vlagyimir putyin
Az ukrán hírszerzés szerint a kijevi vezetés végezni akar Putyinnal
A kijevi vezetés végezni akar Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, "mert ő hangol össze mindent és dönt mindenről" az ukrajnai orosz hadműveletben - jelentette ki csütörtökön Vadim Szkibickij, az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője a Die Welt című német hírlapnak adott interjújában.Putyin megköszönte a boszniai Szerb Köztársaság semlegességét
Oroszország hálás a boszniai Szerb Köztársaságnak az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos semleges álláspontjáért – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő, amikor kedden Moszkvában fogadta Milorad Dodikot, a szerb entitás elnökét.Oroszország vádat emelt a Putyin ellen elfogatóparancsot kiadó bíró ellen
Oroszország bejelentette, hogy távollétében vádat emelt a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) bírája és ügyésze ellen, akik "háborús bűncselekmények" miatt elfogatóparancsot adtak ki Vlagyimir Putyin ellen – közölte a Sky News.A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság részes államait aggasztja, hogy Oroszországban körözik a testület főügyészét
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) részes államai aggodalmuknak adtak hangot szombaton amiatt, hogy előző nap az orosz belügyminisztérium körözést adott ki az ICC főügyésze és több bíró ellen.Oroszország körözési listájára tette a Putyin letartóztatását kérő ügyészt
Oroszország elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) azon ügyésze ellen, aki márciusban elfogatóparancsot kért Vlagyimir Putyin elnök ellen háborús bűnök vádjával – jelentette az orosz média a Sky News beszámolója szerint.Putyin szerint az a cél, hogy a Nyugat 10 országra bontsa Oroszországot
Tíz országra akarja bontani a Nyugat Oroszországot - mondta mai beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök.Boris Johnson Putyin talpnyalójának nevezte a francia elnököt
Boris Johnson volt brit miniszterelnök "undorítónak" nevezte Emmanuel Macront, amikor a francia elnök Moszkvába utazott, hogy találkozzon Vlagyimir Putyinnal – mondta egy korábbi brit kormánytisztviselő a Guardian közlése szerint. Ezen kívül Johnson "Putyin talpnyalójának" is nevezte a francia elnököt Guto Harri szerint, aki korábban a brit kormányfő kommunikációs vezetőjeként dolgozott.Szergej Sojgu: nem igaz, hogy az ukránok lelőttek hat Kinzsal rakétát
Nem felel meg a valóságnak a kijevi állítás, amely szerint az ukrán légvédelmi rendszer hat orosz Kinzsal hiperszonikus rakétát lőtt le – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedd este, a RIA Novosztyi állami hírügynökségnek.Ajánljuk még

















