visegrádi négyek
Orbán Viktor a V4-Macron találkozóról: alaposan és kimerítően beszéltek a migrációról, és alaposan és szenvedélyesen a jogállamiságról (Galéria)
Emmanuel Macron hétfői, budapesti körútját a visegrádi négyek csúcstalálkozójával zárja. A francia elnök látogatása azért is érdekes, mert utoljára francia elnök 2007-ben járt Magyarországon. A mai nap már Orbán Viktor kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatót, ahol a két politikus hangsúlyozta, közös európai gondolkodásra van szükség a külső határok jobb megvédéséért és a közös cselekvésért.A Visegrádi Együttműködés Közép-Európa nemzeteinek egyetlen túlélési esélye
A Visegrádi Együttműködés az Antall-kormány talán egyetlen olyan öröksége, amelyet kétségtelenül igazolt az idő, de ennek az értékét nem lehet túlbecsülni. Olyannyira, hogy talán ez a kezdeményezés lesz az, amely megment bennünket a XX. századnál is zavarosabb XXI. század káoszában. Amikor a Visegrádi Együttműködés létrejött 1991-ben, célja alapvetően a Kelettől történő távolodás és a Nyugathoz való közeledés támogatása volt.Orbán Viktor az új cseh kormányfőnek: Csehország a barátunk és stratégiai partnerünk
Orbán Viktor levélben fejezte ki gratulációját Petr Fialának a Cseh Köztársaság miniszterelnökévé történt kinevezése alkalmából – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.Kövér László: büszkék lehetnek a visegrádi négyek az együttműködés létrejöttére
Büszkék lehetnek a visegrádi négyek (V4) az együttműködés létrejöttére, a kooperáció az elmúlt harminc év alatt sikertörténetté vált – mondta Kövér László csütörtökön. A konferencián az európai jövőről, az értékekről és érdekekről cserélnek eszmét - mondta az Országgyűlés elnöke, megemlítve, hogy a legutóbbi, informális találkozó óta csak két hónap telt el.A V4-tagállamok külügyminiszterei üdvözölték a nyugat-balkáni Schengen létrehozását
A visegrádi csoport (V4) tagállamainak külügyminiszterei, Szijjártó Péter magyar, Jakub Kulhánek cseh, Ivan Korčok szlovák és Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter üdvözölte a mini Schengen létrehozását Szerbia, Albánia és Észak-Macedónia között – tájékoztatta az MTI-t pénteken a Külgazdasági és Külügyminisztérium.Andreas Unterberger: nyugaton nem értik, hogy a visegrádi országok önálló, büszke nemzetek
Nyugaton még mindig úgy vélik, hogy a kelet-európai uniós tagállamoknak hálásnak kellene lenniük a nekik járó forrásokért – véli Andreas Unterberger, aki szerint a magyar kormány határozott keresztény értékeken nyugvó álláspontja a nyugati balliberális körökben komoly ellenérzést vált ki. Az ismert osztrák újságíró nemrég blogbejegyzésben állt ki hazánk mellett, vasárnap pedig a Kossuth rádiónak nyilatkozva elmondta: nyugaton azonnal az LMBTQ-jogok elleni támadásnak tekintik, ha valaki a hagyományos családi értékek mellett érvel.Menczer: a V4-ek ma a legerősebb szövetség az Európai Unióban
A visegrádi csoport (V4) ma a legerősebb szövetség az Európai Unióban, nemcsak politikailag, hanem egyre inkább gazdaságilag is – jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán Budapesten.Magyarország átveszi a V4 soros elnökségét
A sziléziai Katowicében tárgyalnak ma a visegrádi csoport (V4) miniszterelnökei, a csúcsértekezleten Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök átadja a csoport soros elnökségét Orbán Viktor miniszterelnöknek. A találkozón a magyar és a lengyel miniszterelnök mellett részt vesz a cseh és a szlovák kormányfő, Andrej Babis és Eduard Heger is.Közép- és kelet-európai jogi egyetem alakult Varsóban
A Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes részvételével rendezett ünnepi ceremóniával alakult meg pénteken Varsóban a Collegium Intermarium nevű, a Három Tenger Kezdeményezés országaiból származó hallgatóknak klasszikus jogászképzést nyújtó egyetem. A mesterképzést, valamint többfajta posztgraduális képzést indító, ösztöndíjakat is nyújtó magánegyetemet az Ordo Iuris nevű, konzervatív jogászokat egyesítő lengyel civil szervezet kezdeményezésére akkreditálta a varsói oktatásügyi minisztérium. A Collegium Intermarium küldetéseként az alapítók az európai civilizáció hagyományos értékein – a római jogi kultúrán, a görög filozófián és a keresztény erkölcsön – alapuló képzést határozták meg.Ajánljuk még