Pesti Srácok

Földrengés volt Zágrábban, Magyarországon is érzékelték

Földrengés volt Zágrábban, Magyarországon is érzékelték

Földrengés volt Zágrábban vasárnap reggel, többen megsérültek, megrongálódott a város jelképének számító katedrális; a rengést Magyarországon is érzékelték.

A zágrábi sajtó jelentése szerint a horvát fővárosban mintegy tíz másodpercen keresztül rengett a föld, az emberek az utcákra menekültek, elment az áram, több épület homlokzata is sérült, a zágrábi katedrális 108 méteres egyik tornyának egy része letört, és leesett a kereszt is, károkat okozva a környező épületekben. Vannak sérültek – közölte a zágrábi mentőszolgálat illetékese a Jutarnji List című napilappal, hozzátette azonban, hogy a legtöbben csak könnyebb sérüléseket szenvedtek, egy gyerekre egy épület tetejének része esett rá, de az ő állapota is stabil.

Többen a lakásukban rekedtek, Zoran Milanovic államfőt evakuálni kellett. A belügyminisztérium azt kérte az emberektől, hogy menjenek az utcára, viszont igyekezzenek betartani a szükséges távolságot egymástól, hogy az új típusú koronavírus-fertőzéseket megelőzzék. A CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint vasárnap reggel 6 óra 24 perckor a Richter-féle skála szerinti 5,6-os földrengés keletkezett a horvát főváros, Zágráb térségében, mintegy kilenc kilométeres mélységben. Nem sokkal később, 7 óra 1 perckor újabb földrengés volt Zágráb térségében, amelynek magnitúdója 5,1 volt a Richter-féle skálán.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.