youtube
Pankotai (Trágár) Lili anyja bíróság elé is kerülhet ezért – The Fair Right
A YouTube gőzerővel tiltja és korlátozza a konzervatív tartalmakat. Már a szabályzatot sem kell feltétlenül megsérteni, az is elég, ha a fizetett trollhadsereg folyamatosan jelentgeti a tartalmaidat. Az említett szekta erre viszonylag hamar rájött, és amint az alábbi példa is mutatja, folyamatos támadás alatt állnak azok, akik mást gondolnak a világról. A YouTube pedig ehhez természetesen asszisztál is, hiszen nincs is fontosabb annál, minthogy korlátozzuk az ellenvéleményt, miközben a CIA ügynökei éppen egy Majdan kirobbantásán dolgoznak. És hogy mi köze ehhez Pankotai Lili anyjának? Sokkal több, mint hinnéd. A cikk végére ez számodra is egyértelművé válik majd.Legalja emberek – és a megoldás ellenük
Igen, azok. De csak azért, mert ennél erősebb szavakat a címben, vagy az ún. „lead”-ben, azaz a bevezető részben nem ajánlott használni. (Feltéve, ha azt akarjuk, hogy a cikk a Facebookon is terjedni tudjon.)Elkezdődött a tisztogatás: Célkeresztben a PestiSrácok csapata – The Fair Right (videó)
Nincsenek véletlenek. Egyesek szerint azonban vannak. Egyesek szerint az is véletlen, hogy a YouTube szinte egyszerre fosztotta meg a vezető konzervatív csatornákat a bevételszerzéstől, ráadásul minden esetben ugyanarra hivatkozva: gyűlöletkeltés. A The Fair Right csatorna története ebből a szempontból azonban igazán különleges, mivel itt nem a videók jelentették a fő problémát, hanem valami egészen más. Annyit már most érdemes tudni, hogy a YouTube már nem is próbálja leplezni, melyik oldalt fogja segíteni a választások alatt.Meghátrált a YouTube! Döntetlenre mentenék a meccset, de ezúttal nálunk pattog a labda
A YouTube megpróbálja döntetlenre menteni az ellenünk folytatott hadjáratát, azonban elkövetett néhány hibát. Figyelmen kívül hagyta a saját szabályzatát, és újakat hozott, amelyekkel bevédhetné magát. Szabad szemmel is látható, hogy támadásból védekezésre váltottak, ez pedig azt üzeni nekünk, hogy jó úton járunk. Tudják, hogy igazunk van. Mi is tudjuk, és ti is tudjátok. Már csak be kell bizonyítanunk. Segítsetek nekünk és terjesszétek a cikkeinket, hadd tudják meg mások is!A cenzúra legyőzhető!
Évek óta panaszkodunk itt, a jobboldalon a cenzúrára. És teljes joggal tesszük. A diktatúrázó, folyton sajtószabadságot temető baloldal semmit sem változott. Ugyanúgy hallgattatnak el ma is, ahogy tették a kommunizmus idején, a szovjet tankok erejével a hátuk mögött. Ma nem szovjet tankok állnak mögöttük, hanem technológiai óriáscégek. Pontosabban nem ezek a cégek állnak a politikai cenzorok mögött, hanem ők maguk lettek a cenzorok."A Google önkényesen átvette a médiahatóság szerepét" – Interjú dr. Tóth Andrással, a GVH elnökhelyettesével
Azzal, hogy a YouTube letiltotta a PS TV csatornát, önkényesen átvette a médiahatóság szerepét – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában dr. Tóth András. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettese, aki egyúttal a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető-helyettes egyetemi docense is, portálunknak kijelentette: az uniós joganyag szerint a Google (YouTube) nem cenzúrázhat úgy egy médiaszolgáltatót – például a kiskorúak védelmére vagy a gyűlöletbeszéd tilalmára hivatkozva –, mint egy privát felhasználót, hiszen előbbire a médiajog vonatkozik. Például 30 nappal korábban írásban kellett volna közölniük, hogy mi a gondjuk a PestiSrácok.hu-val és a PS TV csatornával (ami nem történt meg – a szerk.) Az EU médiajoga alapján tehát egy videómegosztó szolgáltatásnak nem feladata egy műsorszolgáltatót cenzúrázni, az pedig végképp kifogásolható, hogy mindenféle figyelmeztetés és panaszkezelés nélkül, csak úgy egyik percről a másikra letörölnek egy médiacsatornát. Dr. Tóth András ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek a cégek papíron nem Magyarországon felügyelik a tartalmakat, nem is itt adóznak, ezért csúsznak ki a hazai szabályozás alól. Ugyanakkor ha megállapítható, hogy a mamutcég az egyik ügyfelével szemben visszaél a pozíciójával és így komoly versenyhátrányt okoz neki, akár a Gazdasági Versenyhivatal is beavatkozhat az ügybe.Ostrom alatt a sajtószabadság – globális szörnyetegek és külföldről kitartott újságírók rontanak ránk
Tudták, hogy a Facebook „tényellenőrzését” Magyarországon az AFP francia hírügynökség végzi? És az megvan, hogy a „független–objektív” (azaz kormányellenes) 444.hu-t kiadó Magyar Jeti Zrt. százezeres nagyságrendű támogatást kap euróban a „politikailag semleges” Európai Bizottságtól és a Google részéről azért, hogy fenntartsa a lakmusz.hu nevű „tényellenőrző” portált? Veszélyben a médiaszabadság, veszélyben a médiaszuverenitás! Ami megtörtént a PS TV-vel, holnap megtörténhet veled is!A kibersztálinizmus ellen tüntetett a PestiSrácok.hu és a PS TV (Videó!)
Most a PS TV, holnap a teljes konzervatív média. A YouTube-Google konszern 2020 után idén ismét érdemi indoklás nélkül törölte le a PestiSrácok.hu-val közös platformon működő PS TV YouTube csatornáját. Mindez kezdete lehet egy brutális cenzúrahullámnak, amelyben a konzervatív, jobboldali, patrióta, békepárti, gyermekvédelem iránt elkötelezett hangokat teljesen eltakarítják a közösségi médiából. Mindez pedig azért kiemelten fontos, mert nem elhanyagolható tény, hogy ma az emberek nagy része a közösségi médiában, a Facebookon, a Youtube-on keresi a médiatartalmakat. “A Pesti Srácok-ügy a rendszerváltás óta a legfontosabb jogi ügye a nemzeti oldalnak. Ez most a teljes nemzeti oldal jövőjéről szól, ami gyorsan el fog dőlni. Ha a Pesti Srácok végül kitaszítva marad a YouTube platformról, akkor a Big Tech utána lépésről lépésre visszaszorítja a nemzeti oldalt, amire az impotens hazaáruló ellenzék egyedül sosem lenne képes” – mondta Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány alapítója, biztonságpolitikai szakértő, a Google budai, Zsigmond téri székháza előtt pénteken ötkor kezdődő tüntetésünk egyik vezérszónoka.Földi László a pénteki tüntetésről: A teljes nemzeti oldal jövőjéről van szó, ezért kell kiállni a Pesti Srácok mellett (17 ÓRÁTÓL A ZSIGMOND TÉRNÉL!)
"A Pesti Srácok-ügy a rendszerváltás óta a legfontosabb jogi ügye a nemzeti oldalnak. Ez most a teljes nemzeti oldal jövőjéről szól, ami gyorsan el fog dőlni. Ha a Pesti Srácok végül kitaszítva marad a YouTube platformról, akkor a Big Tech utána lépésről lépésre visszaszorítja a nemzeti oldalt, amire az impotens hazaáruló ellenzék egyedül sosem lenne képes" – mondta Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány alapítója, biztonságpolitikai szakértő, a Google budai, Zsigmond téri székháza előtt pénteken ötkor kezdődő tüntetésünk egyik vezérszónoka. A VDTA vezető jogi szakértője, Tóth Máté volt Varga Ádám és Ambrózy Áron vendége a Polbeatben. A felvételt lent visszanézhetik, s cikkünkben megtalálják a tüntetés szónokainak névsorát is! A tüntetést várhatóan élőben közvetítjük a PestiSrácok.hu-n és a PS TV Facebook-oldalunkon!Ajánljuk még

















