Pesti Srácok

vezető

Brüsszel mostanra csak a kicseszésre játszik

Trombitás Kristóf Vezércikk 2023 július 20.
Velünk immáron tényleg csak kicseszésre játszik az Európai Unió. Várjunk, indítok eggyel távolabbról. Mondjuk 2022 áprilisától. Ez volt ugyanis az az időpont, amikor Brüsszel minden reményét, vágyálmát és egyebeket feladott arra nézvést, hogy belátható időn belül elérhetik azt az egyszerűen leírható, de általuk megvalósíthatatlan célt, hogy ne Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben három különféle módon próbálkozott a baloldal, hogy ebben segítsék Brüsszelt, de minden egyes alkalommal rosszabbul szerepeltek, mint annak előtte. Ráadásul a valaha volt legnagyobb vereségükhöz pont az vezetett el, ami papíron egész kecsegtető ötletnek tűnhetett: 1 az 1-ben a Fidesz–KDNP ellen, aztán hajrá. Csak hát fényesen kiderült egy éjszaka alatt, hogy bár a matematika az univerzum egyetlen olyan nyelve, ami mindenhol érvényes, de a politikában 2 meg 2 mégis lehet 1. Az pedig teljesen zárójeles, de számunkra érdekes gondolat, hogy végérvényesen az összefogás markába a 2019-es önkormányzati választások vezényelték a balosokat, ahol valami oknál fogva az az érdekes közösségi pszichózis alakult ki bennük, hogy azt a választást megnyerték. Nem igazán érdekelte őket, hogy országszerte még rosszabbat is futottak, mint 2018-ban, a valóban beérkező egyéni címek mindenkit elvakítottak. Ha csak ennyi pozitívumot hozott számunkra 2019, már megérte. És minekutána Brüsszelben realizálódott, hogy ettől a balos politikai garnitúrától semmit sem várhatnak, még akkor sem, ha külföldről több milliárd forintot beléjük öntenek, új mezőre lépett. A konkrét, leplezetlen kicseszések földjére.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.