volodimir zelenszkij
Az észteknek és a finneknek megtetszett Zelenszkij javaslata az orosz nép kollektív megbüntetéséről
Zelenszkij ma délelőtt a Washington Postnak adott interjújában kifejtette, hogy mivel a szankciók nem elég hatásosak (eddig azok voltak), ezért az orosz állam polgárait kollektíven ki kell tiltani a bolygó összes országából. A legészakibb balti államnak és a legészakibb uniós tagországnak bejött az ukrán elnök ötlete, és máris azt követelik, hogy orosz állampolgárok ne kaphassanak turistavízumot.Ezt csak Unicummal bírják a 444-nél is – Hisztiznek a libsik, mert az egyik jogvédő szervezet most az egyszer igazat írt
Van az a jelenet a Tanú című filmben, hogy Pelikán elvtársból kibukik az igazság a koncepciós per tárgyalásán. Az előre megírt szöveg helyett az őszintét mondja, ami szívén, az a száján. Virág elvtárs pedig rángatózni kezd az idegtől, mert ő már tudja, hogy ebből baj lesz. Nagyon nagy baj. Zavar van az erőben, akarom mondani a Pártban. Liberális jogvédők ezrei rángatóznak most szerte a világban. Történt ugyanis, hogy a globalista hálózatok egyik előretolt bástyája, az Amnesty International nevű jogvédő szervezet véletlenül leírta az igazat Zelenszkijről és az ukrán hadvezetésről, hogy tudniillik élő pajzsnak használják a polgári lakosságot. Ezt még a 444-es srácok is csak Unikummal bírták feldolgozni.Kiáll az Ukrajnát elítélő jelentése mellett az Amnesty International
Az Amnesty International pénteken megvédte azt a jelentését, amelyben azzal vádolja Ukrajnát, hogy az ország az orosz invázió elleni védekezés során veszélyezteti saját civil lakossága életét. Az Amnesty 19 városban és településen történt incidenseket sorolt fel, amelyekben az ukrán erők a jelek szerint veszélybe sodorták a civileket azzal, hogy lakott területeken létesítettek bázisokat.Zelenszkij: Undorító Gerhard Schröder viselkedése
Gerhard Schröder szerdán Vlagyimir Putyinnal tárgyalt, többek között arról, hogy be kellene indítani az Északi Áramlat–2 vezetéket. Zelenszkij ezen kiakadt.Zelenszkij kijelentette, hogy Kínának nem szabad támogatnia Oroszországot
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán, ausztrál egyetemistákkal beszélgetve kijelentette, hogy Kínának nem szabad segítenie Oroszországot a hazája ellen vívott háborúban, de legalábbis semlegesnek kellene maradnia.Így már biztos, hogy legyőzik az oroszokat – Zelenszkij támogatná az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát Ukrajnában
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden támogatásáról biztosította az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának engedélyezését Ukrajnában. Az ukrán elnök egy online petícióra válaszolt, amelynek aláírói az azonos neműek házasságának bevezetését követelték. Június eleje óta több mint 28 ezer aláírás érkezett be.Honvédő hős, vagy az országát kiárusító stróman Zelenszkij elnök? – Így játszották ki az ukrán földet Amerikának (1. rész)
A liberálisok és a hivatásos jóemberkedők most váltsanak csatornát, ugyanis nem túl népszerű tények következnek, amelyeknek egyértelmű kifutása, hogy Zelenszkij ukrán elnök kiárusítja a hazáját. Az országát látszólag hősiesen védelmező ukrán elnök valójában nem népét, hanem befektetéseket véd, a nyugati nagyhatalmak – illetve a velük szorosan, a civilszférában együttműködő woke forradalmárok – pedig az amerikai (és nemzetközi) nagytőkét féltik az orosz agressziótól, nem az ukránokat. Teszik mindezt egy olyan üzlet védelmében, amelynek értékéhez képest még a Biden család kelet-európai üzelmei is csupán aprópénznek tűnnek. A sors iróniája, hogy az ukrajnai agrárium kiárusításáról napvilágot látó hírek kapcsán egy olyan befektetési hálózat is napvilágra került, ami a „világ leggyűlöltebb agrárcégéhez”, az amerikai Monsantóhoz vezet, amely ellen a most Ukrajnát dicsőítő hivatásos jóemberek éveken át tartottak – teljesen jogosan – igen komoly tüntetéseket. Az világosnak tűnik, hogy Zelenszkij elnök ennek az érdekcsoportnak alaposan aláfeküdt az ukrán földvédelmi törvény visszavonásával, ennek ismeretében pedig kérdésessé vált az is, hogy vajon meddig ment el az elnök, akit hirtelen nagyon felkapott az amerikai média. Egy biztos: a háború nem rontott az amerikai nagytőke befektetési pozícióin. És hogy mi köze van ehhez a mindenhol jelenlévő Soros Györgynek, illetve a vele dacoló Magyarországnak? Alább kiderül!Zelenszkij kiárusítja hazáját: amerikai óriáscégek vásárolják fel az ukrajnai termőterületeket
Ukrajnában tavaly július 1-jén lépett életbe az új földtörvény, amellyel megszűnt az adásvételt tiltó moratórium. A reformot a washingtoni székhelyű Nemzetközi Valutaalap (IMF) kérte, cserébe egy újabb hitelcsomagért. Az ukrán termőföldek majdnem harmada azóta amerikai kézbe került. Korábban Kína is vásárolt már az ukrán csernozjomból – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.Ajánljuk még

















