vv fanni
Holttest nélkül is gyilkosság miatt emeltek vádat VV Fanni ügyében
Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség VV Fanni ügyében – írta portálunknak küldött közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész.Házi őrizetbe kerül VV Fanni feltételezett gyilkosa
Házi őrizetbe került a Novozánszki Fanni megölésével gyanúsított férfi - közölte a Fővárosi Törvényszék. A bíróság a honlapján azt írta, hogy megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság döntését, mert úgy ítélte meg, hogy az arányosság, a fokozatosság és a szükségesség elvének szem előtt tartása mellett a bűnügyi felügyelet az eljárás jelenlegi szakaszában már elegendő, de szükséges eszköz is a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok biztosításához.Holttest nélkül emelhetnek vádat VV Fanni feltételezett gyilkosa ellen
Heteken belül befejezhetik a nyomozást a tavaly novemberben eltűnt Novozánszki Fanni ügyében – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Lichy József ügyvéd. A sértetti jogi képviselő szerint a lány holttestét ugyan nem találták meg, de a hatóságnak van annyi bizonyítéka, hogy emberölés miatt vádat emeljenek a lány feltételezett gyilkosa, B. László ellen.Újabb teóriával állt elő egy nő arról, hogy miért nincs meg VV Fanni holtteste
Egy titokzatos tanú azt állítja, a fiatal lány holttestét egy Veszprém közeli erdőbe vitték, hogy azt a vaddisznók eltüntessék.Munkát akart ajánlani az ex MSZP-s Novozánszki Fanninak
Az előzetesben ülő B. László egykori ügyvédje – egyben nagybátyja – elárulta a Blikknek, hogyan látta az ominózus nap eseményeit volt ügyfele, aki feloldotta őt a titoktartás alól. Az fővárosi MSZP egykori jelöltjének vallomása szerint november 20-án, az eltűnése – és a rendőrség gyanúja szerint egyben halála – napján azért kereste fel Fannit, hogy bevegye őt a cégébe.Egy bányatónál mászkált "VV Fanni" gyilkosa
A Blikk úgy értesült, hogy a Novozánszki Fanni meggyilkolásával gyanúsított, pillanatnyilag előzetes letartóztatásban lévő férfi egy kamerafelvétel tanúsága szerint több mint fél órát töltött el Szalkszentmártonban a bányatavaknál. A férfi tavaly novemberben eszméletlen állapotban cipelte le Fannit a luxusalbérletéből és tette az autójába. Ezután a férfi szinte az egész országot beautózta, és eddig nem ismert, hol szabadult meg a testtől, amely a mai napig nem került elő.A rendőrség lefoglalta VV Fanni mobiltelefonját, amit még eltűnése előtt adott be szervizbe
A Blikk úgy tudja, a tavaly eltűnt VV Fanni ügyében a nő régi mobiltelefonja is segíti a nyomozást. A készüléket a nő még eltűnése előtt adta be szervizbe, ezért lehet, hogy találnak benne a nyomozást segítő felvételeket, üzeneteket, adatokat.Nem vállalja a hazugságvizsgálatot VV Fanni feltételezett gyilkosa
A Blikk úgy tudja, hogy a Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolt gyanúsított megtagadta a poligráfos vizsgálatot. A férfi eddig nem tett beismerő vallomást, és a hazugságvizsgálatot csak a beleegyezésével lehetne elvégezni, így joga van ezt megtagadni.Négy napig „kocsikázhatott” a holttesttel a lány gyilkosa
Novozánszki Fanni feltételezett gyilkosa, az MSZP exjelöltje, napokig a csomagtartójában lévő holttesttel járta az országot, így már nem-csak Budapesten és néhány vidéki városban, hanem az egész országra kiterjesztve keresik a 24 éves nő holttestét – írja a Blikk.Ajánljuk még