volodimir zelenszkij
Meloni újra megcsókolta az ukrán pecsétgyűrűt
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a hétvégén találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és a megbeszélés során a háború befejezésére irányuló tervekről és az újjáépítési erőfeszítésekről is tárgyaltak – írja az Euractiv.Zelenszkij először utalt arra, hogy hajlandó tárgyalni Oroszországgal azóta, hogy kitört a háború
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a héten szokatlanul visszafogott hangot ütött meg nemzetéhez intézett beszédében, és először utalt arra, hogy hajlandó tárgyalni Oroszországgal azóta, hogy kitört a háború – írta meg a CNN. Zelenszkij azt javasolta, hogy Moszkva küldjön küldöttséget a következő békecsúcsra, amelyet reményei szerint novemberben tartanak.Több kormánytag lemondását is elfogadta az ukrán parlament
Az ukrán parlament szerdai plenáris ülésén több kormánytag lemondását elfogadta, de volt olyan tisztségviselő is, akinek nem támogatta távozását a posztjáról.Zelenszkij: az ukrán győzelmi terv részeként tartják meg egyelőre az oroszországi területeket
Ukrajna arra készül, hogy "győzelmi terve" részeként meghatározatlan ideig ellenőrzése alatt tartja azokat a területeket, amelyeket Oroszországban foglaltak el az ukrán erők augusztusban - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az NBC News amerikai hírtelevíziónak adott interjúban.Nem várt fordulat: Zelenszkij "menesztette" Dmitro Kuleba külügyminisztert
Beadja lemondását Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. Az erről szóló beadványról készült fotót Ruszlán Sztefancsuk, a parlament szóvivője osztotta meg közösségi oldalán. Bár már korábban lehetett arról olvasni, hogy összeomlóban van az ukrán kormányzat és több miniszter távozhat, Kuleba leváltása, pontosabban hivatalosan lemondása, mégis meglepő fordulat, tekintve, hogy a háború kitörése óta Zelenszkij elnök jobbkezeként tevékenykedett a külügyminiszter. A PestiSrácok.hu értesülései szerint helyét első helyettese, Andrij Szibiha veszi át.Putyint nem tartóztatták le Mongóliában, pedig Zelenszkij utasítást adott a mongoloknak erre vonatkozólag
A Nemzetközi Büntetőbíróság tavaly márciusban adott ki először elfogatóparancsot egy európai vezető ellen, Putyin azonban valószínűleg nem fog bíróság elé kerülni.Stoltenberg legitimnek nevezte a Kurszki terület elleni ukrán offenzívát
Az oroszországi Kurszki területre történt ukrán behatolás legitim, és Kijevnek az önvédelemhez való joga indokolja - mondta a Welt am Sontag című német hetilapnak Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, aki most első alkalommal reagált az orosz területen történő ukrán előrenyomulásra.Zelenszkij menesztette az ukrán légierő parancsnokát az első F-16-os elvesztése után
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken menesztette Mikola Olescsukot, a légierő parancsnokát - olvasható a döntésről kiadott elnöki rendeletben.Zelenszkij eldöntötte, hogy hamarosan drágább lesz az energia a magyaroknak (is)
Ukrajna nem kívánja meghosszabbítani a Gazprommal kötött megállapodást az orosz földgáz Európába történő szállításáról – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Zerkalo Nyegyeli tudósítása alapján. A jelenlegi szerződés decemberben jár le, a vezetékek Ausztria, Szlovákia és Magyarország irányába exportálnak.Ajánljuk még

















