Pesti Srácok

videó

Czeglédy négy strómanját már elítélte a Szegedi Törvényszék (PS-videó!)

Csibra Tibor Forró drót 2019 június 26.
Négy vádlott esetében hozott döntést szerdán a Szegedi Törvényszék az MSZP volt szombathelyi önkormányzati képviselője, illetve a DK EP-jelöltje, Czeglédy Csaba neve által fémjelzett, több, mint hatmilliárd forintos költségvetési csalás ügyében. Az ügy húsz terheltjéből négyen vállalták, hogy együttműködnek az ügyészséggel; részletes beismerő vallomást tettek, beismerték szerepüket, így a bíróság esetükben figyelembe vehette az enyhítő körülményeket. A négy vádlottat másfél évtől három év három hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta a törvényszék. Kettejük esetében kizárta a feltételes szabadulás esélyét is, mivel a vizsgálat adatai szerint bűnszervezetben követték el tetteiket. A bíróság vagyonelkobzást is elrendelt, amelynek összege az egyik érintett esetében meghaladja a tízmillió forintot. A hétfőn kezdődött, úgynevezett előkészítő ülésen a Szegedi Törvényszék kedden elkülönítette az ügyészséggel együttműködő négy terhelt ügyeit, hogy azokban döntést hozhasson, majd szerdán újra egyesítette azokat, hogy a többi tizenhat érintett esetében folytatni lehessen a büntetőeljárást. Utóbbi per szeptemberben kezdődik Szegeden. Az eljárást – a tárgyalóterem mellett kifüggesztett jegyzék szerint – még mindig Czeglédy Csaba és húsz társa nevére szignálták, holott a májusi EP-választás ürügyén Gyurcsány Ferenctől átmeneti mentőövet kapott. Czeglédy pillanatnyilag nem érintettje az eljárásnak, mivel mentelmi joga miatt megszüntették ellene a vizsgálatot, az erre beadott ügyészségi fellebbezést pedig még nem bírálták el. A csalássorozatban kisebb-nagyobb vezetőkként szereplő, szerdán elítélt vádlottak közül hárman tudomásul vették büntetésük mértékét, egyikük pedig három nap gondolkodási időt kért, hogy átgondolja, fellebbez-e a verdikt ellen. A büntetőügy többi terheltje – akikhez még nem tudni, hogy csatlakozik-e újra Czeglédy Csaba – valószínűleg komolyabb büntetési tételekkel szembesülhet, amennyiben bűnösségük beigazolódik, mivel némelyeknél az általuk elkövetett, a vádiratban szereplő cselekmények büntetési tétele öttől tizenöt évig terjed. Czeglédy várhatóan tanú is lesz az ügyben, így eddig nem vehetett részt az eddigi tárgyalásokon. Az előkészítő ülés hétfői kezdetén aktívan szervezkedett a bíróságon, a szerdai ítélethirdetésre azonban már nem jelent meg a törvényszéken.

Tíz beismerő vallomás, tárgyalásról kizárás, újabb HVG-s hazugság - Így zajlott a Czeglédy-per első tárgyalása Czeglédy nélkül (PS-videó)

Magyar ugar 2019 június 24.
A korábbi kilenc, egyezséget kötött vádlott mellett további egy terhelt tett beismerő vallomást a köztudatba Czeglédy-ügy néven bevonult büntetőper első előkészítő tárgyalásán, amelyen EP-képviselőjelöltsége miatt Czeglédy Csaba már csak hallgatóságként lett volna jelen, de kiküldték a tárgyalóteremből. Ugyanígy járt tudósítónk, e sorok írója, miután a védelem bejelentette, hogy tanúként kívánja meghallgatni. Az órákon át ismertetett vádiratból kiderül, hogy 2010. januárjától Czeglédy Csaba - akit a sajátos jogi helyzet miatt a nélküle megkezdődött tárgyaláson néven sem neveztek - a közterhek megfizetésének szándékos elkerülésére bűnszervezetet épített fel. A vádlottak közül többen is tisztában voltak azzal, hogy hosszabb időre szervezett, egységes irányítású rendszer működtetésében vesznek részt, az iskolaszövetkezetek pedig adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek nem, vagy csak elenyésző mértékben tesznek eleget. Korábban kilenc vádlott tett beismerő vallomást és kötött egyezséget a vádhatósággal, közülük az első ülésen hatan jelentek meg; esetükben az ügyész 1 év 6 hónap, valamint 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést indítványozott. További egy terhelt a tárgyaláson kezdeményezett egyezséget és tett beismerő vallomást; rá három év letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte a vád. Közben a HVG újabb arcpirító hazugsággal kelti a hangulatot - ezúttal azt állítják, hogy azért nem Szanka Ferenc képviselte a vádat, mert őt Czeglédy feljelentette. Ez utóbbi ugyan igaz, de mind a feljelentést, mind a panaszt, mind pedig a pótmagánvádat elutasították minden fórumon, ráadásul Szanka csoportvezető ügyészként nem kell, hogy személyesen ismertesse a vádat. A balliberális propagandalap a tudósítását azzal kezdi, hogy Szanka Ferenc csoportvezető ügyész nyilatkozott a folyosón kollégánknak, aki úgy jelentkezett be tudósítónak a perre, hogy közben tanú is. Ez ugyancsak szemenszedett hazugság, ugyanis az ügyész nem nyilatkozott portálunknak, visszautasított minden nyilatkozatot, az pedig az előkészítő tárgyalás elején derült ki, hogy a védelem kollégánkat idézni kívánja a későbbiekben, és ha tanú lehet, az az eljárási törvény szerint kizárja ezt megelőzően a tárgyaláson való részvételt.

Kocsis Máté a PS-nek: Kálmán Olga ezermilliárdot tapsolt el egy perc alatt (PS-videó!)

Jurák Kata Magyar ugar 2019 június 24.
Kocsis Máté szerint az ellenzéki főpolgármester-aspiránsok a vasárnap esti előválasztási vitán ismét bebizonyították alkalmatlanságukat. A Fidesz frakcióvezetője a PS-nek elárulta: nem is bírta végignézni a műsort. Portálunknak úgy fogalmazott: Kálmán Olga néhány perc alatt ezermilliárd forintot költött el képzeletben az ígéreteire, Karácsony Gergely pedig kerületi polgármesterként a tőle elvárható minimumot sem tudta teljesíteni. A Momentum programjával kapcsolatban kifejtette: a feketeöves kommunisták is megnyalnák mind a tíz ujjukat egy ilyen, politikai alapon történő lakáselvételi programtól; egyébként a jogállami kérdéseket vet fel ennek a témának még a felhozatala is. Vele ellentétben Gurmai Zita úgy értékelte a vasárnapi előválasztási vitát, hogy abból kitűnt: Karácsony Gergely elhívása az, hogy főpolgármesteri szolgálatot vállaljon. Az MSZP frissen megválasztott frakcióvezető-helyettese szerint egyébként a zuglói polgármester alkalmasságához nem fér kétség; ezt az elmúlt időszakban végzett tevékenysége is bizonyítja. Az ellenzék gőzerővel készül az őszi önkormányzati választásokra, a pártok egyre több városban állítanak közös jelöltet a fideszes jelöltekkel szemben. Mirkóczki Ádám szerint a Jobbik azért állt össze az MSZP-vel és a DK-val is, mert az országos és a helyi politikát ketté kell tudni választani. Portálunknak azt mondta: ő maga személyesen nagyobb motivációt érez például az egri ügyek megoldásához, mint az országos politikában szerepet vállalni; annak ellenére indul az egri polgármesteri címért, hogy országgyűlési képviselőként több pénzt keresne. Hozzátette: nem igaz, hogy az ellenzéki polgármesterek által vezetett települések nem kapnak kormányzati támogatást.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.