videó
Menczer Tamás: Manfred Weber büntetni akarja a magyarokat (Videó)
Vannak olyan politikusok Brüsszelben, akik ki nem állhatják a magyarokat, büntetni akarnak bennünket - jelentette ki Menczer Tamás. Mint a Fidesz kommunikációs igazgatója emlékeztetett: Manfred Weber a Néppárt frakcióvezetője korábban arról beszélt, hogy a hetes cikkes jelentés elfogadásával ő nem a Fidesz ellen, nem Orbán Viktor ellen, hanem az ország ellen szavazott.Skót duda – A németek szerint azért nem jó, ha magányosak a fiatalok, mert aztán szavazni sem mennek (VIDEÓ)
Már-már majdnem meghatódtunk, amikor azt olvastuk, hogy a német, zöld, családügyi miniszter végre tenni akar az elmagányosodott fiatalokért, de hamar kiderült, hogy a hátsó szándék vezérli őt és nem is annyira a fiatalság lelki világa. Kiderült ugyanis, hogy azért nem jó, ha egy fiatal magányos, mert a társadalomba vetett bizalma meginog, amiből egyenesen jön majd a demokráciába vetett bizalmának sérülése, mindez pedig oda vezet, hogy nem fog szavazni járni. Érdekes eszmefuttatás, de lelki szemeink előtt már látjuk is a csoportokat, ahol összegyűjtik a magányos fiatalságot és kicsit átmossák az agyukat a közösséghez tartozás élményét kihasználva. Erről is szólt az eheti Skót duda, de beszéltünk arról is, hogy Észak-Koreában tombol a parókabiznisz, ami nem csoda, hiszen már az is műhajat hord, akinek amúgy lenne mint fésülgetni. Végül egy gyomorforgató drag showt mutatunk meg nektek, amikor is egy bárban húzta ki lábai közül a nőnek öltözött férfi a műbabáját. Retinaégető mutatvány volt, az egyszer biztos.Kaptunk egy bírót, aki nem ismeri a szabályokat (Videó)
Amint azt a szerdai mérkőzés után Marco Rossi kijelentette a német és a magyar válogatott meccsének leggyengébb teljesítményét a holland játékvezető, Danny Makkelie nyújtotta. A sípmester az első gól előtt továbbengedte Ilkay Gündogan Willi Orbán elleni lökését, a hajrában nem ítélt büntetőt Emre Can kezezéséért, s apróbb döntésekben is kettős mércét alkalmazott. Úgy látszik, Makkelie az előző foci Eb-n előtt és alatt nem követett el elég hibát ahhoz, hogy kiessen az UEFA kegyeiből, pedig volt köztük olyan is, ami Kassai Viktornak sokba került.Júdás apostolai
Fiala Jánosra mint a baloldali értelmiség egyik utolsó józan hangjára fog emlékezni az utókor, már ha lesz olyan. Ugyanis Fiala azon kevesek közé tartozik, akik az önmaguk vélt felsőbbrendűségétől megrészegedettek kánonjából ki mernek üvölteni. Fiala ugyanis saját műsorában – reagálva a Bolgár György által készített Magyar Péter interjúra – a következő intelmet fogalmazta meg: ne sz*pd le, Gyuri! Ennyire nem kell lesz*pni!Megjöttek a magyarok! – Így vonult több ezer szurkolónk a stuttgarti stadionhoz a germánok elleni meccsre (VIDEÓ)
Több ezer magyar futballszurkoló vonult délután szervezett keretek között a 18 órakor kezdődő Németország–Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzés helyszínére, a stuttgarti MHP Arénába.Brüsszel rákapcsolt: a szemünk előtt vérezteti ki Magyarországot – The Fair Right
Az Európai Unió Bírósága (EUB) gigantikus bírságot szabott ki Magyarországra, amiért nem vagyunk hajlandóak belépni Brüsszel öngyilkos szektájába, amit az európai értékek csillogó palástjával próbálnak vonzóvá tenni. Ezeket a folyamatosan változó európai értékeket még senki sem tudta kellően megfogalmazni, de ez most nem is számít ("hagyjuk ezt most, öcsém!"). A lényeg, hogy Magyarország fején nincs sapka. Néha van, de akkor meg pont nem kellene, hogy legyen. Teljesen mindegy, hogy mit teszünk, ha pofára osztják a bírságokat. Az eset kapcsán Bayer Zsolt tüntetést szervezett az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének épülete elé. Nézd meg a helyszínen készült videót is!Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.A stadionban ébredt másnap egy angol drukker csapata győzelme után (Videó)
Egy feltehetőleg besörözött angol szurkoló vacogva, egyedül ébredt az üres stadionban a csapata Eb-meccse után, hajnali négy órakor. Támadt egy ötlete és felvette a saját ébredését, ami azóta nagyot megy az interneten.Most nagyjából 50–50 százalék környékén van a médiaegyensúly helyzete – Mi kérdezünk
Magyar Péter ATV-s kirohanásáról, valamint a hazai és a nemzetközi médiaegyensúlyi helyzetről kérdeztük Nagy Károlyt, a Transzparens Újságírásért Alapítvány vezetőjét, aki elmondta: a Tisza párt alelnöke egy impulzuskampányt folytat, ez pedig a hagyományos sajtótól való eltávolodás egy újabb lépcsője. A szakértő a jelenség kapcsán elmondta: óriási bizalomvesztést okoz a közösségi média és az abban terjedő látszólagos hírportálok clickbait, azaz kattintásvadász tartalomkészítése. Nagy szerint egyébként az ominózus kivonulási ügyben ugyan lehetett volna visszafogottabban szembesítenie Rónai Egonnak Magyart a csúsztatásaival, ugyanakkor úgy vélekedett, a konkrét esetben mégis az ATV műsorvezetője mellett kell kiállni.Ajánljuk még

















