Pesti Srácok

Csattanós választ adott Vitályos Eszter a láthatóan balatoni lázban égő Kálmán Olgának

Csattanós választ adott Vitályos Eszter a láthatóan balatoni lázban égő Kálmán Olgának

Kálmán Olga (K.O.) interpellációjára Vitályos Eszter kormánypárti képviselő válaszolt a parlament mai ülésén. A „független-objektív” médiából érkezett K. O. ugyanis „Balatonozott” egyet, folytatva az elmúlt évek bevett gyakorlatát, vagyis az ellenzék nyári repertoárjából gondosan leporolt, unalomig ismert "megfizethetetlen a nyaralás"-kártyát húzva elő. (Na és persze gonoszkormány.) "A dobrevi magasságok" után azonban arcul csaphatta a valóság, amikor Vitályos Eszter kormánypárti képviselőnő reagált az általa elmondottakra.

Őszintén szólva jóval többet vártunk Kálmán Olga DK-s színekben pompázó egykori független médiaszemélyiség parlamenti felszólalásától, mintsem, hogy ő is beálljon az ellenzéki kórusba "Balatonozni", vagy ha már mégis, legalább némi önálló gondolattal megfűszerezhette volna. De nem ez történt. Így különösen üdítően hatott az unalomig ismert "mindendrága" interpellációra adott viszontválasz Vitályos Eszter kormánypárti képviselőnőtől, aki nem fukarkodott kijózanító gondolatokkal helyretenni a súlyos tárgyi tévedésektől hemzsegő Dobrev-klónt.
Hozzátette:
Vitályos Eszter ezután tételesen cáfolta a Kálmán Olga által elmondott adatokat, majd azt is közölte:
Kálmán Olga szerint ugyanis egy hétvége legalább kétszázezer forintba kerül és ezt nem engedhetik meg maguknak a magyarok, akik a képviselő-asszony különös víziója szerint sírva közlik a gyerekeikkel, hogy miért nem mehetnek nyaralni a Balatonra...Ezt pedig ők, gyurcsányisták, nem hagyhatják, nem bizony!
Vitályos Eszter csattanós válaszát az alábbi videóban láthatják, nézzék meg, érdemes!

PestiSracok facebook image

A magyarországi politikai ellenzék egyik legfelkapottabb témája évek óta a balatoni árak, valamint a strandok „köznép” általi használhatósága. Fennen hirdetik, hogy a Balatonon alig vannak szabadstrandok, a tó teljes partvonalának mindössze 3 százalékát teszik ki, a fizetős strandok pedig olyan mérhetetlenül drágák, hogy az egyszerű, bérből és fizetésből élő magyar családok nem engedhetik meg maguknak, csakis a fideszes oligarchák és NER-lovagok tudnak a Balaton partján pihenni, mintegy kisajátítva a tavat. Sőt, arra is akadt példa, hogy egyik ellenzéki képviselő közölte, a Balaton kiürült. Még akkor is, ha nem...

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.