GEOrgPOLITIKA – Kultúra, kaland és nyaralás Ománban
Minden utazás véget ér egyszer, de az ugye már egy újabbra való készülődést jelent. Így vagyok most is Ománban. Már negyedszerre tudtam megtapasztalni ennek a remek nemzetnek a vendégszeretetét, barátságát és mindent, amit ez a hazánknál háromszor nagyobb ország nyújtani tud itt az Arab-félsziget déli részén.
A világot ők látják el tömjénnel évezredek óta. Már az ókori egyiptomiak is innen szerezték be, hogy fáraóik és nemeseik testének balzsamozásához használhassák. Templomainkban a szertartásokon az ománi tömjén füstje szál. A legnagyobb felvásárló jelenleg Németország, mivel ez bizonyos gyógyszerek egyik alapanyaga. Az omániak is esküsznek gyógyító hatására. A nagyon jó minőségű, világos színű gyantát sokáig rágják és lenyelik, vagy este beteszik egy pohár vízbe és azt másnap reggel megisszák.
Nagy becsben tartják a tömjénfa ültetvényeket és csak a család idősebb, tapasztaltabb tagjainak szabad hántolni a fák kérgét, hogy az elkezdje termelni az értékes gyantát. Heteken át, szünetekkel kaparják le óvatosan a fakérget több ágon is. Ha túl mélyen felsértik a kérget, a fácska elpusztul. Ha viszont gondosan teszik, akkor akár kétszáz évig is elél és évi 35-40 kg tömjéngyantát is termel. A legjobb minőségű fák a sivatag közepén vannak. A forróság és a mélyben rejtőző tiszta víz miatt ők adják a gyógyászati tömjént. Füstöléshez azt használják, amelyet azok a fák izzadják ki, amelyek közelebb vannak az óceánhoz. A sósabb víz és levegő miatt ez a gyanta sötét színű. Nincs lakás, vagy iroda, ahol ne füstölne egy kis agyagedénykében a tömjén.
Az illatos gyantán kívül ott vannak az ezüstművesek, akik több évezred tapasztalatával rendelkeznek. Ők csinálják a férfiasság és hatalom jelképének számító „kandzsár” tőrök díszes hüvelyét és markolatát is. A homokdűnék terepjárós szafarikra és naplementenézésre csábítanak. A sivatagban megbújó oázisok már szinte giccsesen gyönyörűek. Omán még az igazi Arábia, nem rontották el a felhőkarcolók és a Bugattik lármája. Itt még tűz körül ülnek az arabok és nem a bárpultnál. Az édes, tejes tea, a „karak” szürcsölgetése közben beszélgetünk és itt születnek barátságok.
Már most azon agyalok, hogy mikor tudnék visszajönni. Persze már tervezem a következő kalandokat, hogy mesélhessek nektek. Nemsokára elnökválasztás lesz Moszkvában, utána az USA-ban. Lesz min izgulni Washington DC-ben. Dúlnak még mindig a háborúk és csak abban bízhatunk, hogy ismét Trump lesz az elnök és véget tud vetni a Donbaszban dúló harcoknak. Sejtem, hogy ez sem lesz egy unalmas év, lesz miről írni és mesélni a képernyőn. Ma még kiélvezem Omán csodáit, de holnap gépre szállok és hétfőtől már a megszokott kis stúdióból köszönök be, hogy „sziasztok Drágáim”.
