vlagyimir putyin
Menczer: Donald Trumpnak köszönhető, hogy folytatódnak a béketárgyalások
Ezen a héten várhatóan személyesen tárgyalnak majd Oroszország és Ukrajna képviselői. Donald Trumpnak köszönhető az, hogy erre egyáltalán esély van. Brüsszel, a háborúpárti bürokraták és politikusok három éven át nem tettek a békéért semmit, épp ellenkezőleg, a háború folytatásáért dolgoztak írta hétfői Facebook-bejegyzésében Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.Putyin máris beszélt Erdogannal a béketervéről, Zelenszkij tűzszünetet szeretne
Telefonbeszélgetést folytatott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel vasárnap Vlagyimir Putyin orosz államfő, a felek megvitatták Moszkvának a közvetlen orosz–ukrán tárgyalások felújítására vonatkozó kezdeményezését, amelyek május 15-től indulnának Isztambulban.Macron akkor is keménykedni próbál Putyinnal, amikor nem kéne
Megszólalt Emmanuel Macron is az orosz elnök ukrajnai béketárgyalásokról szóló javaslatáról. Kérdés, hogy minek. A francia elnök ugyanis azt találta mondani: ez Putyintól „első lépésnek jó, de nem elég" a konfliktus rendezéséhez.Putyin bejelentette: kész előfeltétel nélkül tárgyalóasztalhoz ülni még májusban
Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasolt Ukrajnával, amelyeket május 15-én tartanának Isztambulban – írta meg a Magyar Nemzet. Mint az orosz elnök hangsúlyozta, a tárgyalások célja a tartós béke megteremtésének körülményeinek meghatározása.Vlagyimir Putyin: végső soron az orosz nép dönt majd az utódomról
Végső soron az orosz népnek kell döntenie arról, hogy ki vezesse majd Vlagyimir Putyin után az országot - derült ki abból a beszélgetésből, amelyet az orosz elnök Szaida Medvegyevával és Pavel Zarubinnel folytatott a vasárnap bemutatott Oroszország. Kreml. Putyin. 25 év című dokumentumfilmben.Oroszország egyértelmű választ vár Putyin háromnapos tűzszüneti javaslatára
Oroszország egyértelmű választ vár Ukrajnától Vlagyimir Putyin orosz elnök háromnapos tűzszüneti ajánlatára, amely a második világháborús győzelemről való megemlékezések időszakára vonatkozik – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján.Magyar B. Tamás: olyan háborúban pusztul el a kárpátaljai magyarság, amelyben semmi keresnivalójuk nincs | Karantén EXTRA
Immár harmadszorra beszélgettem Magyar B. Tamás haditudósítóval, aki Fronthelyzet és Hátország csatornáin naponta osztja meg az orosz-ukrán háború legújabb fejleményeit és a geopolitikai helyzet változásait. Mostani beszélgetésünk bő egy órásra sikerült és még így is rengeteg minden bennünk maradt. Sajnos szomorú kötelességünknek tettünk eleget, hiszen Tamás egy kárpátaljai magyar férfitól kapott egy levelet, amelyben fia elvesztéséről ír, aki az orosz-ukrán háborúban, a donyecki fronton esett el. A kárpátaljai férfi fiát kényszersorozás folyamán küldték a frontra, ahol néhány nappal ezelőtt adta vissza lelkét a Teremtőnek. A magyar nemzeti érzelmi fiú halála felhívja a figyelmünket egy olyan háború borzalmaira, amelynek ki sem kellett volna robbanni és amelyben a kárpátaljai magyaroknak semmi keresnivalója nincs, valamit rámutat az erős gerincű magyar édesapa fájdalmaira is. Tamással ezt követően a nyugat-európai liberális fősodor háborúimádatáról beszéltünk, hiszen legutóbb magát értelmiséginek csúfoló, 500 félnótás nyílt levelet írt, melyben Európa minden erejét az ukrán frontra akarja küldeni. Az aláírók között ott van többek között a régi SZDSZ-es Magyar Bálint, vagy a magyargyűlölő Guy Verhofstadt, korábbi belga miniszterelnök is, akik eddig mindig a békéről és az elfogadásról papoltak. Az természetesen nem zavarja az ostoba légvárépítőket, hogy 180 ezer fő milyen elképesztően kevés (pedig ez Európa minden ereje), főleg, ha megnézzük, hogy jelenleg Oroszország mintegy másfél millió katonával vesz részt az ukrajnai hadműveletben, akiknek a fele a hátországban várja a parancsot. Végül a front jelenlegi helyzetéről, a kurszki ukrán összeomlásról és a Trump-Putyin viszonyról, az öngyilkos ukrán politikáról is beszélgettünk, ne hagyjátok ki az adást!Putyin fegyverszünetet hirdetett ki
Putyin fegyverszünetet hirdetett ki a világháborús győzelem 80. évfordulójára.Ha Zelenszkij semmiben sem akar engedni, akkor miért mondja magáról, hogy tárgyalni szeretne?
Újra vészterhes fellegek gyülekeznek az orosz-ukrán háború egén, hiszen amikor már közeledni látszott a béketárgyalások ideje, megint történt valami. Fura módon megint az ukrán fél kavarta fel az állóvizet, akiknek pedig a leginkább érdeke lenne a béke. Mégis, Zelenszkij újabb húzása kétségessé tette a tárgyalások megkezdését, az amerikaiakat pedig ismét alaposan feldühítette. Ha az ukrán elnök annyira békét akar kötni, akkor hogy lehet, hogy minimális kompromisszumkészség sincs benne, hogy lehet, hogy ismét irreális követelésekkel áll elő? A háború, a diplomácia mindig reálpolitikát követelt, jelenleg az ukránok ennek a közelében sincsenek, ebből pedig óriási baj származhat.Ajánljuk még

















