volodimir zelenszkij
Brenzovics Tusnádfürdőn: Az ukrán rendőrség, az állam és a maffia egymással versengve akadályozta a magyarokat a választásban
Egyértelműen bebizonyosodott, hogy Petro Porosenko korábbi ukrán elnök állami szintre emelt magyarellenes politikája szándékosan lehetetlenítette el a magyar parlamenti képviselet lehetőségét Ukrajnában - jelentette ki Brenzovics László csütörtökön, Tusnádfürdőn. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta: ugyan a parlamenti választások során a 73-as körzetben minimális esély mutatkozott a magyar képviselő győzelmének, az ukránok mégis a '90-es évek elejét idéző durva kampányt folytattak, egy klón-jelölt állításától a szavazatvásárláson, a maffia és a rendőrség megfélemlítésein keresztül egészen addig az esetig bezárólag, melynek során a magyar aktivistákra otthonaikban támadtak rá az ukrán kommandósok éjjel. A beszélgetésen elhangzott: az Európai Parlamentben főleg a németek azok, akik foglalkoznak Ukrajnával, de leginkább a fakivitellel, a gázzal és az ukrán földek moratóriumának feloldásával összefüggésben, tehát tisztán gazdasági érdekektől vezérelve.Az ukrán elnök pártjának biztosan meglesz a többsége a parlamentben
A szavazatok több, mint 80 százalékának feldolgozása után már biztosnak látszik, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögötti Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt kényelmes többséget szerzett a 450 fős törvényhozásban.Egyedül is többséget szerezhet Zelenszkij
A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű párt jó eséllyel megszerzi a parlamenti mandátumok több, mint felét a 450 fős ukrán törvényhozásban; legalábbis ezt mutatják a vasárnap megtartott előrehozott parlamenti választások eddigi részeredményei.Ukrajna-szakértő: Koalíciós partnerre lesz szüksége Zelenszkij pártjának
A kormányalakításhoz valószínűleg koalíciós partnerre lesz szüksége Volodimir Zelenszkij pártjának, amely az előzetes eredmények szerint megnyerte a vasárnapi ukrajnai parlamenti választást - mondta Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.Exit poll: Zelenszkij pártja toronymagasan nyerte az ukrán parlamenti választást
A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt toronymagasan nyerte a vasárnap megtartott előrehozott parlamenti választást Ukrajnában az esti urnazárás után közzétett exit poll-felmérések szerint.Szijjártó Péter: Magyarország Ukrajna új elnökét új reménységnek tartja
Magyarország Ukrajna új elnökét, Volodimir Zelenszkijt új reménységnek tartja, és reméli, hogy a korábban részéről elhangzott, bizakodásra okot adó nyilatkozatok valósággá válnak - jelentette ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter az EU-tagországok hétfői brüsszeli külügyminiszteri tanácskozásának szünetében.A polgárháború utáni újrakezdésről beszélt az ukrán államfő
A háború befejezésével párhuzamosan el kell gondolkodni azon is, miként "téríthetők vissza mentálisan" is azok az emberek, akik most a Donyec-medencei szakadár területeken laknak - fejtegette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Donyeck megyei Kramatorszkban tett látogatásakor.Tizenöt megye kormányzóját menesztette az új ukrán elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden tizenöt megye kormányzóját menesztette hivatalából, közöttük Kárpátaljáét – közölte Ruszlan Rjabosapka, az elnöki hivatal helyettes vezetője keddi kijevi sajtótájékoztatóján. A tisztségviselő megjegyezte, hogy ez csak az első kör, amelyről elkészült az előterjesztés. Előző nap Julija Mendel elnöki szóvivő közölte, hogy Zelenszkij minden kormányzót meneszteni szándékozik. Hennagyij Moszkal, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal vezetője egyébként maga nyújtotta be a lemondását, mint ahogy több, most menesztett kormányzó is.Ajánljuk még
















