Alig több mint egy évet kap a brutális állat, aki ezt tette

Heti rendszerességgel lel ki a hideg a független magyar bíróság jogerős ítéleteitől. Azért naponta, mert a többi ilyen hírt nyilván elkerülöm. Továbbra is fenntartom, hogy ha van ok Magyarországon tüntetni, akkor az az ok az a döbbenetes különbség, ami a normális ember igazságérzete és egyes bírósági ítéletek között tátong. Orosz Bernadett ügye minden ilyen felháborító ügynek az állatorvosi lova. Szeretném jelezni, hogy ilyen ügyekben csak akkor szoktam megírni a felháborodásomat, ha a tettes bűnössége kétségtelen és a cselekmény kirívóan embertelen.
A Fővárosi Ítélőtábla ma folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek az Orosz Bernadettet bántalmazó férfit. K. Istvánnak 1 év 4 hónap szabadságvesztésre enyhítették (1 év 10 hónapról) a büntetését azzal, hogy a 111 ezer forintos bűnügyi költséget a nagylelkű állam viseli. Az enyhítő körülményeket lelkesen kereső bíróság ilyen körülményként értékelte a férfi büntetlen előéletét, az időmúlást (mi a fene van?), valamint azt, hogy elvesztette a munkahelyét. Még jó hogy azt nem, hogy neki is fájt a keze attól, hogy szétverte egy másik, nála sokkal gyengébb ember arcát.
Még annyit szeretnék megjegyezni az ügy bizonyítottságával kapcsolatban, hogy a tényállás szerint a férfi a bujáki honvéd üdülőben az ajtót betörve rontott rá az áldozatra, hosszasan bántalmazta azt, aki egyszer még ugyan ki tudott menekülni a szobából, és segítségért is kiáltott, de a férfi visszarángatta oda, és ott tovább bántalmazta. A képen is látható brutális verésnek a zajra felfigyelő vendégek és az üdülő dolgozói vetettek véget, miután meghallották a nő segélykiáltásait. Tehát vannak olyan tanúk, akik az elkövetőt tetten érték, tehát a tények vitatása nem opció.
Látva a tettes mértéktartását, a közbelépés nyilván teljesen felesleges volt, hiszen az elkövető biztos abbahagyta volna az agyonverést magától is, legalábbis az ítéletből ez világlik ki. Gondolom a tettes belemondta a bíróságon a bírók arcába, hogy nem is ő volt, nem is emlékszik semmire és ő is csak a zajra jött elő és csak segíteni akart, amikor betörte az ajtót, de a tettes addigra már nyilván elmenekült.

Ahogy nyilván valami hasonló félreértés állt elő akkor is, amikor vádirat szerint K. István a hajnali órákban a saját kulcsával bement Orosz Bernadett otthonába, felébresztette a barátnőjét, majd beszélgetni kezdtek, de összevesztek, és ezért a férfi többször nagy erővel arcon ütötte a nőt.
Más alkalmakkor a vádhatóság szerint K. István ittasan a falhoz verte a nő fejét, illetve kétszer tarkón vágta. Máskor az asszony otthonában annak teraszán a férfi megtépte a nő haját, majd meg is pofozta.
Az eset egyéb bájos leágazásairól itt írtunk. De legyünk hálásak, hogy legalább nem mentették fel, vagy nem az áldozatot csukták be.
A tárgyalás tényeinek forrása a 24.hu tudósítása. Pedig ők biztos imádják a független magyar bíróságokat.
A vezető képen Orosz Bernadett látható a bántalmazás után.