vezető
Milyen érdekes, hogy egy botrányos Tiszás kijelentés után ismét azonnal "kikutatják", hogy a párt szinte verhetetlen
Kerestük, kutattuk, de valahogy tegnap délután óta sem a 444-nek, sem a Telexnek, sem a Magyar Hangnak, sem pedig a 24.hu-nak nem sikerült beszámolnia arról, hogy Kollár Kinga Tiszás EP-képviselő konkrétan kijelentette, ők azért dolgoznak Brüsszelben, hogy továbbra se jusson hozzá az uniós pénzekhez Magyarország és így ne legyen forrás többek között a kórházfelújításokra sem. Ellenben azt már címlapokon hozzák, hogy a 21 Kutatóközpont szerint brutálisan vezet a Tisza a Fidesz előtt, más pártok pedig gyakorlatilag nem is léteznek. Egyre szánalmasabb az úgynevezett "független-objektív" csicskasajtó. Gulyás Gergely: Nincs joga a Pride-tüntetőknek a közlekedés ellehetetlenítésére (Frissítve!)
Továbbra sem támogatja a kormány Ukrajna uniós tagságának gyorsított eljárását, mivel az Európa és Magyarország érdekeivel ellentétes, és az ukránok nem tartják be az uniós jogszabályokat. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón arról is tájékoztatott, hogy emelkedik a falusi önkormányzatokban dolgozók bére is, és az árrésstopnak is kedvező hatása van. A ragadós száj- és körömfájásról pedig azt közölte, laborvizsgálat alapján nem zárható ki, hogy mesterségesen hozták létre a haszonállatokra veszélyes vírust. Arról is szó volt, hogy a csepeli droglabor ügyében hozott ítélet ellentétes a társadalmi igazságérzettel, Hadházy Ákos hídlezárása pedig aránytalan, hiszen százszor annyi ember szenvedett a tüntetés miatt, mint ahányan ott megjelentek. A kormány azt is bejelentette, hogy a harminc évvel fiatalabb édesanyák szja-mentessége a 2023 előtt született gyermekek esetében is érvényes lesz. Óriásfarkas, dodó, dinoszauruszok, kommunizmus, avagy dolgok, amiket nem szabad újjáéleszteni
Sikeresen újjáélesztették az óriásfarkast (Aenocyon dirus) – jelentette be a dallasi székhelyű Colossal Biosciences biotechnológiai cég. Romulus és Remus a két első olyan élőlény, akiket a kihalásból visszahozott állatokként emlegetnek. Szuper hír, ugye? Hát igen, az eseményt mérföldkőnek nevezik a tudomány, a természetvédelem és az emberiség számára. Csakhogy az emberiség ezen szegletében mi nagyon jól tudjuk, hogy soha nem szerencsés olyan dolgokat, állatokat, ideológiákat újraéleszteni, amik valamiért már kihaltak vagy eltűntek – ez ugyanis valószínűleg jó okkal történt. Hadházy tüntetéssorozata elfáradt (PS Videó)
Hadházy Ákos által az élet a szokásosat hozta: a rendszer nem bukott meg, és a szereplők sora is ugyanaz volt, egyetlen kivétellel, ugyanis tegnap este a Magyar Szocialista Munkáspárt utódpártja is kilátogatott az eseményre. Igaz egyetlen komoly arcát sem vonultatta fel a párt, így a “hatalmas érdeklődés” ezúttal is elmaradt. Ezen csodálkozni való nincsen, hiszen 1%-os pártról beszélünk, de ami várható volt, hogy maga a Hadházy-féle tüntetés sorozat is kipukkadni látszik. Ugyanazok az arcok hőzöngenek, komoly nyomást gyakorlatilag senkire nem tudnak tenni ezzel. Egyelőre azon kívül, hogy a budapesti közlekedőknek nehezítik meg az életét keddenként, semmilyen komoly eredményt nem tudtak felmutatni. Ettől függetlenül kameránkkal ezúttal is részt vettünk a rendezvényen.