zágráb
Földrengés volt Zágrábban, Magyarországon is érzékelték
Földrengés volt Zágrábban vasárnap reggel, többen megsérültek, megrongálódott a város jelképének számító katedrális; a rengést Magyarországon is érzékelték.Közhelyekkel, egymás dicsérgetésével és vállon veregetésével keresi útját az Európai Néppárt (PS-videó!)
Ahogy tegnap már tudósítottunk róla, Donald Tusk lett az Európai Néppárt elnöke. A hazai baloldali sajtó örömmel nyugtázta, hogy Tusk a kongresszuson mondott beszédében Orbán Viktort és a Fideszt ostorozta áttételesen. Ezt valóban bele lehetett magyarázni a szavaiba, sőt, akár a Fidesznek is szólhatott az üzenet, azonban nehéz a cáfolattal vitába szállni, ugyanis az magától Donald Tusktól érkezett. Az EPP új elnöke leszögezte: nem Orbán Viktornak üzent szavaival – akivel egyébként a nézeteltérések mellett jó barátságban vannak –, hanem mindenkinek. Nagy kérdés, hogy a konzervatív pártcsalád milyen irányba indul el Tusk irányításával, ahogy az is, hogy mi lesz a Fidesz sorsa, akik idén márciusban felfüggesztették tagságukat. A zágrábi kongresszusi pletykák alapján nehéz lenne jósolgatni, hogy mikor dőlhet el a magyar kormánypárt helyzete, hiszen ezt is, azt is suttognak a folyosókon, Tusk szerint ez 2020. január-februárban lehet esedékes. Az EPP kongresszusától nem volt várható, hogy különös izgalmakat hozzon, hiszen az elnöki és alelnöki posztokra is egy-egy jelöltet delegáltak, azonban a beszédek üressége, a közhelyek ismételgetése és pufogtatása kiábrándító hangulatúvá tette az eseményt. A vezető politikusok nem különböztek a többi felszólalótól; elmondható, hogy a közös üzenet mindenkinél ugyanaz volt: félelem a populistáktól és a baloldali szélsőségektől, egyenlőség, elfogadás és friss erő, közös munka. Az Európai Néppárt ezen a kongresszuson jobban hasonlított egy baloldal felé nyitó, semmitmondó konglomerátumra, mint a keresztény és markánsabb jobboldali értékek védelmezőjére. Donald Tusk vezetésével vajon merre indul majd a néppárt? Gubík László felvidéki és Hölvényi György, KDNP-s politikussal beszélgettünk az EPP új kihívásairól és a Fidesz jövőjéről a pártcsaládban. Hölvényi szerint politikai irányváltásra van szükség a néppártban. Milan Zver szlovén konzervatív politikust e-mailben kerestük meg, hiszen delegációjával korábban távozott a helyszínről; amint megérkeznek válaszai, frissítjük cikkünket. Nézzék meg videónkat!"Nagy meglepetésre" az egyetlen jelölt, Donald Tusk lett az Európai Néppárt elnöke (PS-videó)
Zágrábban gyűltek össze az Európai Néppárt politikusai, hogy új elnököt és alelnököket válasszanak. Nagy meglepetés nem volt várható, hiszen minden posztra egy-egy jelöltet delegáltak a konzervatív pártcsalád tagjai, így Donald Tusk elnöki kinevezése sem verte ki a biztosítékot senkinél. Ahogy ismert, a Fidesz képviselői nem vesznek részt a kétnapos eseményen, hiszen a párt felfüggesztette tagságát az EPP-ben, azonban a KDNP-s politikusok a helyszínen tartózkodnak.A PestiSrácok.hu helyszínen tartózkodó stábjának interjút adott Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselő, valamint kameránk előtt beszélt az erdélyi magyar kisebbség jövőbeli lehetőségeiről Kelemen Hunor, aki interjúnk előtt tárgyalt Antonio Tajanival, a Forza Italia párt egyik vezetőjével, az Európai Parlament korábbi elnökével. Végül nem sokkal este 21 óra előtt lelepleződött a nagy rejtély, és bejelentették Donald Tuskot, mint az EPP új elnökét.Hat embert, köztük egy gyermeket ölt meg, majd öngyilkos lett egy férfi Zágrábban
Hat embert, két férfit, három nőt és egy tízéves gyereket ölt meg csütörtökön késő este Zágrábban egy férfi, aki később öngyilkos lett - közölte a horvát rendőrség. A szomszédok, akik lövéseket és női sikolyt hallottak, értesítették a rendőrséget, amely a helyszínre érkezéskor hat holtestet talált Új-Zágráb egyik csendes lakónegyedében. A rendőrök egy hét hónapos csecsemőt is találtak a házban, akin nem voltak sérülés nyomai.Rendőri blokáddal állítottak meg egy migránsokkal teli furgont Zágrábban
Autós üldözés után fogtak el egy szerb állampolgárságú embercsempészt Zágrábban, aki - mint utóbb kiderült - 33 migránssal furgonja raktérben áttörte egy autópálya-fizetőkapu sorompóját és belehajtott két rendőrautóba.Félmillió ember várta a horvát válogatottat Zágrábban
Félmillió ember várta a horvát válogatottat hétfőn Zágrábban, Horvátország történetében még soha nem volt a mostanihoz hasonló tömeges megmozdulás - írták a horvát lapok kedden. Hétfőhöz hasonlóan kedden is csak a labdarúgó-világbajnokságról szóltak a hírek. Horvátország két napilapja, a Jutarnji List és a Vecernji List is a teljes keddi kiadását a világbajnoki ezüstérmes csapatnak szentelte.Menedékkérőket vertek szilveszter éjjel, Zágrábban
Több tucat menedékkérő tüntetett hétfőn Zágrábban, mert szerintük a rendőrség nem járt el kellően az ügyükben, nem vette komolyan őket, miután többször is megtámadták néhányukat szilveszter éjszaka. A rendőrség azonban közleményben reagált, miszerint mindkét esetben folyik a nyomozás - közölte az N1 horvát hírcsatorna.Ajánljuk még