az olimpia rendezését, sőt a minap még Karácsony Gergely is felvetette, hogy akár támogatná is azt bizonyos feltételek mellett. Erre hétfő reggelre a DK nagyasszonya kiverte a hisztit, hogy ők aztán ezt biztosan nem fogják megengedni, mégpedig azért nem, mert az végképp elvenné a reményt... " Nem, Magyarországnak nincsen szüksége olimpiára. Sem megalkuvásból sem politikai haszonszerzésből nem vagyok hajlandó támogatni ezt az ötletet– jelentette ki Dobrev Klára.Amikor már kommunistának se jó a baloldal
Van egy olyan politikai folyamat, amelyben Magyarország kivételesen nem másolja a nyugatot, hanem irányt mutat annak: ez a (posztmaterialista) baloldallal szembeni társadalmi szkepszis széles, osztályokon átívelő jelensége. A dolog szépséghibája, hogy Európában viszont éppen az ellenkezője volt megfigyelhető, a liberális-globalista erőkkel szemben kialakulóban van egy olyan átfogó kiábrándultság, amely az elmúlt egy évben egy sor meglepőnek mondható eredményt hozott az uniós tagállamok választásain. Gondoljunk csak a Hollandiában(!) relatív többséget szerző Wildeersékre, vagy a Macron elnök trónját meginogtatni képes Nemzeti Tömörülés EP-, és nemzetgyűlési időközi választásokon elért eredményére. Mindezek azonban jobboldali válaszok a baloldal láthatóan elégtelen politikájára, amelyet még természetes folyamatnak is tekinthetünk. Az viszont már sokkal érdekesebb, hogy a baloldal kritikája már baloldalról is megérkezett például Németországban, ez pedig, lássuk be, nem meglepő fordulat a jelzőlámpa-koalíció eddigi tevékenységét szemlélve.Ajánljuk még

















