vlagyimir putyin
Lukasenka végzete, avagy az orosz anyácska ölelése – Nemzetközi háttéralku tarthatja hatalomban a fehérorosz vezetőt?
Lukasenkának az lett a végzete, hogy bár az oroszok támogatására építette rendszerét, mégsem volt hajlandó teljesen alávetni magát. Kinevelt egy nyugatbarát réteget, amely most ellene fordult, és hirtelen két tűz közé került. Mi lehet a játszma vége? A fehérorosz diktátor most Bástya elvtársnak tűnik, mintha elszaladna mellette a világ. Vendégszerzőnk, Erdélyi E. Péter orosz és fehérorosz szakértőket kérdezett a sakkjátszma hátteréről, illetve a lehetséges forgatókönyvekről. A legvalószínűbb, hogy a nemzetközi háttéralkunak megfelelően Lukasenka még egy évig maradhat. De mi lesz utána?Putyin és Lukasenka két héten belül találkozik Moszkvában
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök két héten belül Moszkvába látogat – jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn. A csúcstalálkozóról Lukasenka vasárnap telefonon állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Peszkov szerint a konkrét időpontról egyeztetés folyik. A szóvivő közölte, hogy egyelőre nem mérlegelik annak az orosz rendvédelmi tartaléknak a bevetését, amelyet Putyin Lukasenka kérésére hozott létre. Emlékeztetett rá, hogy ezt az erőt csak végső esetben alkalmaznák.A fehérorosz hatóságok visszavonták több külföldi médium újságíróinak akkreditációját
Visszavonták több külföldi médium újságíróinak akkreditációját a fehérorosz hatóságok szombaton, egy nappal az augusztus 9-i elnökválasztás eredménye ellen szervezett újabb tiltakozó megmozdulás előtt.Putyin támogatottsága visszatért a járvány előtti szintre
Párhuzamosan azzal, ahogy Oroszországban normalizálódik az élet a Covid-19-járvány fellángolását követően, 66 százalékra emelkedett Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatottsága – közölte csütörtökön a Jurij Levada Független Elemzőközpont.Charles Michel telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal a fehéroroszországi helyzetről
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedden telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel az egyre súlyosbodó fehérorosz helyzetről.A fehérorosz belpolitikai válságról egyeztetett Merkel és Putyin
Angela Merkel német kancellár kedden telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel a Fehéroroszországban az elnökválasztás után kialakult belpolitikai válságról – közölte a kancellár szóvivője.A Mátrixból jöttek a transzneműek – Dezse Balázs videóblogja
Hogyan lett a Mátrix című film egy transznemű-hasonlat? Úgy, hogy a szereplők a filmben egy olyan világban élnek, ahol valójában nem érzik jól magukat, majd hosszas vívódások árán eljutnak oda, ahová tartoznak, ahol még akkor is jobb, ha nincs feltétlenül béke. Ezen a héten erről és ehhez hasonló őrületekről beszélgettünk Sayfo Omarral, a Demokrata szerkesztőjével, akivel megvitattuk az új orosz Covid-vakcinát is, de szóba került Fehéroroszország is.Ajánljuk még
















