zene
Szexrobotok, illuminátusok, rasszista jégkorong – The Right Brothers
Ki ne szeretné Katy Perryt? Jó csaj, jó a zenéje, valami egészen elképesztő történt vele azonban a minap a színpadon, amire rákattantak az összeesküvéselmélet-hívők, akik szerint az előadó egy robot. De nemcsak ő, hanem Hollywood celebjeinek nagy része is, akiket az illuminátusok gyártanak, hogy befolyásolhassák a világot. Azt, hogy ez igaz-e, nem fejtettük meg, viszont sokat beszélgettünk a robotokról, a lélek leprogramozhatóságáról és a jövő alakulásáról, illetve szóba hoztuk (így, a jégkorongszezon közepén), hogy az NHL kiadott egy tanulmányt, amely szerint túl sok a fehér játékos a hokiban, sőt, az egész iparágban a fehérek dominálnak. A balosok szerint ez baj, szerintünk viszont nem, ahogy az sem, hogy a kosárlabdázók nagy része fekete. Exkluzív PS-interjú Ákossal! (ELŐZETES)
Exkluzív tartalommal jelentkezik a PestiSrácok.hu, hiszen Kovács Ákos énekessel, vagy ahogy mindenki ismeri, Ákossal beszélgettünk, akivel többek között együtt tekintettünk vissza az 52. Eucharisztikus Kongresszusra, amelyet Budapesten tartottak 2021. szeptember 5–12. között. Ákos volt az a magyar zeneszerző, akit Erdő Péter bíboros felkért arra, hogy a világméretű eseményre egy új himnuszt írjon. A szombati napon debütáló, teljes terjedelmű beszélgetésből megtudhatjátok azt is, hogyan készült el az új, "régi" himnusz; Ákos beszél az Istennel való kapcsolatáról, és arról is, hogy milyen párhozamot vélt felfedezni az 1938-as és a 2021-es Kongresszus között. Nézzétek meg az előzetest, szombaton pedig a teljes interjúval jelentkezünk!