volodimir zelenszkij
Szijjártó Péter üzent Zelenszkijnek: nem a béke, hanem a háború az, ami veszélyes
Szijjártó Péter a magyar kormány nevében reagált Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szavaira, miszerint a magyar miniszterelnök veszélyes játékot játszik, ami elsősorban Magyarországra nézve veszélyes.Zelenszkij reagált Macron nyugati csapatok Ukrajnába küldésével kapcsolatos felvetésére
Az ukrajnai fronton most jobb a helyzet, mint az utóbbi három hónapban – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a francia BFMTV televíziónak nyilatkozva.Durván nekimentek Ferenc pápának is Zelenszkijék
„Soha nem fogunk más zászlót kitűzni, mint az ország kék és sárga színeit” – így reagált Dmitro Kuleba Ferenc pápa szombati szavaira. A katolikus egyházfő egy svájci tévének adott interjúban ezt mondta: „A tárgyalni szó bátor szó. Amikor látjuk, hogy vereséget szenvedünk, a dolgok nem mennek jól, bátornak kell lenni tárgyalni.Törökország szívesen szervezné már a béketárgyalásokat, és hozzá fog járulni Ukrajna újjáépítéséhez
Recep Tayyip Erdoğan beszámolt róla, hogy Volodimir Zelenszkijjel részletesen megvitatták az ukrajnai háború fejleményeit, valamint a fekete-tengeri hajózás biztonságát és a gabonaegyezmény újraélesztésének kilátásait. A török elnök azt mondta, országa kiáll Ukrajna területi épsége mellett, és nagyban hozzá fog járulni Ukrajna újjáépítéséhez a háborút követően.Akkor lőtték az oroszok Odesszát, amikor Zelenszkij és a görög miniszterelnök is a városban volt
Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Odessza város kikötői infrastruktúrájára, aminek következtében az eddigi adatok szerint öt helyi lakos életét vesztette - közölte Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője. A támadás idején a városban tartózkodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök is.Szijjártó Péter elárulta az orosz sajtónak, hogy mi kellene egy Orbán–Zelenszkij találkozóhoz
Még nem érettek meg a feltételek Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának megszervezéséhez – ezt mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek.Ketten meghaltak egy odesszai lakóházat ért orosz dróntámadásban (Videó)
Ketten meghaltak, nyolcan megsebesültek, hat ember után pedig még kutatnak, miután orosz drón csapódott egy lakótömbbe szombaton a dél-ukrajnai Odessza kikötővárosban – közölték a hatóságok.Zelenszkij szerint, ha Európa szabad akar lenni, akkor Putyinnak veszítenie kell (Videó)
Az ukrán elnök az albán kormánnyal közösen tartott csúcstalálkozót követően úgy fogalmazott, hogy "minden szabad nemzet számára döntő fontosságú, hogy [Putyin] és rendszere veszítsen". Volodimir Zelenszkij szerint Európa útját most "több generációra meghatározzák", és Vlagyimir Putyin megpróbálja "eldönteni, hogyan létezzenek a nemzetek", írta a Sky News.Zelenszkij szerint már nagyon közel vannak az első béke-csúcstalálkozóhoz (Videó)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kijevi vezetés béketervéről, valamint az ukrán hadifoglyok és a deportált civilek hazatérésének esélyeiről tárgyalt kedden, Rijádban Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel. Erről maga Zelenszkij számolt be Telegram-csatornáján, miután váratlanul ellátogatott az arab királyságba.Ajánljuk még

















