videó
Együtt készülünk az Ifjúsági Világtalálkozóra – interjú Barcza Attilával (Mi kérdezünk)
Pontosan két hét múlva indulunk útra, hogy mi is ott legyünk a 37. Ifjúsági Világtalálkozón, amelynek ez alkalommal Lisszabon, Portugália fővárosa ad otthont. Az IVT-ket háromévente rendezik a mindenkori pápa részvételével, ahová a szervezők idén több mint 3 millió (!) fiatalt várnak, és ezzel ez a rendezvénysorozat a katolikus egyház legnagyobb eseményévé növi ki magát. 1995-ben még Guinness-rekordot is döntött, ugyanis 5 millió résztvevője volt a pápai szentmisének. Magyarországról az idei találkozóra sajtóinformációink szerint több mint 1100 fő regisztrált az eseményre, köztük Barcza Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, akinek azonban nem ez lesz az első: részt vett már korábban Kölnben (2005), Madridban (2011), Rio de Janeiróban (2013), Krakkóban (2016), valamint a legutóbbin is, amelyet Panamavárosban (2019) rendeztek meg. A mondhatni, "IVT-veterán" képviselőt arra kértük a Mi kérdezünk mai adásában, hogy meséljen nekünk az elmúlt évek találkozóiról, személyes tapasztalatairól.GEOrgPOLITIKA – Kaviár, kőolaj, földgáz és remek utak (2. rész)
Ha férfiként érkezel Bakuba, nem tudod nem észrevenni, hogy az azeri lányok meseszépek. A plázák az ismert márkák mellett sok dizájnbutikkal is rendelkeznek, az öltözködésre mindenki nagyon odafigyel, az igényes megjelenésre már kisgyermekkortól gondot fordítanak. Megkockáztatom: ez az egyik legelegánsabb város, ahol valaha jártam. A tisztaság lenyűgöző, sehol egy graffiti, de eldobált szemetet sem látni a köztereken, az aluljárókban pattogatott kukoricát árulnak és utcai zenészek játszanak – ellentétben a Budapestre jellemző csövesek, drogosok látványával és a vizeletszaggal. Az autózás még a délutáni dugók ellenére is élményszerű, az utak minősége felülmúlja még az amerikai városokét is. Nem tudom, hogy csinálja a városvezetés, de valamit nagyon tudnak. Hasonló a közbiztonság helyzete is: este tizenegykor nyugodtan lehet sétálni vagy görkorizni a tengerpart mellett, a 25 km hosszú sétányon, nem kell félni rablótámadástól vagy erőszakos bűncselekményektől."Ha nem érkeztek volna a magyarok a segítségünkre, akkor már nem lenne kereszténység a ninivei fennsíkon" – Interjú Azbej Tristannal (Videó)
Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárságon jártunk, ahol Azbej Tristannal, a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárral beszélgettünk. A beszélgetés helyszínéül az épület pincéjében kialakított kápolnát választottuk, amelynek védőszentje Szent István első keresztény vértanú. A kápolnát 2020. március 7-én Erdő Péter bíboros szentelte fel, és azóta számos különleges imaalkalomnak ad helyet a szakrális tér. A kápolna különlegessége az – amellett, hogy ez az egyetlen olyan kápolna, amely egy miniszteri épületben található –, hogy több keresztény felekezetnek is megfelel az ima helyszínéül, hiszen a szentélye úgy lett kialakítva, hogy az ortodox és a keleti katolikus szertartások is megtarthatóak benne. A kápolna egyik legértékesebb ereklyéje a Szent Charbel vér-ereklye, amelyet a libanoni maronita egyháztól kapott az államtitkárság munkájának köszönetéül.A szociáldemokraták mindig a szocializmust választották a demokrácia helyett – Honi felderítés (Videó)
Valóban egy nemes eszme lenne a kommunizmus, amely csak azért torkollott minden egyes alkalommal emberek megsemmisítésébe, mert félrecsúszott a megvalósítása? Létezhet a jó kommunizmus és a jó kommunista, hogyha a céljait nem erőszakosan akarja megvalósítani? A parlamentarizmus kereteit elfogadó, tehát elvileg megszelídített szociáldemokraták azonban minden adódó alkalommal aláfeküdtek az erőszakos kommunistáknak a magyar történelemben. Ezt tarthatjuk árulásnak, vagy a kommunisták fogalomkészletével élve tarthatjuk történelmi szükségszerűségnek is, az viszont biztos, hogy figyelemre érdemes a hazai sorsuk. Mi a különbség kommunizmus és szociáldemokrácia között, honnan ered ez a két mozgalom, mi közük van egymáshoz, és valóban szocdemek-e korunk szocdemjei? Ezeket bontotta ki részletesen a műsorban Szerencsés Károly történész, aki a jelenre vonatkoztatva is sommás tanulságokat vont le a szociáldemokráciával kapcsolatban.A szélsőliberális politika elfedi Ukrajna problémáit? – Kurmai Kornél a Grundban
A legutóbbi Grundban Hoppál Hunor a nagy visszatérő Kurmai Kornéllal beszélgetett. A műsorban szó esett egy múlt heti hírről, amely szerint a meleg ukrán katonák a háború után a melegházasság bevezetését szeretnék elérni. Nemrég még Kijevben a marihuána legalizálása merült fel, azzal az indokolással, hogy ez az intézkedés a háború borzalmainak feldolgozását könnyítené meg az átlagemberek számára. LMBTQ-jogkiterjesztés, drogliberalizáció – ezek segítségével próbálna Ukrajna progresszív mintaországgá válni? De mi lesz azokkal a súlyos jogállamisági problémákkal, amelyek felmerültek az ukrán állammal kapcsolatban? A szivárványos máz elfedi a rendszerszintű korrupciót, az oligarchikus berendezkedést, 11 párt azonnali betiltását és a kisebbségek diktatórikus sanyargatását? Ezekről is beszélgettünk a legfrissebb Grundban.A gyurcsányisták igazi arca: Molnár Csabából előbújt az agresszív kommunista a brüsszeli reptéren (Karanténvlog)
A Karanténvlog mindig az aktuális hét legborzasztóbb baloldali hazugságait, baklövéseit és eszementségeit veszi górcső alá, most azonban egy rendhagyó adást láthattok, hiszen még korábban találkoztunk Molnár Csabával, a DK egyik vezérürüjével és Dobrev Klárával a brüsszeli reptéren, aminek egy részét sikerült megörökíteni. Szó szót követett, melynek eredményét az alábbi videóban láthatjátok, és érdemes értő füllel figyelni, hiszen a szóváltás előzménye sajnos pont nem került rögzítésre, hiszen a durva káromkodás és gyalázkodás mindenkit váratlanul ért, senki sem gondolta, hogy meg kellene örökíteni a beszélgetést. Ezt használta ki Molnár Csaba, akinél valamilyen húr elpattant. Mielőtt az ominózus jelenetet megnézitek, álljon előtte egy kis összeállítás Molnár "munkásságának" legjellemzőbb pillanatairól, a folyamatos és konkrétum nélküli gyalázkodásról, a parttalan orbánozásról, a hergelésről és a primitív, demagóg szólamokról. A performansz legfontosabb üzenete, amit soha senki se felejtsen el, hogy a kommunista mindig azzal vádolja meg a másik felet, amit ő csinál, legyen ez ennek a videónak a mottója és mindenki döntse el, hogy kinek ad igazat. Egy dolog biztos, Molnár Csaba azt hitte, hogy megfélemlíthet bennünket, hiszen elsőre nem ismerte fel csapatunkat, majd ahogy látta, hogy az – valóban sokkoló – viselkedése nem segít, folyamatosan teret vesztett, majd bemenekült a repülőgépre és később kitett egy posztot a közösségi oldalára, melyben láthatóan megpróbálta megmagyarázni erőszakos viselkedését és érezhető volt benne a félelem, hogy a beszélgetés eleje is rögzítésre került. Ilyen tehát Gyurcsány zsoldjában állni, ilyen az, amikor a gyűlölet magvait vetik el, amikor a hergelés és a demagógia mögött meztelen a király, amikor a hatalomvágy minden erkölcsi normán áthágó félelmetes szörnnyé változtatja az embert. Minden jóravaló, hazáját szerető baloldali ember számára üzenjük: nem Gyurcsány Ferenc és szektája a megoldás.Így énekelték az "A csitári hegyek alatt" kezedű népdalt a ruandai diákok Novák Katalinnak (VIDEÓ)
Az „A csitári hegyek alatt" című népdallal köszöntötték a ruandai kisváros, Nyanza diákjai Novák Katalint. A köztársasági elnök a Hungary Helps iskolafelújítási programja kapcsán látogatott a városba.Budapest Pride 2023 – "A b*zikat szeretem, de a nőket b***om, zöld-fehér-zöldre imádkozom"
Ahogyan minden évben, idén is volt Budapes Pride. A szervezők kijelentették, hogy ez nem egy politikai rendezvény, de Karácsony Gergely a végén valahogy odakeveredett a színpadra, majd felmondta a kötelező propagandát. A résztvevők között megbújt néhány olyan közéleti nagyágyú is, mint Whisperton, aki sokak számára ismeretlen lehet, de több millió fiatal nézi őt a TikTokon. Fiatalok, akik négy év múlva szavazók lesznek. A felvonulók idén csak minimálisan inzultálták a stábunkat és meglepően közlékenyek voltak. Megtudtuk, hogy mit gondolnak a nemátalakító műtétről és az iskolai LMBTQ-oktatásról is. Nézzétek meg a teljes videót!Egy nemzet álmához járultunk hozzá – Ezer darabból alkották újra a pálosok XVI. századi cserépkályháját Gombaszögön (VIDEÓ)
A Kárpát-medencében is egyedülálló XVI. századi kályhát építettek újjá nemrégiben a gombaszögi Andrássy-Poltz kúriában, amelynek eredetije a gombaszögi pálos monostorban állt. A kályha, amely mellett a pálos szerzetesek melegedtek évszázadokig ezer darabra törve várta, hogy a Sine Metu Polgári Társulás értékmentőinek segítségével a kályhacsempéket újraalkossák. Az építésben résztvevő Géber Zoltán kályhaépítő-mester portálunknak adott interjújában elmondta, szakemberként is elsősorban lelkileg volt felemelő a feladat. Mint kifejtette: "kályhásként, ahogy mondani szoktam, álmokat váltunk valóra, amikor egy-egy kályhát megépítünk egy család nappalijában. Lényegében bevisszük az egyik szentséget a családok otthonába, és megtanítjuk vele bánni az ottlakókat. Hozzátette, "itt talán egy kicsit egy nagyobbat léptünk, és talán egy nemzet álmához járulhattunk hozzá".Ajánljuk még

















