woke
A baloldali győzelmet ünnepli a lengyel LGBTQ+-közösség, akik azt ígérik, hogy kemény harcok jönnek, amíg végleg meghódítják az országot
Ünnepelnek az LGBTQ+ közösségek és a lengyel transzneműek, miután egyre jobban úgy tűnik, hogy a globalista, woke ellenzék fog tudni kormányt alakítani Lengyelországban, annak ellenére, hogy a jobboldal kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi szavazáson. Mint kiderült, Donald Tusk megígérte nekik (hiszen elvárják tőle a gazdái és nem is tehet mást), hogy ha a pártját megválasztják, olyan intézkedéseket vezet majd be azonnal, amelyek kedveznek a szivárványos közösségnek, az egyik ilyen lesz a transzneműek képzelt nemének elismerése, a másik pedig a polgári élettársi kapcsolat bevezetése azonos nemű párok esetén is. De ez még csak a kezdet, hiszen az LMBTQ+ aktivisták megígérték, hogy kemény harcok jönnek és a végén teljesen visszahódítják az országot az elnyomó jobboldaltól.Nyugati világ: mindegy, csak szélsőség és erőszak legyen!
Meglepően nagy a közös metszete azoknak, akik lelkesen odaállnak mindenféle woke elmebetegség és a palesztin ügy mögé. A radikalizmus és az önsorsrontás nagy tételben az igazi.Ezért van egyre több ronda nő a videójátékokban – Dezse vű
A világon minden a szépség körül forog. Ez van. Ezt remekül tükrözi a WOKE-kommunisták által letagadott valóság, amelyben a szépségipar évente körülbelül 532 milliárd dolláros iparág. Bár túl vagyunk azokon a nehéz időszakon, amikor elfogadott és rendben volt, ha egy férfi dagadt, büdös és mindig egy kicsit le van zabálva a kinyúlt pólója, mégis a nőkre tagadhatatlanul jobban vonatkozik ez az egész. Ennek az az oka, hogy ők sokkal szebbek eleve, és sokkal kifinomultabb és értékesebb lények, mint a férfiak. És itt jutunk el a nagy kérdéshez, hogy akkor mi ez a rengeteg ronda női karakter a videójátékokban? Miért gyűlölte meg a játékipar a saját fogyasztóit, a férfiakat és a nőket egyaránt?A Fókuszcsoport szerint Nick Vujicicra azért figyelnek, mert nincsenek végtagjai, Gulyás Marci viszont menő
Furcsa helyzet az, amikor a világ legbutább emberei közül kettő egy olyan embert vesz elő és kritizál, aki a saját erejéből lett sikeres és más embereken segít a munkájával. Nyilván ez a haladóéknál skandalum, hiszen miért nem Orbán Viktort szidja a színpadon, akkor végül is menő lenne, de az, hogy az illető mindennek tetejében még szimpatizál is a családbarát magyar kormánnyal, az hiteltelenné teszi. A legnagyobb "bűne" viszont valójában az, hogy hisz Istenben, ami tudjuk, hogy egy letűnt, primitív kor maradványa. Na, de nem húzom tovább az időt: a két fókuszcsoportos belpesti kisfiúról van szó, akik úgy gondolták, hogy viccesek lesznek attól, ha beleállnak Nick Vujicicbe, akit nemcsak az előadása, hanem a születési rendellenessége miatt is kiröhögtek egy kicsit. Azt is megtudtuk, hogy őket nem olyan fából faragták, hogy "bedőljenek ennek a sok pozitív hülyeségnek", ami egyébként másoknak reményt és erőt ad. Az is kiderült, hogy ők nem átlagosak, mint a többi ember, Gulyás Marcit viszont imádják, aki szintén nem átlagos, hanem tök menő. Szóval elismétlem: Nick Vujicic, hívő ember szerintük gáz, Gulyás Marci viszont menő. A mocskolódás miatt megkerestük Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárt, aki a műsorban elhangzottakat a "közszereplés legaljának" nevezte. Nézzük, miről is van szó.Elon Musknak nyomós oka van arra, hogy ki nem állhatja a woke-ot és a transzmozgalmat
Hamarosan megjelenik Elon Musk életrajzi könyve, amiből kiderül, hogy miért is utálja annyira a világ leggazdagabb embere, a Tesla, a SpaceX és az X, azaz a Twitter tulajdonosa a woke-ot és transzmozgalmat. Musk oka nyomós, hiszen legféltettebb kincsét veszítette el emiatt: a lányát.Kövér László a PS-nek: Nem tudni, hogy az újbalos bűnbanda mit ígér az embereknek (Tranzit Tihany '23)
A kommunisták a mi időnkben nem mondták azt, hogy a férfiből lehet nő – emelte ki a tihanyi Tranzit fesztiválon, a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Kövér László. Az Országgyűlés elnöke szerint nem lehet tudni, hogy amit ma az újbalos bűnbanda woke-ideológia címén hirdet, az mit jelent, és így azt sem lehet tudni, hogy mit ígérnek az embereknek, mi az a jövőkép, amit ők ideálisnak képzelnek el. Az Országgyűlés elnöke a magyar fiataloknak is üzent. Nézze meg a videónkat!Alice Cooper rockzenész szerint egy tinédzsert nem szabadna összezavarni a transzneműséggel
Egy interjúban beszélt a transzmozgalommal kapcsolatos véleményéről és aggályairól Alice Cooper. A művész szerint egy gyereket vagy egy tinédzsert nem szabadna összezavarni, a radikális genderideológiának pedig előre nem látható következményei lehetnek − szúrta ki a Magyar Nemzet.Sorosék pont most váltak még fenyegetőbbé
Az önök figyelmét sem kerülhette el az a nagyszerű, mi több, újszerű, megdöbbentő és mindenkit földig sújtó hír: újraszervezi magát a Soros-birodalom. Micsoda meglepetés! És ha nem orrolnak meg rám, csak hogy halmozzam a szépelgő kifejezéseket, amelyek progresszív újságírók önön kifigurázásuk miatt szoktak megtenni, már le is lövöm a poént: a bejelentést követő pár nap már arra is elég volt, hogy mind megtudjuk, az égvilágon semmilyen, általuk emlegetett terepelhagyás sem történik.Ajánljuk még