vezető
Bejött az igazmondó plakátkampány a Momentumnak: azért az V. kerületnek kell támogatnia a karácsonyi vásárt, mert a főváros erre sem képes (Videó)
„Itt az ideje, hogy kimondjuk az igazságot! Donáth Anna az ország egyik legnépszerűbb politikusa” – a Momentum elnökségi tagjai, Gelencsér Ferenc és Kerpel-Fronius Gábor nem csinálnak hiúsági kérdést abból, hogy ki a párt legnépszerűbb politikusa. Ezen okok mentén úgy gondolták, hogy az éppen otthon babázó EP-képviselő Donáth Anna politikusi nagyságának plakátkiállítással adóznak Budapest forgalmas közterein. De ha ez még nem lenne elég, akkor a kormány „hazugságairól” is lerántják a leplet és elmondják „a teljes igazságot” – bármi is az, hiszen ez végül nem derült ki. A sorozat egyik első állomásán, a Széll Kálmán téren csodálhattuk meg az informatív táblákat Donáth Anna „igazmondásaival”, egy nagy érdeklődésre számot tartónak nem nevezhetőátadó sajtótájékoztató keretei közt. Kíváncsiak voltunk, hol tart Gelencsér Ferenc a Reklámszövetséggel való konzultációban, hiszen ha az ember plakátkampányba kezd, nem árt tudni mi a helyzet az aktuális reklámetikai szabályokkal. A főpolgármester-helyettes Kerpel-Fronius Gábor pedig megnyugtatott bennünket, hogy idén is lesz karácsony (az is, amelyiknek a gyerekek örülnek, nemcsak a magas – a szerk.) és ennek örömére megrendezik a hagyományos Vörösmarty téri vásárt is, mert a fővárossal szemben az V. kerület képes támogatni azt. Végül pedig arra is fény derült, hogy miért érdemli meg a szemétkáoszból menekülő budapesti közműholding-vezérigazgató, Mártha Imre a floridai luxusutat.GEOrgPOLITIKA – A republikánusok vezetnek a kongresszusban vívott helyekért, a szenátusért még folyik a harc
Wisconsin, Georgia, Nevada és Arizona államokban még folyik a harc a szenátusi helyekért, ezért még nincs meg a félidős választások végleges eredménye. Egy pártnak 51 szenátusi helyet kell elérnie ahhoz, hogy többséget szerezzen a 100 fős testületben. Egy 50–50 mandátumos megoszlás esetén azonban a demokraták jutnak irányításhoz, ugyanis szavazategyenlőség esetén a szenátus elnökeként Kamala Harris alelnök dönt – emlékeztetett a Fox News kommentátora.Miért nem tudunk mi is így hisztizni?
Szinte mindenben jobbak vagyunk, mint a baloldal, a liberálisok és legújabb természetes szövetségesük, az antiszemita, Izrael-ellenes szélsőjobb. Hisztiben viszont a fasorban sem vagyunk. A legprofibb dackorszakos kisgyermek sem tud úgy hisztizni, mint ők.Az első félidő már jó volt, de így is sima vereséggel zártuk a csoportkört – Női kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország–Norvégia 22–32 (12–14)
Biztató első félidő után a második játékrészben nem tudta felvenni a norvégok által diktált tempót, így sima, tízgólos vereséget szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság utolsó csoportmeccsén Ljubljanában. Válogatottunk ennek ellenére bejutott a középdöntőbe, ahol Dánia, Svédország és a házigazda Szlovénia ellen még biztosan pályára lép majd.Menczer Tamás kíméletlenül leleplezte a gyurcsányista Varju László arcpirító hazugságait (VIDEÓ)
Nem először szaladt bele irtózatos nagy pofonba a DK egyik faltörő kosa, hiszen Varju László igen vehemensen támad, ám igen gyorsan le is szokott bukni. Menczer Tamás államtitkár pedig kíméletlenül lecsapott az egyértelmű hazugságokra, szembesítve a nagy mellénnyel hazudozó gyurcsányistát. Vajon miért hazudnak ilyen kisstílűen és egyértelműen a DK-s politikusok, ha pillanatok alatt lebuknak? Ezt vélhetően mesterüktől, a "reggel, éjjel meg este" is rendületlenül hazudozó Gyurcsány Ferenctől kellene megkérdezni."Ahhoz fel kell nőnöd százszor, hogy minket tanítsál" – Darabokra szedték a józsefvárosi cigány vezetők a rasszizmusból oktatást tartó Pikó Andrást
Pikó András igazi független, pláne objektív polgármester Józsefvárosban. Az igazán nem jelent problémát, hogy lassan már mindenki utálja a kerületben. A woke-forradalmár igazi kommunista tempóval akkor is magáénak érzi a bölcsek kövét, ha senki sem tart vele. A törpe kisebbség elhivatott fanatizmusa pedig még arra is ráveszi a józsefvárosi messiást, hogy cigány embereket oktasson ki a cigányozásról, és arról, hogy attól bizony el kell határolódni. Igen, Pikó mindezt a cigányoknak mondta kioktató hangnemben. Úgy tűnik, hogy Pikóék utólag meglehetősen vállalhatatlannak tartották a személyeskedő vitát, és vélhetően Pikó arrogáns és kioktató modorát, mert a videót levették. A PestiSrácok.hu azonban megszerezte a felvételt, ebből láthattok tanulságos részleteket.Kötbérezés, egyeztetett vallomások és fenyegetés – Durva terhelő vallomást tett Czeglédyre volt bűntársa
Újabb tanú tett terhelő vallomást Czeglédy Csabára a Kecskeméti Törvényszék előtt különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőperben – tudtuk meg a tárgyalóteremben a tárgyalást végigkövető kollégától, Molnár H. Boglárkától. Ezúttal egy olyan tanút hallgat meg a bíróság, aki maga is vádlottja volt az ügynek, aztán beismerő vallomást tett és elfogadta a rá tárgyalás nélkül kirótt több évi börtönbüntetést. Miután büntetését már leülte, jelenleg még csak tanú a 6,5 milliárdos csalási ügyben. A volt bűntárs aprólékos részletességgel beszélt arról, hogyan építették ki Czeglédy Csaba személyes irányításával az iskolaszövetkezet-hálózatot, valamint a kötbérezésről, amit az áfa-szabályok szigorítása után alkalmaztak a közterhek elkerülése érdekében. Vallomásában kitért arra, milyen nehezen hagyták úgymond kiszállni, amikor ő már nem akart részt venni a cégekben, mert érezte, hogy baj lesz. A tanúvallomás jól megmutatja azt is, hogyan beszéltek össze az eljárás résztvevői, és hogyan kapták meg Czeglédytől az utasításokat arra, miként és mit kell vallaniuk azokban a büntetőeljárásokban és vizsgálatokban, amelyek már 2012-től folyamatban voltak.Orbán Balázs: feladatunk van, meg kell mentenünk Európát
Ha mindenki, aki a béke pártján áll, Putyin pártján állónak minősül, akkor elveszítjük a racionális vita esélyét. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanazon az oldalon áll, ahol Ferenc pápa, Henry Kissinger, Jürgen Habermas, a volt német kancellár vagy a volt osztrák kancellár. Nem lehet azt mondani, hogy ezek az emberek Oroszország érdekeit szolgálják – mondta el Orbán Balázs a Rzeczpospolita lengyel lapnak adott interjújában, amit a Mandiner közölt magyar nyelven. A politikus arról is beszélt, hogy nagyon-nagyon sokáig együtt kell majd élnie velünk az EU-nak, mert úgy gondoljuk, hogy feladatunk van: meg kell mentenünk Európát.Baloldali dögkeselyűk húznának hasznot Baranyi Krisztina ATV-s proliskodásából
Bátran kijelenthetjük, hogy Baranyi Krisztina ATV-s botránya letarolta a közbeszédet. Ferencváros polgármestere olyannyira vállalhatatlan stílusban nyilatkozott a jobboldali sajtóról és Szalai Szilárd kollégánkról, hogy Pankotai Lili hozzá képest ártatlan, mint egy szűzlány könnyei. Ócska, fizetett propagandistának nevezte az ATV-be kérdezőként meghívott Szalai Szilárdot, akinek a kérdéseire nem volt hajlandó válaszolni. Azt hihetnénk, hogy Baranyi infantilis viselkedésével véget is ért a történet, de nem így történt. Megjelentek a civil szféra Jakab Péterei és alávaló stílusban okádták papírra a tükör előtt jól begyakorolt, egysíkú monológjaikat.Ajánljuk még

















