vizoviczki lászló
Keresztapák a nagybanin, végrehajtóbűnözés, maffialeszámolások - Szavazzanak a tavalyi év legjobb alvilági PS-cikkére!
Elkezdődött egy új esztendő, ezért arra kérjük olvasóinkat, szavazzanak a tavalyi év legjobb alvilági PS-cikkére! Érdekes sztorikból akadt bőven, például megírtuk, hogy az 1998-ban történt politikai robbantások, illetve több más maffialeszámolás megoldásához vezethetnek el azok a rendőrséggel együttműködő, az Aranykéz utcai merénylet és a Prisztás-gyilkosság miatt már jogerős büntetését töltő Portik Tamás szűk környezetéhez tartozó tanúk, akik közül az egyik a Gyárfás-ügyben is vallott és állítása szerint Fenyő János meggyilkolása előtt ő vitte a médiacézár megölését a vád szerint megszervező Portik üzenetét Gyárfás Tamásnak. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a börtönből adott portálunknak interjút a Spanyolországban elfogott, majd Magyarországra szállított „citadellás” Veres István. Szerinte ő nem követett el bűncselekményt, ugyanakkor tart az ügyben valóban érintett maffiózók bosszújától, akik azt ígérték, végeznek vele és családjával, ha beszélni mer a nagybani piacot behálózó alvilági körök tevékenységéről. Fontos részleteket írtunk meg a 2009-ben meggyilkolt és elásott volt MTK focista, Katzenbach Imre, valamint az éjszakai életben jól ismert, a Döcher-féle kivégzéssel meggyanúsított Turek ügyéről is, de büszkék lehetünk arra is, hogy egyedül a PestiSrácok.hu-nak adott interjút a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) tavaly szeptember óta irányító Opauszki András. Az alezredessel a magyarországi „keresztapákról” és „drogbárókról”, az őket fenyegető montenegrói kábítószermaffiáról, kiberbűnözésről, a 90-es években elkövetett leszámolásokról, robbantásokról, korrupt rendőrökről, Portik Tamásról és köréről, olajosokról és az őket védő titkosszolgákról beszélgettünk. A szervezett bűnözéshez kapcsolódó történeteken kívül írtunk arról is, hogy húszmillió forintot akart behajtani a móri vérengzés megoldóemberén egy faktorcég. Ebben segítségére volt a bírósági végrehajtó, akinek – saját véleménye szerint – nincs mérlegelési kötelezettsége, így azt sem kötelessége kideríteni, hogy egy-egy hasonló követelés érvényes-e még, vagy már lejárt. Szebenyi István végrehajtási kifogással élt, így kiderült, hogy esetében már rég lejárt tartozást akartak rajta számon kérni. Szebenyit a procedúra kezdetén teljesen lenullázták anyagilag. Ezt a történetet a decemberben kirobbant végrehajtómaffia-botrány teszi igazán pikánssá. Már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé! Szavazni az írás alján tudnak! Alvilági keresztapákig érhetnek a nagybani piacot behálózó maffia szálai (PS-börtöninterjú!)
Interjút adott a börtönből a PestiSrácok.hu-nak a tavaly nyáron Spanyolországban elfogott, majd Magyarországra szállított „citadellás” Veres István. Az éjszakai életben otthonosan mozgó, költségvetési csalással vádolt vállalkozó állította: nem követett el bűncselekményt, ugyanakkor tart az ügyben valóban érintett maffiózók bosszújától, akik azt ígérték, végeznek vele és családjával, ha beszélni mer a nagybani piacot behálózó alvilági körök tevékenységéről. A Zóna Taxit érintő vesztegetési üggyel is megvádolt üzletember hangsúlyozta: a piacot uraló, több tanút halálosan megfenyegető, jó hatósági kapcsolatokkal rendelkező keresztapákat elkerülte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozása, így, ami eddig kiderült, csak a jéghegy csúcsa, ám ő nem vett részt a kétes ügyletekben. A vádat képviselő ügyészség ezt másképpen látja (közlemény a vádemelésről itt), de a végső szót a bíróság fogja kimondani. Veres Istvánt évekkel ezelőtti sajtóhírekben úgy emlegették, hogy „nagy idők nagy tanúja”, hiszen a '90-es évek több befolyásos alvilági figuráját ismerte, ám az abban az időben zajló maffiaháborúban nem esett bántódása. Igaz, a vállalkozó portálunknak elmondta, Vizoviczki Lászlóban és Portik Tamásban is felvetődött a megöletése. Az interjúban Veres mindezek mellett említést tett egy eddig fel nem derített kettős gyilkosságról, illetve arról a bűnözőről is, aki a hivatalos verzió szerint marbellai otthonában végzett magával néhány hónappal ezelőtt. Neki az a határozott véleménye, hogy a magyar celebvilágban jól ismert K. F. Roland nem lett öngyilkos. Hét évet kapott jogerősen a rendőrség csúcsvezetőit lefizető diszkócsászár, Vizoviczki László (Frissítve!)
A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa kisebb jogszabályi pontosítással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék részítéletét abban a – nem nyilvános – büntetőügyben, amely hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és egyéb bűncselekmények miatt indult a költségvetési csalás miatt már jogerősen elítélt Vizoviczki László és társai ellen – írta portálunknak a Fővárosi Ítélőtábla, hangsúlyozva, hogy a 2020. december 18-án tanácsülésen meghozott másodfokú döntéssel a bűnösségét beismerő Vizoviczki és több társa ügyében ezzel jogerősen befejeződött az eljárás. A magyar kriminalisztika egyik legsúlyosabb vesztegetési botrányában Vizoviczki hét évet kapott, a magas beosztású, korrupcióval vádolt volt főrendőrök elleni büntetőügy viszont tovább folytatódik, ők ugyanis nem ismerték el a bűncselekmény elkövetését. A diszkópápa birodalma sokáig állam volt az államban, a Hajógyári-szigeten ömlött a drog, fiatalokat öltek meg és dobtak a Dunába. Mindez 2012-ig, a vállalkozó letartóztatásáig háborítatlanul folyhatott, hiszen Vizoviczki olyan szintű kapcsolati hálót épített ki, hogy szinte mindent megtehetett, saját állítása szerint, oldaltól függetlenül ismerte több politikus piszkos ügyét. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.