vitályos eszter
Választás 2022 – Kövér László: a választás tétje az eredmények megőrzése
A választás egyik tétje, hogy mindazt, amit az ország elért az elmúlt tizenkét évben, egy rossz választással el lehet veszíteni – mondta az Országgyűlés elnöke pénteken, Szentendrén, egy választási fórumon. Kövér László kijelentette: azt a kérdést kell feltennie mindenkinek, hogy kezébe lehet-e adni az ország irányítását egy ilyen ellenzéknek.Vitályos Eszter a Pesti Riporterben: a Pilis-Dunakanyar nem akar Budapesthez tartozni!
A Pesti Riporter hétfői adásának vendége volt Vitályos Eszter, a Fidesz országgyűlési képviselője, akivel egyebek mellett az ellenzék jelöltjéről, Buzinkay Györgyről beszélgettünk. A jelentős támogatottsággal rendelkező kormánypárti politikus kiemelte: szeretnék megőrizni a térség vidéki hangulatát, mert annak lakói nem szeretnének Budapest 24. kerületévé válni.Varga Mihály: nemzetközi innovációnak számít a Pilisvörösváron gyártott izolációs kórházi ágyrendszer
Egyedülálló egészségipari fejlesztésnek nevezte a pénzügyminiszter a Gemitech Kft. izolációs kórházi ágyrendszerének pilisvörösvári gyártását, amely az Egészségipari Támogatási Program (ETP) négyszázmillió forintos állami támogatásával jött létre. Varga Mihály a cég ötszázmillió forintos egészségipari beruházásának átadó ünnepségén hétfőn Pilisvörösváron arról beszélt, hogy az egészségipar fejlődésének támogatása megfelel Magyarország érdekeinek, és része a kormány beruházásösztönző politikájának.Kemény bírálat Karácsonynak az agglomerációból: Hagyjon bennünket békén! Mi nem adjuk el a városházainkat, szeretnénk nyugodtan élni!
Karácsony Gergely decemberben még tehénlepénynek nevezte az agglomerációt, ma már a főváros környéki településektől kér választási segítséget. A „Magyarország szíve” kampány szöges ellentétben áll azzal a kijelentéssel, amellyel Karácsony nemrég a Pest megyei településeket illette. Szemmel látható, hogy amíg nincs tétje, „tehénlepényként” kezeli a Budapestet körülvevő térséget, a választások közeledtével azonban már összefogna velük. A Pilis–Dunakanyar térségében élő közösség kemény hangvételű közleményben üzente meg Karácsony Gergelynek, legyen olyan kedves és hagyja őket békén. És ez még nem minden.Vitályos Eszter: Visegrád az együttműködés jelképe
Visegrád jelképe annak, hogy Magyarország számára évszázadok óta fontos az egyenrangú demokratikus nemzetközi együttműködés – mondta Vitályos Eszter vasárnap, Visegrádon, az Európa Tanács helyi és regionális önkormányzatok kongresszusa elnökségének ülését köszöntve.Fidesz: olyan országot szeretnénk, ahol a magyar kormány a magyar érdekek mellett áll ki
A kormányoldal mindenkit vár, aki nem akarja, hogy újra visszatérjen a baloldal és a Gyurcsány-kormány a hatalomba – mondta Vitályos Eszter, a Fidesz Pest megye 3. számú egyéni választókerületének elnöke szerdán, Szentendrén, utcafórumán. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a fórumon azt emelte ki: érdemes felidézni, hogy mi ellen küzd a Fidesz a következő választáson.Vitályos Eszter államtitkár veszi át L. Simon László parlamenti mandátumát
Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára kapja meg L. Simon László volt kulturális államtitkár parlamenti mandátumát, aki azután távozik az Országgyűlésből, hogy augusztus elején a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának nevezték ki - értesült a PestiSrácok.hu. Információink szerint Vitályos Eszter parlamenti mandátumáról mai ülésén dönt a Nemzeti Választási Bizottság. Vitályos Esztert a 2022-es országgyűlési választásokon a szentendrei körzetben indítja egyéni országgyűlési képviselőjelöltnek a Fidesz-KDNP.Vitályos Eszter kezdeményezésére COVID-szűrőbuszokkal gyorsítják meg a tesztelést
COVID-szűrőbuszokat biztosítanak a pilisvörösvári, valamint a szentendreiek számára – minderről Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárság államtitkára tett közzé bejegyzést Facebook-oldalán.Vitályos Eszter: 50 millió forintos fejlesztéssel újult meg a tatai Szivárvány óvoda
A most záruló európai uniós fejlesztési ciklusban Tatára összesítve 14,5 milliárd forintnyi uniós forrás és állami önerő érkezett beruházásokra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára pénteken, Tatán, a Szivárvány óvoda energetikai korszerűsítésének átadásán.Ajánljuk még

















