vig mór
Őrsi Gergellyel pózolt a számlagyárat működtető ügyvéd, és úgy tűnik, a II. kerület üzletelt is vele
Az ország legnagyobb futárflottája a II. kerületben csak elektromos járművel kézbesít – adta hírül büszkén közösségi oldalán, illetve a városrész lapjában Őrsi Gergely MSZP-s polgármester. A tavaly februári bejelentés most azért lehet érdekes, mert azóta tudjuk: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói egy hatalmas méreteket öltő számlagyár működtetőjére, egy praxisától eltiltott ügyvédre is lecsaptak a napokban. Róla pedig kiderült: ő nem más, mint Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. És találják ki, hogy ki szerepel ezen a tavalyi fotón Őrsi Gergellyel!Zűrös tatabányai és pécsi építkezések cégeihez is köze volt a letartóztatott számlagyáros ex-ügyvédnek (videó!)
Tulajdonosként ismét felbukkant Vig Mór, a minap számlagyár kapcsán letartóztatott ex-ügyvéd egy olyan cégben, ami jóindulattal sem nevezhető tiszta hátterűnek. A Sunstrike Hungary KFT. egy pécsi és egy tatabányai építkezés zűrös cégeivel került kapcsolatba. Korábban megírtuk, az ügyvédi kamarából tavaly kizárt Vig egy másik cége egy a legerősebb olasz maffiának, a 'ndrangheta-nak tulajdonított cég körül került elő.Több százmilliós adócsalást követhetett el az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére
Amíg az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére a gyanú szerint az elmúlt időszakban több százmilliós adócsalást követett el, addig a Vig Dávid vezette Soros-közeli szervezet a hazánk elleni külföldi támadásokhoz kreált muníciót. A szervezet nekiment a bírósági hivatalnak és lépten-nyomon kritizálta az igazságügyi rendszert – írja a Magyar Nemzet.A Soros-szervezet magyarországi vezetője a számlagyáras ügyvéd testvére (Videó)
Komoly külföldi támogatásokat bezsebelő, magukat jogvédőnek nevező Soros-szervezetek egyik bizalmi embere az a Vig Dávid, akinek testvérét a minap tartoztatta le a bíróság. Vig Dávid jelenleg a magyar kormányt állandó tűz alatt tartó Amnesty International Magyarország igazgatója. A testvére, Vig Mór az adóhivatal gyanúja szerint százmilliós számlagyárat üzemeltetett – számolt be a Magyar Nemzet.Mit keres a számlagyár miatt letartóztatott ügyvéd egyik cége az olasz maffiaügyben?
A PS elkezdte feltérképezni a szerdán egy számlagyár kapcsán letartóztatott 37 éves, foglalkozásától tavaly eltiltott budapesti jogász céghálóját. Így bukkantuk rá a GattobInc Zrt.-re. A cég feltűnt a legnagyobb és legerősebb olasz maffia, a ’Ndrangheta budapesti tevékenysége során. A Zrt. ügyvezető-tulajdonosa pedig a jelek szerint nem más, mint a letartóztatott jogász, V. Mór, aki a Mandiner felvetése szerint az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére lehet.Ajánljuk még