videó
Sziráky Gábor balettművész a Mi kérdezünkben: A magyar emberek szeretik a klasszikus kultúrához tartozó balettet
Sziráky Gábor balettművész elképesztően jól nyúl hozzá filmes szempontból is ahhoz a művészethez, amire feltette az életét. Balettmesterként is dolgozik, számtalan növendékkel ajándékozta meg a szakmát, de jelen pillanatban az általa megálmodott balettrövidfilmek miatt beszél róla a szakma és a közönség is. A Mi kérdezünkben most rengeteget megtudunk a balettszakmáról, valamint arról is, hogy belvárosi fiatalként milyen Budapest szívében felnőni.Novák Katalin: több újdonságot tartogatott a békési vármegyejárás (Videó)
Több újdonságot tartogatott a békési vármegyejárás – emelte ki az elnöki díszvacsorán mondott beszédében a köztársasági elnök, amelyet csütörtök este a gyulai Almásy-kastélyban adott. Novák Katalin elmondta: Békésben került sor először arra, hogy vármegye-látogatás keretében külföldi állami vezetőt fogadjon Budapesten kívül, ugyanis a gyulai várban fogadta a magyarországi látogatásra érkező Dorin Recean moldáv kormányfőt.A hidegvérű rendszerváltók télen melegebb éghajlatra költöztek – Hardcore Hobbista
Régóta érdekel minket, hogy vajon mennyit fizethet a hazaárulás. Nos, láthatóan eleget ahhoz, hogy a hüllők számára méregfog-vacogtató téli hónapokat a független újságírók délkelet-ázsiai, esetleg afrikai nyaralóhelyeken melegedjék át. A bátrabb hüllők onnan egyenesen Davosba röpülnek magángépükön, hogy az átlagemberek túlfogyasztásától felforralt földgolyóbist megmentsék a végső pusztulástól. A második részben Dobrowiecki Péter, az MCC kutatási vezetője segít bennünket eligazodni a lengyel belpolitika útvesztőiben.GEOrgPOLITIKA – Kultúra, kaland és nyaralás Ománban
Minden utazás véget ér egyszer, de az ugye már egy újabbra való készülődést jelent. Így vagyok most is Ománban. Már negyedszerre tudtam megtapasztalni ennek a remek nemzetnek a vendégszeretetét, barátságát és mindent, amit ez a hazánknál háromszor nagyobb ország nyújtani tud itt az Arab-félsziget déli részén.Megvannak a Nemzeti Konzultáció eredményei: a magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett (videó)
Világosan látszik, hogy a magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett – közölte közösségi oldalán a Fidesz. A legutóbbi nemzeti konzultáció eredmények összesítéséből az derült ki, hogy elsöprő többségük nemet mondott arra, hogy a magyarok életét alapvetően befolyásoló kérdésekben mások döntsenek helyettük.Skót duda – A burka lehet a bűnözők új álruhája? (VIDEÓ!)
A Momentum ezúttal nem ártatlan arcú diákokat, hanem Kajdi Csabát, alias Cylát vitte magával Strasbourgba, hogy bemutassák együtt az EP működését. Mindezt természetesen az adófizetők pénzén. Akik viszont nem használhatják az államkasszát saját malacperselyként, azoknak marad a munka. Legalábbis a jobb fajtának, a maradék viszont azon az elven működik, hogy elveszi, ami neki kell. Így tett egy nő Angliában, aki a burkája alá rejtett számos terméket, de a rendőrök lecsaptak. A bájakat eltakaró lepel tehát egyéb funkciót is szolgál, ráadásul, ha a tolvaj máskor is betér a boltba, nem tudnak az eladók felkészülni az esetleges incidensre, hiszen naponta 10-20 burkás ember is betér vásárolni. Úgy tűnik tehát, hogy a bűnözők új álruhája lehet a burka. Ha ez nem lenne elég furcsa, nézzük meg mi megy Ukrajnában, ahol az éhséget, éhezést "szimbolizáló" intézmény vezetője majd 130 kiló.Elméletben felújítja, gyakorlatban pusztulni hagyja az MSZP volt székházát a titokzatos külföldi tulajdonos (Videó)
Húsz év után is lepukkanva rontja a II. János Pál pápa tér látképét a volt MSZMP székház. Pikó Andrásék ugyan nem törődnek a rájuk bízott kerület összképével, de valaki mégis megvette a romos ingatlant, hogy ki, azt még az oda törmeléket behordó munkások sem tudják. Megkérdeztük Vörös Tamást, Józsefváros Fidesz-frakcióvezetőjét, hogy mit gondol az áldatlan állapotokról.A kivéreztetett Budapest legendája: néhány napos munkáért tízmilliós prémium a BKV vezetőjének?
Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője arra kéri Karácsony Gergelyt, hogy hozza nyilvánosságra a BKV vezérigazgatójának prémiumfeladatait.Újabb légicsapásokat mért az amerikai hadsereg Jemenben és Irakban az Irán által támogatott erőkre (Videó)
Az amerikai hadsereg megsemmisítette a húszi lázadók újabb két, kilövésre kész hajóelhárító rakétáját, és három légicsapást mért az Irán által támogatott iraki milíciák három létesítménye ellen kedden - jelentette az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) és a Pentagon. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter tájékoztatása szerint a Kataib Hezbollah nevű militáns csoport és más, Iránhoz kötődő milíciák nyugati-iraki fegyverraktárait és kiképzőhelyeit ért precíziós csapásokat a Szíriában és Irakban állomásozó amerikai és koalíciós erők elleni egyre fokozódó támadásokra válaszul rendelte el Joe Biden elnök.Ajánljuk még

















