Pesti Srácok

Ha valóban sokszínű Európát akar, írja alá a nemzeti kisebbségek kezdeményezését!

null

Miközben az Európai Unió a tagállamok népeinek sokszínűségét hirdeti, érdemben nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek jogaival. Nincs átfogó kisebbségvédelmi szabályozása, pedig az unióban nagyjából 50 millióan tartoznak valamely őshonos nemzeti kisebbséghez. Ennek a figyelmen kívül hagyott, kisebbségben élő népességnek az érdekében indult a Minority Safepack elnevezésű aláírásgyűjtés, amely arra akarja rávenni az unió bürokratáit, hogy nézzenek szembe a ténnyel, Európa valóban sokszínű. A FUEN és az RMDSZ által indított európai szintű kezdeményezés megvalósulásához áprilisig még 350 ezer aláírás szükséges. Ami nekünk csak egy aláírás, a kisebbségeknek – köztük a trianoni határon túlra szorult magyar testvéreinknek – reménysugár.

Ismert, a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) indította el az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen. Az EU „Egység a sokféleségben” jelmondatára hivatkozó polgári kezdeményezés bevezetőjében rögzítik,

A kezdeményezők elismerik, a kisebbségvédelem elsősorban a tagállamok hatásköre, de úgy vélik, az EU-nak többet kell tennie a nemzeti kisebbségek védelméért, mint amennyit jelenleg tesz. Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. április 4-ig sikerül legkevesebb egymillió aláírást összegyűjteni.

PestiSracok facebook image

Az Európai Unióban egyelőre nincs átfogó kisebbségvédelmi szabályozás, pedig nagyjából 50 millióan tartoznak valamely őshonos nemzeti kisebbséghez. Egész Európát tekintve – a 47 államban – összesen 340 történelmi kisebbség él, létszámuk meghaladja a 100 milliót, vagyis minden hetedik európai polgár valamely történelmi kisebbség vagy etnikum tagja.

Még 350 ezer aláírás hiányzik

A kezdeményező FUEN elnöke, Vincze Loránt korábban arról beszélt, a kezdeményezés „páratlan alkalom” az őshonos kisebbségeknek, hogy felhívják magukra a figyelmet, és változást érjenek el az uniós szintű kisebbségvédelemben, amely ebben a pillanatban nulla szintű".

– tette hozzá. Úgy fogalmazott, „mi, a Kárpát-medencei magyarok tudjuk a legjobban, hogy folyamatosan problémáink vannak, ha a kisebbségi jogok ki vannak szolgáltatva az államok kényének-kedvének".

Vincze Lóránt; Fotó: kronika.ro

Vincze Loránt nemrégiben a maszol.ro-nak adott interjújában ugyanakkor arról beszélt, másfél hónappal a leadási határidő előtt még mindig hiányzik 350 ezer aláírás, és az előírt hét ország helyett csak háromban sikerült eddig átlépni az ország lakosságával arányos küszöböt. Hozzátette, nehézséget okoz, hogy nem minden kisebbség annyira jól szervezett, mint a Kárpát-medencei magyarság, de bízik abban, hogy a „nagyon intenzív kampány" révén sikerül egymillióra emelni a támogatók számát. Mint kifejtette, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában sikerült meghaladni a megszabott kvótát, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy Lettországban, Lengyelországban, Dániában, Horvátországban és Szlovéniában is meglesz a szükséges számú aláírás. Ugyan Szlovéniában és Horvátországban az eddig összegyűjtött aláírások száma a hatezres, illetve 8250-es küszöb öt százalékát sem éri el, erdélyiek bevonásával próbálnak erősíteni. Megjegyezte, erdélyi aktivisták indulnak Szlovéniába, akik segítenek a helyieknek az aláírásgyűjtésben, és ugyanezt később Horvátországban is megteszik. A FUEN elnöke szerint az aláírásgyűjtés során az derült ki, hogy tagszervezeteik többsége egyetért ugyan a kezdeményezéssel, de képtelen a politikai aktivizmusra. Arra a kérdésre, hogy számít-e a polgári kezdeményezés elbukására, Vincze Loránt nemmel felelt.

– vélekedett a FUEN elnöke.

Nekünk csak egy aláírás, a kisebbségeknek reménysugár

Február 1-jével már a postákon is aláírható a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés. Az aláírásgyűjtő ív és az ingyenes válaszboríték elérhető az ország összes postáján és elektronikusan is aláírható. Eközben a református egyház is a kezdeményezés aláírására buzdít. Mint közleményükben fogalmaznak,

Orbán Viktor autogramot ad egy székely zászlóra; Forrás: birozoltan.blogspot.com

Orbán Viktor is aláírásra buzdít

Mint arról múlt héten mi is beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök arra buzdít mindenkit, hogy írja alá a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést.

– hívta fel rá a figyelmet a kormányfő a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben.

Forrás: MTI; kezdőkép: mapio.net

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.