volodimir zelenszkij
Az ukrán elnök ideiglenesen felfüggesztette hivatalából az alkotmánybíróság elnökét
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden kiadott rendeletével két hónapra felfüggesztette hivatalából Olekszandr Tupickijt, az alkotmánybíróság elnökét. Az elnöki iroda közleménye szerint a döntést az államfő azután hozta meg, hogy a főügyészi hivatal erre vonatkozó kérelmet nyújtott be, és Zelenszkij ily módon kívánja megszüntetni a keletkezett alkotmányos válságot.Antiszemita akció Kijevben
Egyszemélyes akcióban nyilvánult meg az ukrán szélsőjobb. Ezúttal a hanuka alkalmából felállított kilencágú menórát borította fel egy férfi a Kontraktova téren. Az elkövető ellen a rendőrség eljárást indított.Keleten a helyzet változatlan
Ukrajna a lehetőségek országa, már ha az ember fiának van pénze, vagy kapcsolatai. Keleti szomszédunk politikai élete leginkább egy Bosch-festmény hangulatát idézi a külső szemlélő számára, de mégis próbáljuk meg kicsit áttekinteni, mi is folyik a Kárpátoktól keletre és hogyan nyomja bélyegét a kijevi káosz Kárpátaljára. Ki kicsoda az ukrán belpolitikában?Kórházban ápolják a koronavírusos ukrán elnököt és kabinetfőnökét
Kórházba szállították Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és kabinetfőnökét, Andrij Jermakot, akikről néhány napja derült ki, hogy koronavírus-fertőzöttek lettek – közölte csütörtökön az ukrán média, Jermak tanácsadójának, Mihail Podoljaknak a közlésére hivatkozva.Az ukrán elnök is elkapta a koronavírust
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek pozitív lett a koronavírustesztje — ezt ő maga hozta nyilvánosságra hétfőn közösségi oldalán. Andrij Jermak, Zelenszkij elnöki hivatalának vezetője később a Facebookon közölte, hogy ő is megfertőződött, és úgyszintén házi karanténba vonul.Az ukrán elnök az alkotmánybíróság elbocsátását kezdeményezte
Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök a kijevi korrupcióellenes tüntetésekre reagálva egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben az alkotmánybíróság menesztését kezdeményezte a korrupcióellenes ügynökség, a NAZK jogköreinek megnyirbálása miatt. Olekszandr Tupickij, az alkotmánybíróság elnöke pénteken válaszul kijelentette, hogy az elnök törvényjavaslata alkotmányos puccs jeleit hordozza.Az ukrán elnök szerint Fehéroroszországban is bekövetkezhet a nagy Nyugat-barát tiltakozás
Elképzelhető Fehéroroszországban is egy, az ukrajnaihoz hasonló nagy, Nyugat-barát tiltakozás kialakulása – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Wiener Zeitung című osztrák lapnak keddi. ausztriai hivatalos látogatása előtt.Zelenszkij és Pompeo megvitatta a Donyec-medencei és a fehéroroszországi helyzetet
A Donyec-medencei tűzszünetről és a fehéroroszországi helyzetről folytatott eszmecserét telefonon szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter – hozta nyilvánosságra az ukrán államfő hivatala.Putyin: Moszkva és Kijev viszonya nem a Krím elcsatolása miatt romlott meg
Oroszország és Ukrajna viszonya nem a Krím orosz elcsatolása, hanem a Kijevben 2014-ben végrehajtott "államcsíny" miatt romlott meg - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnaponként jelentkező Moszkva, Kreml, Putyin magazinműsorban.Ajánljuk még

















