vezető
Németországban ezért már ülnél
Úgy ragaszkodik az ellenzék a forgatókönyvéhez, mintha valami egyedi érték vagy legalább kasszasiker lenne, pedig egyik sem. Na, jó, kasszasiker még csak-csak, hiszen 2010-ban, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is profin húztak le jelentős pénzeket a nyugati szponzoraiktól zéró teljesítményre. A forgatókönyv viszont mindig újraindul: megint forradalmat hirdetnek, rettegnek a gyülekezési meg véleményszabadságért és az a generáció fenyegetőzik, amely amúgy azt sem tudja, hogy miért tüntet, azon túl, hogy unatkozik. Fejben viszont már jóval előbbre járnak, lengetik az önsajnáltató poloskás tábláikat, miközben építenék a szeretetországot a fidkányokkal és birkákkal – ahogy ők nevezik a dehumanizált ellenségeiket. És ez nem vicc! A messiás úr börtönbe küldené, aki viccelni merészel ezzel, illetve még inkább az ő méltóságos személyével. Ehhez ráadásul mintát is kapott: a németek mindig ugrásra, pusztításra, rablógyilkolásra készek, ha valahol a humort kell elfojtani. Ellentét robbant ki a tüntetések két emblematikus figurája között; Hadházy Ákos szerint Szabó Bálint vagy bolond, vagy fizetett provokátor
A fővárost szándékosan megbénító, hídfoglalós tüntetések kétségtelenül emblematikus figurája Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő és Szabó Bálint, botránypolitikus, trombitás, akinek igen csak szűk a repertoárja. Ennek ellenére fújja, ha kell, ha nem fővárosszerte, a Dunában szügyig állva, rendőrfurgon alatt, vagy éppen a Karmelitánál a rendőrök arcába. Hadházy szerint azonban bolond, vagy provokátor. Azért ennél komolyabb ellenzéket érdemel a kormány.