vincze loránt
Az RMDSZ azt ígéri, továbbra is a nemzeti régiókért elindított polgári kezdeményezés sikerén fog dolgozni
Közleményben üdvözölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), hogy több, mint egymillió aláírást sikerült összegyűjteni a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés támogatására, és azt ígérte, hogy kapcsolatai mozgósításával továbbra is a kezdeményezés sikerén fog dolgozni. Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) álláspontja szerint az aláírásgyűjtés új magyar egységet hozott létre.„Oda kell eljutnunk, hogy Európában a magyarság bírjon a legnagyobb életerővel“
Pozsony, Dunaszerdahely és Bazin volt a helyszíne az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusának az elmúlt hétvégén. A földrész őshonos nemzeti kisebbségeinek szervezete immár hetven éve működik, és próbálja enyhíteni azokat a károkat, amelyeket a XX. század igazságtalan határmódosításai okoztak. Az erdélyi Vincze Loránt megbízatását meghosszabbították, így változatlanul magyar elnök irányítja a szervezetet a következő években.Minority SafePack - "Nem hagyjuk, hogy Junckerek és Timmermansok döntsenek Európa őshonos kisebbségeinek ügyében"
A Minority SafePack nem fog elveszni a bürokrácia és látszatintézkedések útvesztőjében, nem hagyjuk, hogy a Junckerek és Timmermansok bizottsága döntsön a sorsunkról - hangsúlyozta a kisebbségvédelmi kezdeményezés jövőjével kapcsolatos kérdéseinkre reagálva Vincze Loránt. Az európai őshonos nemzeti kisebbségek ernyőszervezete, a FUEN elnöke elmondta, az Európai Bizottság jelenlegi vezetésétől érkező jelek óvatosságra intették a Minority SafePack kezdeményezőit, akik úgy ítélték, érdemes az EP-választások lezárultával egy új Európai Bizottsággal megkezdeni az érdemi együttműködést.Nemzetellenes baloldali pergőtűzben diadalmaskodott a Minority Safepack
"A magyarországi 600 ezer aláírás azt mutatja, hogy a nemzeti összetartozás politikája győzelmet tudott aratni a kisebbségellenes ellenzéki pergőtűzben, a gyűlölködő és megosztó retorika felett" - hangzott el a Minority Safepack sikeres lezárulta kapcsán tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. A kisebbségvédelmi kezdeményezést elindító FUEN elnöke, Vincze Lóránt portálunknak hangsúlyozta, a kezdeményezés az őshonos kisebbségekről, és csak róluk szól. Arról is beszélt, "nagyon sok falat bontottunk le, és az egyik legfontosabb, hogy elértük az európai média ingerküszöbét". Megjegyezte, a kezdeményezés ellen tiltakozó országok helyében "nagyon csenben lenne", "mert ez most egy sikertörténet, amelyet ezúttal nem lehet megtörni".Ha valóban sokszínű Európát akar, írja alá a nemzeti kisebbségek kezdeményezését!
Miközben az Európai Unió a tagállamok népeinek sokszínűségét hirdeti, érdemben nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek jogaival. Nincs átfogó kisebbségvédelmi szabályozása, pedig az unióban nagyjából 50 millióan tartoznak valamely őshonos nemzeti kisebbséghez. Ennek a figyelmen kívül hagyott, kisebbségben élő népességnek az érdekében indult a Minority Safepack elnevezésű aláírásgyűjtés, amely arra akarja rávenni az unió bürokratáit, hogy nézzenek szembe a ténnyel, Európa valóban sokszínű. A FUEN és az RMDSZ által indított európai szintű kezdeményezés megvalósulásához áprilisig még 350 ezer aláírás szükséges. Ami nekünk csak egy aláírás, a kisebbségeknek – köztük a trianoni határon túlra szorult magyar testvéreinknek – reménysugár.Ajánljuk még