wagner csoport
Kivégzés áldozata lett Putyin kulcsembere
A 36 éves háborúpárti nacionalista, Igor Mangusev belehalt a fején ejtett lőtt sebből szerzett sérüléseibe – jelentette a családja szerdán. A felesége állítása szerint a férfi egy kivégzés áldozata lett.Frissítve! Prigozsin szerint a Wagner utcáról utcára harcol Bahmutban, ami Artyomovszk (PROPAGANDAVIDEÓVAL!!!)
A Wagner-csoport alapítója legutóbbi közleményében második világháborús hadijelentéseket idéző kijelentést tett, miszerint a kelet-ukrajnai Bahmutban házról házra, utcáról utcára harcolnak csapatai. Korábban a Donyecki Népköztársaság megbízott vezetője arról számolt be, hogy a térségben csapataik azon dolgoznak, hogy elvágják az ukrán erők utánpótlását. A bahmuti harcok mintegy megkoronázásaként a Wagner egy egész estés filmet is elkészített, amiben a hollywoodi produkciókat idéző akcióhősként mutatták be a zsoldosalakulatot.Az ukrán főügyészség eljárást indított a Wagner orosz zsoldoscsoport vezetője ellen
Az ukrán főügyészség eljárást indított Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldoscsoport vezetője ellen – közölte az ügyészi hivatal pénteken, a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.Sorkatonákkal kellett megerősíteniük a Wagner-csoportot az oroszoknak
Az orosz erők megérkezése az ukrajnai Donyeck megye keleti részén fekvő Bahmutba lehetővé tette Oroszország számára, hogy megtartsa a kezdeményezést a város közelében, és megalapozza a Wagner-csoport térségbeli offenzív hadműveleteinek kiterjesztését – jelentette a washingtoni Hadtudományi Intézet (ISW). Az ISW január 28-i értékelése szerint a Wagner-csoport offenzívája tetőzött, de az orosz hadvezetés elegendő hagyományos orosz erőt biztosít arra, hogy azt újra megerősítse jelenlétét a térségben.Újabb szankciókkal sújtotta az USA a Wagner orosz fegyveres csoportot
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma csütörtökön újabb szankciókkal sújtotta az ukrajnai harcokban is jelentős szerepet vállaló, jelentős nemzetközi bűnszervezetnek minősített Wagner orosz katonai magáncéget.Így működik az orosz hadsereg riválisának számító Wagner-csoport
Hosszú idő óta az első orosz siker Szoledar városának elfoglalása, amelyet a magánhadseregnek számító Wagner-csoport ért el, ezért az ukránok szerint lassan az orosz hadsereg riválisává növi ki magát. Ugyanakkor részletek derültek ki azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen, embertelen stratégia szerint működik ez a privát fegyveres csoport.GEOrgPOLITIKA – Zelenszkij: „Nem tárgyalni kell, hanem túlélni”
Néhány tucat nyugati tank szállítása Ukrajnának nem lesz képes alapvetően megváltoztatni a helyzetet – mondta Volodimir Zelenszkij az ARD-nek adott interjújában. A műsorvezető utalt arra is, hogy Zelenszkij tavaly bejelentette, hogy 2023-ban Ukrajna győzni fog és visszatérnek a normalitáshoz, ám a jelen realitása mást mutat. Zelenszkij ennek ellenére azt mondta, hogy bízni kell a győzelemben. Az ukrán elnök attól is tart, hogy Belorusszia felől is támadás érheti az országot és az Orosz Föderáció új frontot nyit Kijev felé.Washington nemzetközi bűnszervezetnek minősíti a Wagner orosz fegyveres csoportot
Az Egyesült Államok nemzetközi bűnszervezetnek minősíti a Wagner orosz katonai magáncéget – jelentette be pénteken John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs koordinátora. Tájékoztatása szerint a napokban várható hivatalos intézkedés lehetővé teszi majd, hogy újabb szankciókat szabjanak ki a zsoldoscsapat ellen, amely az Ukrajna elleni orosz háborúban is jelentős szerepet játszik.Ajánljuk még

















