vezető
A Magyar Nemzet úgy tudja, nem kötött vádalkut a baloldal háttérembere
Felajánlotta a nyomozati alku lehetőségét az ügyészség a baloldal háttéremberének, P. Gábornak az óbudai korrupciós ügyben – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a férfi ügyvédje. Barabás Éva elmondta, védence nem kötött egyezséget az ügyészséggel, azt pedig tagadja, hogy ő szerepel abban a videóban, amelyben korrupciós pénzeket számolnak.Aleksandar Vučić megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét
A Magyar Közlönyben megjelent köztársasági elnök határozat szerint Aleksandar Vučić, a Szerb Köztársaság elnöke megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.Korányiék az osztrák demokráciáért is aggódnak
A Korányi Dávid nevével fémjelzett amerikai székhelyű, nemzetközi felforgatásra szakosodott alapítvány, az Action for Democracy most épp az osztrák választásokba kíván beavatkozni. Ahogy emlékezhetünk, ez volt az a civil szervezet, amelyik a 2022-es országgyűlési választásokat megelőzően több mint 3 milliárd forintot juttatott a magyar baloldali politikai szervezetek és médiumok részére. És bár tagadták a politikai beavatkozás szándékát, az egységesen induló hazai baloldal pártjainak is bőven jutott, a kétesen összegyűjtött amerikai pénzből.Skót duda: ott tartanak a légitársaságok, hogy már jobban megéri, ha autóval megyünk nyaralni (VIDEÓ)
A nyaralásnak a kikapcsolódásról kellene szólnia, de az önfeledt vakáció helyett idén leginkább csak bosszankodhattak azok, akik repülős utazást terveztek. A jelentős járatkésések miatt ugyanis órákat vagy akár napokat is kellett várniuk arra, hogy felszálljon a gépük. Az eheti Skót dudában kicsit nosztalgiáztunk arról, hogy annak idején mindenki autóval vágott neki az európai utaknak, ha nyaralni akart, és úgy tűnik ez az időszak visszaköszönhet, ha nem változnak a fapados járatok. Szóba került továbbá, hogy egy férfi azért perel egy francia lakóparkot, mert bemászott oda fürdőzni, de egy szerencsétlen fejesugrás következtében lebénult. Bár ő volt az illegális betolakodó, még a végén sikerül elérnie, hogy neki fizessenek a birtokháborítás ellenére. Végül egy kis Balatonozásra is kitértünk, ugyanis bér az árak emelkedtek a strandbüfékben, mégis kígyózó sorokkal találkozni. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint viszont még mindig nem költenek úgy a középosztályban, ahogyan eddig. Ezen kell a jövőben dolgozni.Békés Márton: A technológia állománya túlcsordult tudatunkon, nem vagyunk képesek átfogni
Életünkre ma a technológiai fejlődés fejti ki a legnagyobb hatást - minderről a Látószög blogon megjelent publikációjában ír részletesen Békés Márton. A XXI. Század Intézet igazgatója kiemelte, hogy ezen belül a technológiai fejlődés egy-két évtizede szinte kizárólag az infokommunikációs eszközök és hálózatok kapacitásának bővüléseként és integrációjuk mélyüléseként értelmeződik. Mint írja, ez a drámai változásokat generáló aktor eredendőbb hatás fejt ki gazdasági szerkezetünkre, szociális kapcsolatainkra, kulturális viszonyainkra és lelki életünkre, mint gondolnánk.A szocialista pártnak vége! – Szili Katalin és az Öreg
A szocialista párt egyik vezető tisztségviselőjeként Szilik Katalin 2010-ben a címben szereplő kijelentés kíséretében lépett ki az MSZP-ből. Úgy érezte, hogy egy baloldali párt így nem politizálhat, már akkor lehetett látni, hogy az MSZP „feloldódott a liberálisokban”. A legnagyobb hibának azt látta az Országgyűlés egykori MSZP-s elnöke, hogy a szocialisták nem merték felvállalni az egykori nagy párt szociáldemokrata értékeit, magát a szociáldemokrataiságot.Szenkirályi Alexandra: Karácsony Gergely vállalja a felelősséget!
Karácsony listás jelöltjei, polgármesterei egymásnak adják a rendőrség és bíróság kilincsét. Mindeközben a főpolgármester hallgat - írja a Fidesz korábbi főpolgármester-jelöltje a közösségi oldalán.Ötmilliárd forintos pályázatot jelentett be Navracsics Tibor Balaton környéki szolgálati lakások építésére
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön közösségi oldalán jelentette be, hogy szolgálati lakások épülnek a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával.Gulyás Gergely a PS-nek: a jognak és a szerződéseknek már semmilyen jelentősége nincs Brüsszelben
Csaknem egy hónap elteltével tartottak ismét Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő vezetésével. A kancelláriminiszter a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva beszélt az uniós forrásokról, a majomhimlő elleni védekezésről, illetve a minimálbér-emelés részleteiről is.Ajánljuk még

















