vígszínház
Rudolf Péter döntése alapján saját darabjainak próbáin sem vehet részt Eszenyi Enikő
Négy hónapja igazgatója a Vígszínháznak Rudolf Péter, amelyet elődje, Eszenyi Enikő 11 éven át vezetett. Idén tavasszal visszavonták Eszenyi igazgatói pályázatát, miután többen verbális erőszakkal és agresszív vezetői kommunikációval vádolták. Eszenyi Enikő jelenleg be sem teheti a lábát a Vígszínházba, még a saját darabjainak a próbáin sem vehet részt személyesen.Rudolf Péter kitiltotta Eszenyi Enikőt a Vígszínházból
Két hónapja Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója még bejárást engedélyezett elődjének, Eszenyi Enikőnek a teátrum területére, most viszont meggondolta magát a direktor. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész az általa rendezett darabok próbáit csak videón nézheti meg, majd e-mailen írhatja meg véleményét – olvasható a Blikk cikkében.Fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután pozitív lett egy művész tesztje
A járványügyi eljárásoknak megfelelően fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután az elmúlt héten kiderült, hogy a Vígszínház egyik fiatal külsős művészének koronavírus tesztje pozitív lett – közölte a színház. Jelenleg a színház minden művésze tünetmentes és jól van.Végül csak kicsinálták Kennyt – Eszenyi Enikő nem kér több lófejet, inkább visszalép
Kedves Művésztársaim, Pályatársak! – kezdi Eszenyi Enikő, a Vígszínház egy ellenzéki tüntetésről való távolmaradása miatt hűtlenségi perbe fogott igazgatója a közösségi médiában közzétett nyílt levelét, amelyben bejelenti, hogy visszavonja a színház vezetésére beadott pályázatát.Ajánljuk még