vezető
Már nem fasizmus a szovjet emlékművet szidni?
A Momentum Szabadság téri tiltakozása a szovjet emlékmű lábánál minimum tekinthető meglepőnek, nem? Így rögtön in medias res kezdve, eddig ugye azt szokhattuk meg - legalábbis az elmúlt évtizedekben, sőt, években is így volt -, hogy aki a megszállási műtárgy ottlétének okait firtatja, az legalábbis a fasizmus előszobájában jár, akinek pedig ahhoz is volt mersze, hogy konkrét akcionalitást fejtsen ki az emlékmű szellemisége ellen, az maga volt a mélybarna veszély.2006. A terror napjai - Újabb tanúk emlékeznek vissza a brutális gyurcsányi gaztettre
A PestiSrácok.hu-n lát napvilágot a 2006. A terror napjai című dokumentumfilm-sorozat 6. része is, mely ezúttal is a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Civil Jogász Bizottság dokumentumai, bizonyítékai és a szolgálat által segített 2006-os áldozatok nyilatkozatai alapján készült el. Az alkotók a PS hasábjain szeretnék kifejezni köszönetüket a 2006-os rendőrterror azon áldozatainak, "akik vállalták, hogy mikrofon elé állva megosztják személyes, megrázó történetüket, ezzel is segítve, hogy ezek a soha el nem évülő bűnök a társadalmi emlékezetből ki ne kopjanak". Köszönetet mondanak a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak a 2006. őszi rendőrterrorral kapcsolatos igazságtételért 15 éve folytatott kitartó küzdelméért, valamint ügyvédjeinek, akik az áldozatok jogi védelmét a nehéz időkben ellátták, hozzásegítették őket a jóvátételhez, és a kapcsolatot a mai napig is tartják velük. Kifejezik hálájukat a Civil Jogász Bizottságnak és a 2006. őszi jogsértettek érdekképviseletére létrehozott Közhatalom Jogsértettjei Egyesületnek, akik áldozatos és kitartó munkájukkal rengeteg adatot gyűjtöttek össze a 2006-os rendőrterrorról. A sorozat többi része itt érhető el.Ezek jutottak a baloldal eszébe az '56-os forradalomról és szabadságharcról
„Az a kormány, amelyik nem ismeri el az ukrán nép jogát az önrendelkezéshez, a szabadsághoz, méltatlan 1956 örökségéhez” - ezzel a megfejtéssel indított a Demokratikus Koalíció elnöke a párt vasárnapi, budapesti, online közvetített megemlékezésen. „A szabadságharc első lépése annak a kimondása volt, hogy nem akarunk tovább hazugságban élni” – bölcselkedett a Momentum Mozgalom elnöke 1956-ra emlékezve vasárnap. „A kelet-közép-európai országoknak közös a sorsuk, 1956 üzenete pedig az, hogy a régióban élőknek egymásért kell tudniuk kiállni, akkor tudnak magukért is” – fejtette ki gondolatait az LMP társelnöke. Az ellenzéknek sok minden eszébe jut szokás szerint a nemzeti ünnepen, egyedül arról a témáról nem beszélnek szívesen, hogy mit keres a társaságukban Apró Antal unokája, vagyis az ő szövetségesük mit ünnepel október 23-án.Rabul ejtett '56?
Hatvanhat év alatt hányszor akarták a kommunisták meggyalázni, kisemmizni, átírni, végül magukénak vallani az 1956-os forradalmat és szabadságharcot?Izgalmas, nagyszerű meccs Felcsúton, győzelemmel hangolt a Fradi a Monaco elleni meccsre - Puskás Akadémia-Ferencváros 2-4 (2-3)
Fordulatos, jó iramú, gólokban és kapusbravúrokban bővelkedő, nagyszerű meccset vívott egymással a Puskás Akadémia és a Ferencváros a labdarúgó NB I rangadóján. A helyzeteit jobban kihasználó címvédő végül kétgólos győzelmet aratott, másodszor is legyőzve a bajnokságban a felcsúti csapatot.A történelemtanárokon múlnak a jövő büszke magyarjai – Lezárult a Trianonról szóló, nagyszabású pedagógus-továbbképzés
A család mellett a történelemtanárokon múlik, hogy a mostani tizenéveseknek felnőttkorukban milyen közös önképük lesz – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Ráckevén, a trianoni békeszerződés 100. évfordulója alkalmából indított országos akkreditált pedagógusképzés zárórendezvényén. Schmidt Mária, a képzést elindító Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának tagja ugyanitt arról beszélt, hogy olyan történelemszemlélet kell, amelyből egy büszke, magyar nemzeti érzéssel eltöltött fiatal generáció épül fel. A képzésen négyezer oktató ismerhette meg átfogóan Trianon tényeit, okait, körülményeit és következményeit.Herszon talán célpont lehet, de Ukrajna áram és víz nélkül harcol
Ukrajna energiaellátásának legalább harminc, de egyes források szerint negyven százaléka leállt. Az oroszok láthatóan új fázisba léptették hadigépezetüket, ami valószínűleg "Armageddon tábornoknak", Szergej Szurovikinnek köszönhető, és elkezdték az ukrán infrastruktúra szisztematikus megsemmisítését. Herszonból evakuálják a civileket, amit sokan egy újabb orosz visszavonulás előjelének tekintenek, de áram és víz nélkül napról napra kisebb az esélye a harkovi siker megismétlésének.Ifj. Lomnici Zoltán: von der Leyen vakcinabeszerzési botránya példátlan az EB-elnökök sorában, de erősen bizonytalan az ügyben indított nyomozás eredményessége
Ursula von der Leyen EB-elnöki minőségében élen jár ezzel a botránnyal a bizottsági elnökök sorában - jelentette ki portálunknak adott interjújában ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum jogi szakértője, akit többek közt arról kérdeztünk, milyen hatóság lehet képes eredményes vizsgálatot indítani Ursula von der Leyen vakcinabeszerzési botránya kapcsán, miközben az Európai Bizottságról lepattannak az Európai Ügyészség és az európai ombudsman figyelmeztetései is. Ifj. Lomnici Zoltán szerint kifejezetten aggasztó, hogy az unió vezetőjéről tengerentúli újságok jelentetnek meg ilyen információkat, hiszen adott a kérdés, mennyire kompetens az unió vezetése és annak – jelen esetben titkosszolgálata – ha ilyen súlyú információ ilyen egyszerűen szerezhető akár az Európai Unió vezetőjéről is. Szólt arról is, mindennél kellemetlenebb, hogy ez az ügy olyan eseményekhez kapcsolódik, melyekben emberéletek lettek áldozatai a Bizottság lassú és körültekintőnek kevéssé nevezhető munkájának."Itt senki nem pénzért, hanem mindenki elhivatottságból dolgozik!" – Egyhangú döntéssel ismét Menczer Erzsébetet választották a SZORAKÉSZ elnökévé (PS-exkluzív!)
Immáron egy emberöltő óta végzi különleges jelentőségű tevékenységét a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete, ismertebb nevén a SZORAKÉSZ. A bő három évtized alatt felbecsülhetetlen értékű munkát végzett az egykori szovjet rabok szenvedéseinek megismertetésében és az áldozatok emlékének méltó ápolásában. Nemcsak ez teszi azonban egyedivé a SZORAKÉSZ-t, hanem az is, hogy körükben tartózkodva az ember valóban egy nagy családban érezheti magát. A szervezet közelmúltban lezajlott tisztújító közgyűlése – amely egyhangúlag meghosszabbította az eddig elnök, Menczer Erzsébet mandátumát – alkalmat teremt a mögöttünk hagyott időszak értékelésére és a jövőbe tekintésre. A szervezet régi-új elnökével ezek apropóján készítettünk interjút.Ajánljuk még

















