víz
Hol lesz hely a következő Balatonnak? – Szakértői Kormány S02E01
Egy turbános ember, keleti zenére kisebb tömeget vezet végig a belvároson – ez tiszta Nyugat-Európa! Ez azonban nem Brüsszelben, Malmöben, Brightonban vagy Kölnben történt, hanem Budapesten.Nagy István: ingyen biztosítja a kormány a gazdáknak az öntözővizet
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy tízmilliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól.Szijjártó Péter: az ENSZ Közgyűlése egyhangúlag megszavazott egy Magyarország által kezdeményezett határozatot
Az ENSZ Közgyűlése egyhangúlag elfogadta azt a Magyarország által kezdeményezett határozatot, amelynek célja az egészségügyi intézmények ivóvízellátásának, szanitációjának és higiéniájának javítása - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön közösségi oldalán.Nagykanizsa lehet a vízkutatás egyik nemzetközi központja
A magyar kormány három éve döntötte el, hogy új pályára állítja a felsőoktatást. Egy olyan pályára, amelyen az egyetemek saját gazdasági környezetüket alakítják, úgy, hogy az sikeres legyen. Az volt a cél, hogy hogy jól működő, hatékony, közjóval is foglalkozó intézmények jöjjenek létre, amelyek nemzetközi szinten képesek partnereket megszólítani - erről beszélt a Pannon Egyetem projektindító sajtótájékoztatóján Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. Elhangzott, hogy a kormány a célok elérése érdekében 70 milliárd forint támogatást nyújt infrastrukturális fejlesztésekre. Ebből 4 milliárd forintot kap a Pannon Egyetem, az összegből csaknem másfél milliárd forintot fordítanak a nagykanizsai Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központhoz tartozó Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központnak helyet adó épület teljes felújítására. A Kutató-Fejlesztő Központ a vízkezeléssel és a víztisztítással kapcsolatos tudományos munka egyik nemzetközi központja lehet a jövőben.Szél és víz nyomaira bukkantak a kínaiak a Marson az Utópia-síkságon
A kínai Csu-zsung marsjáró szél- és vízerózió nyomaira bukkant a vörös bolygón. Az Utópia-síkság korábbi kutatások szerint vulkanikus terület, amelynek felszíni korát több mint hárommilliárd évre becsülik. A múltban nagy mennyiségű folyékony víz vagy jég lehetett azon a területen.Van víz a Holdon a tudósok szerint
Újabb bizonyítékokra bukkantak amerikai tudósok, hogy van víz a Holdon: vízmolekulákra utaló nyomokat találtak az égitest felszínén, valamint olyan területeket, ahol jég formájában tartósan konzerválódhatott víz. A két kutatócsoport tanulmányai a Nature Astronomy című tudományos folyóiratban jelentek meg.Ajánljuk még