vízválasztó konferencia
Teveháton a sivatagos szép új világba – Magyarország kiszárítása ellen tiltakoznak gazdálkodók, tudósok és mérnökök (VIDEÓ)
Viszonylag ritka látvány a teve a Deák téren. Ám ki tudja, meddig! A két évvel ezelőtti, súlyos aszály a pillanatnyi ijedtségen túl mást nem okozott, nem történtek érdemi intézkedések a vízvisszatartás terén, így tovább szárad az ország. Csak idén tavasszal és kora nyáron lezúdult a Duna és a Tisza kibetonozott, zárt medreiben 17 köbkilométernyi víz, most pedig több járásban aszály-veszélyhelyzetet hirdetett az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Erre az abszurditásra reagált egy abszurd felvonulással a Zöld Gerilla Mozgalom és a Vízválasztó. Tevékkel, közel-keleti zenével és mutatványosokkal jelentek meg Budapest központjában, majd az agrárminisztérium előtt, hogy felhívják a figyelmet, milyen hangulatra kell felkészülnünk a közeljövőben, amennyiben nem váltunk át észszerű és fenntartható vízmegtartó tájgazdálkodásra. A tudományos kutatásokkal és mérnöki modellezéssel alátámasztott koncepciót másfél éve letették az illetékes szervek asztalára, mind a műszaki tudás, mind az uniós támogatási rendszer, mind a pénzügyi háttér rendelkezésre állna kellő politikai akarat esetén, mégsem tér le egyelőre Magyarország a sivatagosítás útjáról. Erre figyelmeztetnek, és ez ellen tiltakoznak a felvonulás szervezői.Elmúlt a tavalyi aszály, és túlságosan is megnyugodtunk
Két minisztériumon áll vagy bukik a táji vízvisszatartás és a fenntartható tájgazdálkodás ügye, így az ezekért küzdő Zöld Gerilla Mozgalom is két irányba kénytelen ingázni. A négy éve alakult mozgalom folyamatosan az Alföld kiszáradására, elsivatagosodására figyelmeztet, és a vele, valamint a Vízválasztó Mozgalommal együttműködő geográfusok, mérnökök, egyetemi tanárok és gazdálkodók által kínált, átfogó javaslatcsomagot népszerűsíti a sivatagosodás megfordítására. Az Országos Vízügyi Főigazgatósággal sikerült a rövid párbeszéd nemrég, az Agrárminisztérium részéről viszont teljes érdektelenség övezte a segítő szándékot.Döcög a fenntartható tájgazdálkodás ügye: tettek helyett szóbeli egyetértés és kifogások
Messze vagyunk még a vízügyünk helyes mederbe terelésétől, de legalább már helyenként van párbeszéd az érintettek egy része közt. Nem mintha rengeteg vesztegetnivaló időnk lenne ez ügyben, de a kis eredménynek is örülni kell az eddigiek fényében. A fenntartható tájgazdálkodásért és táji vízmegtartásért küzdő Zöld Gerilla Mozgalom és a vízügy kommunikációja egyelőre leginkább közérdekű adatigénylésben és az arra adott válaszban merül ki, ám a Zöld Gerilla múltkori sajtótájékoztatóján már a szóvivők személyes találkozása is megvalósult. Az alkalmat kihasználva mi is kérdésekkel fordultunk a vízügyhöz, amelyekre megérkeztek a válaszok. Ezekből leginkább az látszik kirajzolódni, hogy értik a probléma lényegét, de valamiért nem tudnak vagy akarnak átfogóan tenni a megoldásért.A hazai tudományos élet bemutatta a környezeti összeomlás ellenszerét (PS-videó)
Magyarországon olyan állapotba került a víz- és a talajkincs, mintha el se akarnánk jutni oda, hogy érdemben megküzdjünk a klímaváltozás okozta bajokkal. A felmelegedés érződik már, de ahelyett, hogy az ismert enyhítési módszereket alkalmaznánk, még rá is segítünk a baj eszkalálódására. „Vízválasztók” néven az augusztusi Magyarok Országos Gyűlésén jelent meg az a gazdálkodókból és szakértőkből álló csoport, amely a vízgazdálkodás újragondolását és a vízmegtartó tájhasználat visszavezetését szorgalmazza. A csoport most már tudományos konferenciát rendezett, ahol a témával foglalkozó tudományos, kutatói élet java adott elő, nemcsak a bajt, de a megoldási lehetőséget is bemutatva.Ajánljuk még