vízügy
Itt a bukaresti cég ostobaságának következménye: leáll a vízellátás több Parajd környéki településen, halpusztulásra is lehet számítani
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke számolt be a Maszol.ro megkeresésére arról az ismételt katasztrófa közeli helyzetről Parajdon és környékén, amelyet a bányavállalat tudatosan, vagy rosszindulatú hanyagságból idézhetett elő. Akármelyik is történt, már meg is van a következménye a bukaresti székhelyű cég tevékenységének. Ugyanis Raed Arafat román belügyi államtitkár közölte, hogy a magas sótartalom miatt le kell állítani a vízellátást több Kis-Küküllő menti településen, sőt, a térségben már halpusztulásra is számítanak.Még ötven centit emelkedik Budapesten a Duna szombat estig
Lassú emelkedés várható Budapestnél, szombat estig még körülbelül ötven centiméterrel fog emelkedni a Duna vízszintje, ezt követően lassú apadásnak indul a folyó - mondta Láng István országos vízügyi főigazgató az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában. Láng István a beszélgetésben úgy fogalmazott: nagy az árvíz és nehéz a védekezés.Félezer vízügyi szakember érkezik az árvízvédelembe
Több mint félezer átvezényelt szakember érkezik folyamatosan a leginkább veszélyeztetett vízügyi igazgatóságokhoz, hogy az állami védvonalakon vegyenek részt az árvízvédelmi munkában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság vasárnap az MTI-vel.Rétvári Bence: a vízügy munkatársai a békéért dolgoznak
A vízügyi területen dolgozók az emberek jólétének alapvető szükségletéért dolgoznak, és egyben a békéért is – hangsúlyozta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a víz világnapja alkalmából adományozott elismerések átadási ünnepségén, pénteken, Budapesten.Döcög a fenntartható tájgazdálkodás ügye: tettek helyett szóbeli egyetértés és kifogások
Messze vagyunk még a vízügyünk helyes mederbe terelésétől, de legalább már helyenként van párbeszéd az érintettek egy része közt. Nem mintha rengeteg vesztegetnivaló időnk lenne ez ügyben, de a kis eredménynek is örülni kell az eddigiek fényében. A fenntartható tájgazdálkodásért és táji vízmegtartásért küzdő Zöld Gerilla Mozgalom és a vízügy kommunikációja egyelőre leginkább közérdekű adatigénylésben és az arra adott válaszban merül ki, ám a Zöld Gerilla múltkori sajtótájékoztatóján már a szóvivők személyes találkozása is megvalósult. Az alkalmat kihasználva mi is kérdésekkel fordultunk a vízügyhöz, amelyekre megérkeztek a válaszok. Ezekből leginkább az látszik kirajzolódni, hogy értik a probléma lényegét, de valamiért nem tudnak vagy akarnak átfogóan tenni a megoldásért.Kánikula, aszály és infláció kísér minket a sivatagba
Azzal kezdődött, hogy kiszárad a Pó, és aggódhatunk a parmezán sajtért. Aztán sorban jöttek a cikkek a magyarországi súlyos aszályról, és ez esetben még inkább van miért aggódnunk, mert parmezán nélkül még csak-csak ellehetünk valahogy, de víz és gabona nélkül a döglesztő kánikulában már jóval körülményesebb az élet. Ha nem helyezzük vissza a régi szellemi alapokra a mezőgazdaságunkat, akkor záros időn belül elfelejthetjük az Alföldet mint gabonatermő vidéket, aztán jön mellé a többi tájunk is. Elő a turbánokkal, tevére, magyar!Már nyomoz a rendőrség a Ráckevei-Dunát érő nagyon súlyos olajszennyezés miatt (videó)
Az elmúlt 50 év legsúlyosabb olajszennyezése az országban – írta közösségi oldalán, kedden az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a Ráckevei-Dunában szombaton felfedezett szennyezéssel kapcsolatban. Az OVF Szendőfi Balázs filmrendező bejegyzését osztotta meg, aki több képet is közzétett a helyszínről.Ajánljuk még















