vízszennyezés
A váciak lehetőleg ne igyanak a kútvízből, amíg ki nem derül a csőtörés okozta kár
Csőtörés történt Václigeten a vasúti átkelőnél, feltételezések szerint a Samsung-gyár szennyvíz vezetéke repedt el, amely annyira alámosta az utat, hogy beszakadt az út egy teherautó alatt.Hetesi Zsolt a PS-nek: Őszintén kell beszélni a Paksi Atomerőműről és az akkumulátorgyárról – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
A Paksi Atomerőművet bár annak idején valóban törésvonalra építették a tervező szakemberek, annak kockázatát, hogy ez később katasztrófát okozhat, minimálisnak tartották, ellenben stratégiai szempontból Paksot tartották a legideálisabb választásnak – mondja Hetesi Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. A reaktor – és ez igaz a majdan megépülő Paks 2-re is – olyan burkolattal rendelkezik, hogy ha repülőgép csapódna a létesítménybe, akkor sem következne be baleset, katasztrófa. Az, ami Csernobil esetében előfordult, Magyarországon nem következhetne be – állítja az energetikai szakértő. Az, hogy a magyar állam a Roszatommal szerződött le a Paks 2 beruházás kivitelezésére, nem ideológiai kérdés, hanem ma a világon ez az egyetlen cég, amely olyan szakértelemmel, gyakorlattal rendelkezik ilyen blokkok építése, tervezése terén, mint senki más a világon. Ma az oroszok tervezik a legtöbb atomreaktort, ezért ott van a tudás, ha tetszik ez valakinek, ha nem – szögezi le Hetesi Zsolt. A szakértő szerint a Debrecenben épülő akkumulátorgyár kapcsán jó lenne végre őszintén, tárgyilagosan beszélni, mert ez szolgálná mind az ott élő lakosság, mind pedig a közvélemény érdekét. A videóból kiderül, hogy mit gondol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az akkumulátorgyár kapcsán felmerülő problémákról.Szijjártó: a határokon átívelő folyók szennyezőinek kell fizetniük
A hegyvidéki területek és az azokkal szomszédos térségek ökoszisztémája nagyban összekapcsolódik, ezért Magyarország támogatja azt az elvet, amelynek értelmében a határon átívelő folyók szennyezése esetén a szennyezőknek kellene fizetniük – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint hétfő este New Yorkban.Fürdési tilalmat rendeltek el a Velencei-tó egyik strandjánál
Fürdési tilalmat rendelt el a határértéket meghaladó szennyeződés miatt a Fejér Megyei Kormányhivatal a Velencei-tónál, Gárdonyban, a Pisztráng úti strandon - közölte a kormányhivatal szombat délelőtt az MTI-vel."Zavaros a Sajó vize, nem tiszta...!" – Százhúsz napja nem tesz semmit Szlovákia a folyó megmentéséért (Videó!)
A Sajó százhúsz napja szenved súlyos szennyeződéstől a szlovák hatóságok felelőtlenségének és cselekvőképtelenségének köszönhetően, hiába indítottak petíciót a felvidéki civilek, hiába öntötték a Sajó szennyezett vizét egyenesen a szlovák környezetvédelmi minisztérium kapuja elé, hiába tiltakoztak is legutóbb a vörös zagyban gumicsizmában zenélő felvidéki muzsikusok, elhúzva a "Zavaros a Sajó vize, nem tiszta" kezdetű nótát. A nemtörődömség és tanácstalanság mellett külön felháborító, hogy a szennyezéstől néhány tíz kilométerre munka nélkül parkol egy víztisztító berendezés, amely sikerrel vizsgázott egy korábbi, hasonló bányakatasztrófa alkalmával. Lehet persze bezzegelni, hogy Szlovákiának hazánkkal ellentétben van környezetvédelmi minisztériuma, de ha ilyen, akkor valójában minek...Mi lesz veled, Sajó? – Ki más lenne a felelős a tragikus folyószennyezésért, mint egy bányavállalat...
Csak egy igen vékony vonal választja el a tragédiát és a katasztrófát, de a Sajó vizébe már február 23-a óta ömlő mintegy két és fél tonna kénesen bűzölgő zagy így is megtette pusztító hatását, még ha a folyó magyarországi szakaszáig már jelentősen felhígulva érkezik is a szennyeződés. A történet külön pikantériája, hogy a szennyeződésről hetek óta tudó szlovák hatóságok hivatalosan még mindig nem értesítették a szennyeződésről a magyar vízügy szakembereit. A tiszai ciánszennyezés után nem is meglepő, hogy ismét egy bánya (állami) fenntartóinak hanyagsága miatt következett be egy újabb, súlyos pusztításokkal járó folyószennyezés. Ezúttal olyan környezeti katasztrófa ugyan nem történt, amely teljesen kipusztította volna a folyó élővilágát annak teljes szakaszán, de tragédia igen...Szijjártó Péter Románia magyar környezetvédelmi miniszterével egyeztetett
Magyarország és Románia felújítja a környezetvédelmi vegyes bizottság működését – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Facebook-oldalán, miután a ferihegyi repülőtéren megbeszélést folytatott Tánczos Barnával, Románia környezetvédelmi miniszterével.Elfogták a szigetszentmiklósi olajszennyezés gyanúsítottját (videó)
Elfogtak egy ötvenkilenc éves tököli férfit, aki összefüggésbe hozható a tavaly decemberben történt szigetszentmiklósi olajszennyezéssel – közölte Bukovics Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Vagyonvédelmi osztályának vezetője a rendőrség honlapjára szerdán feltöltött videóban.A tengerbe ürítik a szennyezőanyagot a nagy nemzetközi hajózási társaságok
Az alacsony kéntartalmú üzemanyagok használata helyett a nagy hajótársaságok kiszűrik és az óceánba eresztik a szennyezőanyagot a hajók kipufogógázából, vízben lebegő szeméttelepeket hozva létre a kikötőkben, főleg a Karib-tenger térségében és Floridában. Az ICCT tengerprogramjának vezetője, Bryan Comer szerint a kialakult helyzet annak következménye, hogy nem magát a szennyezést próbálták szabályozni a 2020 januárjában életbe léptetett jogszabályokkal, hanem csak egyes szennyezőanyagok kibocsátását.Ajánljuk még