woke
Nem szexelnek, nem randiznak, nem szülnek gyereket, mert Trump győzött az USA-ban
Fellélegezhetnek a férfiak: a szélsőséges feministák elindítottak egy olyan mozgalmat, amelyben nem szexelnek, nem házasodnak, nem randiznak, és nem szülnek gyereket mindaddig, amíg Donald Trump az USA elnöke. A mozgalom neve „4B Movement”, amit önálló gondolatok híján természetesen loptak, méghozzá Dél-Koreából, ahol egy komoly ügy miatt alakult a kezdeményezés, és nem a jólétben unatkozó balos nők feltűnő rinyálása volt, hanem valódi értelme volt. Szóval nemcsak magukat járatják le, de meg is sértik ezzel azokat a nőket, akik tényleg nehéz helyzetben vannak. De ők már csak ilyenek.A woke média a fehér nőket utálja épp, mert azok nem Harrist támogatták
Trump választási győzelme után a baloldali média toporzékolásba kezdett, ami azóta is tart, és így lesz ez még négy évig legalább. Az internet egy ik legundorítóbb balos podcastjében a The View-ban, a műsorvezető Sunny Hostin nem bírta ki, hogy ne a fehér nőket és a latin férfiakat hibáztassa, akik szerinte „tanulatlanok” és „nem is értik, hogy saját érdekeik ellen szavaznak.”Egy transznemű férfi beperelte a Hooterst, mert nem vették fel pincérnőnek
Biztosan tudják, van egy népszerű amerikai étteremlánc, amely… khm… telt keblű, csinos felszolgáló lányokkal határozza meg önmagát, a neve pedig Hooters. Nos, ezt az éttermet pereli egy magát nőnek képzelő (transznemű) férfi, aki azért lett dühös, mert nem vették fel dolgozni. Értik, ugye? Mert férfi, az étterem pedig telt keblű, csinos lányokat alkalmaz. Vitatkozhatunk azon, hogy ez mennyire van rendben, de azt inkább egy másik cikkben.A balosok bepánikoltak az amerikai választási kampány legnagyobb trollkodása miatt
Valakik hatalmasat trollkodtak az USA-ban a választások előtti napokban: több helyről is lesápadásig rémült demokraták jelentkeznek, akik leveleket és képeslapokat kaptak, amelyekben az állt, hogy “önkéntesnek választották őket” migráns családok befogadására. A levélben megköszönték nekik, hogy Kamala Harrist és a migrációt támogatják, és hogy a kertjükbe is kirakták a Kamala Harris táblát.Egy rózsaszín hajú komcsi kirúgatta az Erdészeti Hatóság vezetőit, mert azok nem bőrszín vagy szexuális identitás alapján alkalmaztak embereket.
Elképesztő botrány alakult ki az USA-ban: kiderült, hogy az állami Erdészeti Hatóságnál annak alapján veszik fel az embereket, hogy értenek-e ahhoz, ami a munkájuk lenne, és a jelentkezőket nem részesítik előnyben bőrszínük, vallásuk, nemük vagy szexuális identitásuk alapján. Skandalum! Erre egy bizonyos Megan Donecker, a hatóság “sokszínűségi és egyenlőségi igazgatója” hívta fel a figyelmet. Köszönet neki az áldozatos munkájáért.Legalább hárman akarták, így megérkezett az első nem bináris szuperkatona a Call of Duty-ba
A rajongók boldogok, nemrég megjelent ugyanis a Call of Duty sorozat legújabb része: a Black Ops 6. Ujjakat tördelve várta a világ, hogy az Activision ebben a részben milyen kis aljasságot csempész majd be, hogy a fiatalokat érzékenyítse, és nagyjából az történt, amire mindenki számított: megérkezett a sorozat első nem bináris szuperkatonája, aki a “they/them” névmásokat használja, és leginkább úgy néz ki, mint egy nagyon ronda nő. Erre nyilván hatalmas szükség volt; aki eddig nem volt benne biztos, hogy ezt a játékot szeretné a fa alá idén, az most értelemszerűen emiatt döntött úgy, hogy mindenképpen igen, hiszen milyen lenne már egy valamirevaló háborús zóna egy nem bináris katona nélkül? De a viccet félretéve: ez egyáltalán nem vicces.A pokolba vezető út baloldali “jóemberkedéssel” van kikövezve
“Minden nagy cél mozgalomként kezdődik, aztán üzletté válik, a végén pedig szélhámossá degradálódik”. Ezt nem én mondtam, hanem Eric Hoffer, amerikai filozófus, akinek ez a mondása a napokban szembejött velem, és valamiért eszembe jutott róla néhány ellenzéki politikus, pár civil szervezet és/vagy párt. Konkrét példát most nem mondanék, mert leginkább általánosítani szeretnék, méghozzá azzal kapcsolatban, hogy miért gyanús mindig a hangzatos WOKE, liberális “jóemberkedés”, és a nagyon progresszív szép ígéretek hogyan növik ki magukat a legkártékonyabb folyamatokká. Hisz tudjuk: a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. De miért is?Nyilvánosan kiröhögte a balos újságírót Elon Musk
Elon Musk a saját tulajdonában lévő X közösségi platformon tett közzé egy bejegyzést, melyben kinevette Anne Applebaumot, a híres baloldali amerikai újságíró-történészt.Régen is volt "transznemű" lény az űrben, de az nem volt olyan szánalmas, mint a Star Wars
Egy kicsit sem lepődtem meg, amikor megláttam, megjelent a Star Wars galaxisban az első transznemű klón. Bevallom, korábban azt hittem, hogy a Disney kiviszi a hátsó kertbe a komplett Csillagok Háborúja univerzumot, és fejbe lövi, de talán jobb, hogy nem tette meg, mert így végig lehet követni ezt az igen komikus WOKE vergődést. És közben eszembe jutott az is, hogy nem volt az ilyesmi mindig megmosolyogtató: a 80-as évek közepén például már megjelent a sci-fi univerzumban az, hogy egy férfi teherbe esik egy távoli galaxisban, akkor viszont ez fontos dolog volt a sztori szempontjából, az egésznek a bemutatása pedig dramaturgiai szempontból katartikus. Plusz kiderült, hogy az illető nem is férfi volt igazából, de nem is nő.Ajánljuk még